Magyar Jövő Kőbányán
1922. április 2-án, a Magyar Jövő ünnepéül kijelölt napon a kőbányai Szent László Főgimnáziumban, közvetlenül a Himnusz után Sajó Sándor E rabföld mind az én hazám... című versét szavalta Maródy József harmadik osztályos tanuló. Később a Riasztó című költemény is elhangzott tőle, Végh László előadásában.
Sajó Sándor volt a gimnázium főigazgatója. Ötödik éve állt a kőbányai polgárok által kiharcolt középiskola élén; még bent lakott is az épületben. Ötvenes éveiben járó költő és irodalmár, címzetes tankerületi főigazgató, tanáregyesületek elnöke, irodalmi társaságok tagja, városatya és - nem utolsósorban - vezető a Magyar Jövő Szövetségben. Így minden bizonnyal nagy örömet szerzett neki, hogy az iskolai énekkar "H. Kelemen Ferenc énektanár kitűnő vezetésével", a Magyar Jövő középiskolai országos dalosversenyén megnyerte az elszakított országrészek díját. A díj egy magyar parasztot ábrázoló, kékre égetett kis eozinszobor volt.
Bár a gimnázium már nehezen megszerzett saját épületében működött a Belső-Jászberényi úton, a hányattatás évei még nem értek véget. Az 1921/22-es tanévet összegző Értesítő legalábbis azt írja: "Az épület lapos fedélzetével, csatornáival, vízvezetékeivel, kályháival örökösen baj van. Az igazgatói tisztség sok kellemetlen és eredménytelen házmesterkedéssel van egybekötve. Az idén, sokféle szükség között, legsürgősebb a kályháknak megfelelőbb elhelyezése a tantermekben."
A fűtéssel persze volt más gond is. Nevezetesen az, hogy a háború utáni drágaságban nem volt elég tüzelő. Az Értesítő szerint a tantestület osztályonként és tanulónként kiosztott íveken gyűjtött fára és szénre. A lista azt mutatja, 30940 korona és 30 fillér jött össze. A legtöbb az elsősöktől - csaknem tízezer korona -, a hatodik osztályból viszont mindössze 182 korona. ("Feltűnően kevés!")
Igaz persze, hogy az adományokra máshol is nagy szükség volt. A tanulók 850 koronát gyűjtöttek a Magyar Jövő céljaira, kétszer 180-at ajándékoztak a gyermekszanatóriumoknak. Berger papírkereskedő úr viszont a szegény tanulóknak ajánlott fel száz füzetet. A Hétfői Asztaltársaság ezer koronát, a Keddi 500-at adott "jutalomdíjra". Dr. Pártos Mihály ócsai ügyvéd "az igazgató neve napján tartott ünnep hatása alatt" 5000 koronát ajánlott fel egy későbbi alapítvány részletéül. Koltay Károly a Zrínyi Sportkört támogatta 2000 koronával, míg a Dreher Sörgyár ingyen fuvart vállalt a megvásárolt szén elszállítására. Dr. Bereczky Zoltán orvos elhunyt édesapja hagyatékából adott át nyolc könyvet a gimnáziumnak.
A tantestületnek azonban még így sem volt könnyű. Bár a "tanulók lelkülete, a rettenetes évek romboló hatásának csökkentével" egyre javult, még számos fegyelmi gonddal kellett megbirkózniuk. Ezért nagy figyelmet fordítottak a testedzésre, bár "a football túltengését nem szívesen látták". Legfőképpen azonban megpróbáltak segíteni azoknak, akik maguk is igyekeztek.
Ebben a tanévben például először ítélték oda a Kőbányai Polgárok Sajó Sándor jutalomdíját. A 400 koronát Hechst Béla VIII. osztályos tanuló kapta meg. A kőbányai polgárok persze korábban az előző igazgató, Viszota Gyula tiszteletére is alapítottak jutalmat: az ezzel járó 507 koronát, akárcsak a Hock János-féle alap 400 koronáját - immár "folytatólagosan" - az érettségi előtt álló Ullmann Péter nyerte el.
Külső ösztöndíjban - például a jövedékibírság-alap 200 koronájában - négyen részesültek, a hatodikos Szentgyörgyi Ernő meg egyenesen 3000 koronát kapott a Huszár-féle jótékonysági gyűjtésből. Mintegy húsz további jutalmat és díjat is kiosztottak a diákok között. Akadt köztük például 200 koronás elismerés a Kőbányai Oltáregyesülettől; 120 korona, amely a III/A osztály önkéntes büntetéspénzeiből gyűlt össze (Flachbart Ernő kapta); Sajó Sándor verseskötete és gyűjtemény a Magyar Jövő füzeteiből.
Az ötödik osztályt tanító tanárok jutalomdíja 400 koronát tett ki, és egy ötödikesnek ítéltek oda dr. Platz Bonifác Tudományos kalandozások című könyvét is. Ezt a cserkészcsapat ajánlotta fel egy "kiváló és jellemes tanulónak" a tanév elején vörhenyben elhunyt Makranczy Gyula cserkész-segédőrsvezető emlékére. Mindkettőt Kovács Ferenc kapta meg. (Nem állom meg, hogy el ne mondjam: ő lett a nagyapám.)
