Érdeme és szorgalma szerint
Ahogy elnézem az ócskapiacról megmentett bizonyítványait, Hidasi László életében igazán különleges időszaknak számíthatott a Dohány utca 65. alatti Székesfővárosi Községi Lakatos, Bádogos-szerelő Szakirányú Iparostanonc Iskolában abszolvált félév. Sem addig, sem azután nem végzett jelesre egyetlen szemesztert sem. A Nagymező utcai polgári fiúiskolában rendszerint elégségesek sorakoztak bizonyítványában: legfeljebb a magatartását és a hit- és erkölcstanból nyújtott teljesítményét minősítették jelesnek a tanárok. A tanonciskolában azonban minden megváltozott. Az 1940/41-es tanévben csupa jó jegyet kapott, annak ellenére, hogy csak a második félévre iratkozott be.
Előbb persze nem is látogathatta volna a Dohány utcai tanintézetet, hiszen műszerészként dolgozó édesapja csak 1941. április 10-én kötött tanoncszerződést Zimmer Tódor gáz-, vízvezeték- és központifűtés-szerelő mesterrel. Zimmer, akinek a Váci út 4. alatt volt a műhelye, nem mulasztotta el odabiggyeszteni az aláírását kísérő "mester" szó mellé, hogy "mérnök". Csak a miheztartás végett. A szerződést még aznap jóváhagyta a Budapesti Bádogosok, Gáz-, Vízvezeték- és Központifűtés-szerelők Ipartestülete.
A kontraktus értelmében Zimmer Tódor vállalta, hogy Hidasi Lászlót a vízvezeték-szerelő mesterségre három év alatt megtanítja. A tanonc tartása és ellátása - azaz a szállásadás és az élelmezés - a szülő dolga volt, akárcsak a ruházat biztosítása és mosatása, valamint az iskoláztatási és leventekiadások fedezése. A betegsegélyező és baleset-biztosítási járulékok mellett a segédvizsga és a segéddé avatás költségei viszont a mester vállát nyomták. A tanonc ugyanakkor heti öt pengő fizetést is kapott mesterétől. A szerződés értelmében e bér "a további években érdeme és szorgalma szerint" változhatott.
Az iparos mestervizsga kiskátéja című kiadvány szerint viszont ennél jóval komolyabb felelősséget viselt a mester a tanoncért. Jelesül köteles volt "a mesterségre lelkiismeretesen tanítani, testi és lelki neveléséről a jó szülő szerepében gondoskodni, megvédeni a házbeliek vagy többi munkások bántalmazásaitól, templomba és tanonciskolába járatni". Külön kimondatott, hogy túl nehéz vagy nem a szakmába vágó munkát nem szabad a tanonccal végeztetni, ahogy az is, hogy tilos őt az "önérzetében sértegetni".
Zimmer Tódor mérnökről nem tudunk sokat, de az biztosnak látszik, hogy rendelkezett a tanonc kiképzéséhez szükséges műhelyi berendezéssel. A vizsgákon bizonyára megállapítást nyert, hogy jól képzi ki a gondjaira bízott inasokat, és nem élt erkölcstelen életet. Mert ha nem így lett volna, az ipartestület elvonta volna tőle a tanonctartás jogát. Ahogy akkor sem vehetett volna részt a szerelőifjúság nevelésében, ha állam elleni, szemérem elleni vagy nyereségvágyból elkövetett vétségért, esetleg alkalmazottja elleni testi sértésért jogerősen elítélték volna.
Mindezek után még csak tippelni sem tudok, mi állt Hidasi László és a vízvezeték-szerelő szakma közé. Az 1941/42-es tanév első félévében a Dohány utcából átment a Szondy utcai tanonciskolába, ahol viszont "későn iratkozott, nem osztályozható" minősítés került a bizonyítványába. A következő szemeszterben pedig "mulasztás miatt" nem kaphatott érdemjegyeket. Így aztán a harmadik évfolyamról már kizárták, és a regula értelmében a segédi oklevélhez vezető útja is igencsak rögössé vált. Igaz, Hidasi Lászlót ez alighanem hidegen hagyta. Hiszen betöltötte a 18. évét: vélhetően elvitték katonának.
A háborút azonban, ezt bizton állíthatom, szerencsésen túlélte Hidasi László. Mi több, 1948-ban újfent beült az iskolapadba. Akkor már mint a Magyar Posta munkása, a Budapesti Magyar Állami Szende Pál Kereskedelmi Középiskola dolgozók tagozatának növendéke fogott bele tanulmányaiba. De sajnos nincsenek jó híreim. A hit- és erkölcstan ugyan ezúttal is az erősségének bizonyult, de a kereskedelmi számtan, a gépírás és a kereskedelmi levelezés kifogott rajta. A bizonyítványban nincs nyoma, hogy a második félévnek is nekifutott volna.
