A rendíthetetlen Polgár
A Teréz-templom felől közelgő 2-es villamos éles kanyart vett az Akácfa és a Dob utca sarkán, tán még csöngetett is, mielőtt kirobogott volna a Klauzál tér felé. A Polgár kávéház hatalmas ablakai mögött üldögélő vendégek fölnéztek az újságjukból, és ösztönösen megmarkolták a porcelán kávéscsésze fülét. A csészealjon aprót csördült a kiskanál.
Nyüzsgő, élénk hely volt hetven-nyolcvan évvel ezelőtt a Klauzál tér környéke. A csarnok és a mellette működő piac mágnesként vonzotta az embereket, a Király utca és a Körút háromszögében pedig divatüzletek, cipészek, szabók és szűcsök tucatjai várták a vásárlókat. Belvárosi minőség külvárosi áron. A lakbér azonban magas volt, az otthonok zsúfoltak, a gyerekricsaj fárasztó. Nem csoda, hogy az iparosok és a kereskedősegédek, a kishivatalnokok és a magánzók egyaránt a kávéházakban múlatták legszívesebben az időt.
Kávéház persze volt erre bőven. A Körúton, a Király és a Dob utcában gyakorlatilag minden sarokra jutott egy. A híresebbek közül sétatávolságnyira esett a Bucsinszky, a New York, az Orczy és a Royal. De a Klauzál tér környékének polgársága aligha járt ezekre a felkapott helyekre. Minek gyalogolni, ha a sarkon is kapható tejeskávé, vizeskifli és snapsz? Na jó, a Dob és a Csányi utca sarkán lévő Lissauert, a csarnoki mészárosok törzshelyét félős ember nem látogatta (egyszer valami zűrös késelés is megesett ott), de a Polgár kávéházba bárki nyugodtan betehette a lábát. Elsősorban sakkozók tanyája volt, egy-egy izgalmasabb parti alkalmával még odakint, a földig érő ablakok előtt is komoly tömeg verődött össze.
A Polgár a nagy túlélők egyike volt. Más kávéházak tönkrementek, újranyitottak, minden alkalommal nevet cseréltek - a Dob utca 48., azaz Akácfa utca 54. alatti üzlet maga volt az állandóság. Tulajdonosai legfeljebb a Polgár szó végére biggyesztettek időnként egy i-t. Az 1912-es címjegyzékben már szerepel, mint bizonyos Gruber József üzlete. 1923-ban is megvolt, immáron telefonnal fölszerelve (József 405-25 számon). A kávéházak 1942-es listáján is ott találjuk, sőt bizton állítható, hogy 1944 őszéig nyitva tartott. Annak az évnek a karácsonyán azonban merőben új szerephez jutott. A református egyház plakáton értesítette a gettó deszkakerítése mögé szorult híveket, hogy december 24-én, 25-én és 26-án délelőtt fél tízkor ünnepi istentiszteletet tart a Polgár kávéház - Kazsimér-féle üzlet - helyiségeiben. A gettóbeli istentiszteletekre az evangélikus és baptista testvéreket is várták.
A háború után csöndesebbé vált a környék. A régi üzletek jó része bezárt. A halottak otthonaiba új lakók költöztek. Nem közlekedett már az a 2-es villamos sem. Talán a kávéház sem nyitott ki újra. Az óriási üvegtábláival két utcára néző helyiség, amely a saroképület teljes földszintjét elfoglalta, az elkövetkező évtizedekben egészen másként hasznosult. A Budapesti Népruházati Szövetkezet rendezett be benne üzemet: varrógépek zakatoltak a fölfalazott, berácsozott kávéházi ablakok mögött.
A varroda egyébként jól mehetett, a szövetkezet évtizedről évtizedre terjeszkedett. A telefonkönyv 1954-ben még csak egy Dob utcai irodát jelzett az üzem mellett; 1966-ban már elnököt, főkönyvelőt, anyagbeszerzést, könyvelést, kalkulációt és műszaki irodát tartott el a műhely, 1986-ban pedig a szabászatnak, az anyagraktárnak és a készáruraktárnak is külön helyiség jutott. A rendszerváltás után aztán bezárt az egész kis birodalom. A kávéházi homlokzatot uraló kék táblára - "Budapesti Népruházati" - ákombákom betűkkel fölpingálták, hogy: Eladó.
Tíz év óta először a napokban kukkanthattak be a merészebb járókelők az egykori Polgár kávéházba. A hihetetlenül tágas teret magasba nyúló oszlopok tagolják, a tűzfalon pedig még ott a kis ajtó, amelyen át a negyvenes évek elején alighanem a szomszéd ház földszintjére, Kobelt Gábor cukrászdájába lehetett bejutni. Állítólag galériát nyitnak a Polgárban. Bár a villamos többé már sosem csönget a sarkon, egy kávét talán majd meg lehet inni az újra nyíló ablakok mögött.
