A nagy budapesti skorpiópánik
Komolyan mondom, néha meglep ez a város. Itt van például ez a bambuszvipera. Ott tekergőzik hosszú napokon át a békásmegyeri lakótelepen, vedlik a mosdó sarkában, fel-feltűnik a repedésekben, vadállatbefogó lohol a nyomában, és még csak ki sem tör a pánik. Persze tudom én, a Jós utca látott már egy-két dolgot, na de akkor is.
ezzeg harminc évvel ezelőtt minden másként történt volna. Feltéve, hogy 1970-ben bárkinek eszébe jutott volna bambuszviperát tartani a panelban. De hát akkor még se békásmegyeri lakótelep nem volt, se a józan észnek fittyet hányó állampolgári szenvedély. Ha valaki kígyót, tenyérnyi pókot vagy más életveszélyes teremtményt óhajtott látni, elment az állatkertbe. A Terráriumban ott várták az óriáskígyók, a Nagyszikla oldalában kialakított Viváriumban pedig a borzongató ízeltlábúak.
A korabeli állatkerti útmutató szerint voltak itt sáskák és csótányok, akárcsak tücskök és pókok. Az utóbbiak közül különösen a madárpókra és a fekete özvegyre hívta föl a figyelmet a kalauz írója. No meg a skorpiókra, "melyek hatalmas, tapogatóból alakult ollóikkal és utópotrohuk végén lévő méregtüskéjükkel ejtik el áldozatukat. Igen érdekes az afrikai lövőskorpió, mely mérgét fél méterre is képes kispriccelni."
Mivel azonban ezek a jószágok a Vivárium biztonságos üvegfala mögött éltek, a korabeli magyar sajtónak nem kellett rémes történetekkel borzolnia a nagyközönség idegeit. Lapunkban például a következő, állatkerti vonatkozású hírek keltettek nagyobb visszhangot akkoriban. 1959. április: megnyílt a Barlang Mozi. 1963. június: a Fővárosi Tanács különbizottságot állított fel, hogy tegyen javaslatot az állatkert Hűvösvölgybe költöztetésének módjára és idejére. 1964. január: a Fővárosi Tanács eldöntötte, hogy az állatkertet fokozatosan kitelepítik a hűvösvölgyi vadasparkba. 1965. október: húsz év után újra zsiráfpár él a Városligetben. 1966. március: a zsiráfbika elpusztult, tetemét a Természettudományi Múzeumba szállították.
Viszonylagos nyugalomban élt tehát az állatkert és a város egészen 1970. március 11-ig. Akkor azonban minden megváltozott. Egy szerdai napon nyilvánosságra került ugyanis, hogy skorpiókat loptak el az állatkert rovarházából. A szűkszavú, de drámaira hangszerelt híradás szerint hajnalban a kert dolgozói feltörve találták az egzotikus ízeltlábúak termét. A felfeszített tárlókat megvizsgálva hamarosan arra is fényt derítettek, hogy az állományból eltűnt egy 12 centiméteres óriás fekete és egy 6 centis, krémszínű arizonai skorpió. Az állatkert vezetősége mindehhez csak annyit fűzött hozzá: az állatok szúrása életveszélyes.
Több mint egy teljes napig égett skorpiólázban Budapest. Az emberek erről tárgyaltak a buszon és a villamoson, a fodrász burája alatt és sorban állás közben a közértben. Az óvatosabbak este belelestek a papucsukba, a humoristák pedig glosszát faragtak arról, hogy alighanem aljas merényletet forralt a skorpiótolvaj, és nem véletlenül vitt el két ízeltlábút. A másodikat "tartaléknak, hátha az első nem szuperál, elvégre magyar skorpió, nem igaz?"
A lázas találgatásnak azonban már csütörtök délelőtt vége szakadt. A rendőrség "a lakosság bejelentésének segítségével" lefülelte T. Gábor 17 éves gimnáziumi tanulót. A lelkes rovargyűjtő számára két barátja, egy testvérpár14, illetve 15 éves tagja lopta el a skorpiókat az állatkertből. Egyszerűen átmásztak a falon, bementek a rovarházba, betörték a terráriumot, és csipesszel megragadták az ízeltlábúakat. Dunsztosüvegben vitték el őket T. Gábornak, aki azon nyomban benzinbe tette mindkettőt. Mit sem sejtve arról - fűzi hozzá az újság -, hogy a mérgük erején ez egy csöppet sem változtat.
Nem tudom, mi történt ezek után T. Gáborral. Valószínűleg kicsapták a gimnáziumból. Ha mégsem, bizonyára megnyerte a tanulmányi versenyt biológiából, és most állatkert-igazgatóként dolgozik valahol. Abban viszont biztos vagyok, hogy mostanság nem ő tenyészt bambuszviperát a Jós utcában.