Gyurikné és az Első Magyar
Friss Zsigmond és dr. Doctor Guido részvénytársasága működésének első harmincnégy éve alatt alighanem számos szebb korszakot is megért, mint a recesszióval és vágtató inflációval terhes 1925-26-os esztendő. Az Első Magyar Műdomborító és Papírdíszműgyár, akárcsak a vele egy helyen, a pesti Lehel utcában termelő Első Magyar Koporsódísz, Szemfedő, Sírkoszorú, Gyászkocsi és Ravatalozási Cikkek Gyára történetének egyik legnehezebb időszakát igyekezett akkoriban átvészelni.
Hol voltak már a századforduló pompás temetései! A város mintha teljesen elfelejtette volna azokat az időket, amikor ezüstös díszekkel megrakott, bokrétás lovak húzták ünnepélyes lassúsággal a csillogó üveghintókat a Kerepesi úton, és a mindenható temetési vállalkozók idényről idényre új divatot diktáltak a baldachinok, drapériák, szemfedők és kandeláberek terén.
A vállalkozók üzlete még a háború alatt rendült meg. 1917 telén volt egy nap - idézi Lakner Judit a Halál a századfordulón című tanulmányában -, amikor a város vezetői voltak kénytelenek kisegíteni őket lóval és takarmánnyal. Nem csoda, hogy a tanácsköztársaság idején a temetkezés volt az egyik első iparág, amelyet államosítottak. És az sem meglepő, hogy a kommün bukása után a város úgy döntött, a temetkezést megtartja saját kezelésében. A Községi Temetkezési Intézet monopóliumot kapott, az utcákról pedig egyszer és mindenkorra eltűntek a túlzóan pompás temetési menetek.
A temetkezési kellékeket gyártó vállalkozások kénytelenek voltak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Ez derül ki legalábbis abból a levélből, amelyet az Első Magyar Koporsódísz (stb.) nevében 1925. szeptember 15-én egyik viszontel-adójuknak, Gyurik Lajosnénak címeztek Makóra. "Számolva a mai nehéz gazdasági helyzettel és a vidéki piacokon is mutatkozó mind élesebb concurentiával, főtörekvésünk a jövőben arra fog irányulni, hogy szükségletüket lehetőleg egy helyen és ott szerezzék be, ahol mindent megkaphatnak." Friss és Doctor partnereinek felajánlotta: a számla keltétől számított nyolc napon belüli kiegyenlítés esetén tíz-, harmincnapos határidejű fizetéskor ötszázalékos kedvezményt ad.
Gyurik Lajosné alighanem kapott az ajánlaton. A ránk maradt levelezésből kitűnik: az elkövetkező hónapok során valószínűleg többször is rendelt a pesti cégtől, de a szállítást kemény alkuk követték. 1926. január 11-én például a gyár tisztelettel értesítette, hogy "a zsebkendők ma visszaérkeztek, azonban a szállított szoba dekorátiót kérjük nem visszaküldeni, mert azt a legjobb akarat mellett sem volna módunkban átvenni, mert mi azt teljesen a Kegyed kívánsága és tervezete szerint készítettük".
Legnagyobb sajnálatomra nem tudom megmondani, mi volt a baj a kifogásolt baldachinnal. De az tény, hogy jelentős tételt képviselt a szobadekoráción belül, amelyért mindösszesen 22 millió koronát fizetett Gyurikné. A luxusnak számító kellékeket egy külön ívről rendelhette meg a makói kereskedő. Friss és Doctor kínáltak neki első osztályú fekete halinát 140 centi szélességben, 198 ezer koronáért méterét; ugyanezt 180 centi szélesen 245 ezerért. A keskeny jutaszőnyeg jóval olcsóbb volt, métere nem érte el a százezer koronát. Volt ezenkívül 30 centis fekete nikkelezüst, gyászkocsira való bakbojt rózsával, darabja 90 ezer koronáért. A kocsira szánt, 20 centi széles rojtot méterenként 120 ezerért adták, de kínáltak 10 és 15 centiset is.
Az 1926 novemberében kiállított számla szerint Gyurikné a korábbi feszültségek dacára bőven rendelt Pestről hímzett fodrokat és gyászszalagokat. A kétszázalékos forgalmi adóval együtt 4 millió 317 ezer koronát fizetett ki értük. Igaz, jó szokásához híven még december 31-én is visszaküldött Friss és Doctornak egy teljes készlet domború selyemfodrot, 1,2 millió korona értékben.
Nem tudom, mikor és milyen formában hajtották be rajta ezt a tartozást. De az biztos, hogy a koronamillióktól el kellett tekinteniük. Hiszen másnap végre megszületett az új erős pénz, a pengő.
