Kartársi szeretet és lúdtalpbetét
Hatvan évvel ezelőtt a magyar postások újságok széles skálájából válogathattak. A Magyar Postát a Magyar Királyi Posta Jogász és Mérnök Tisztviselőinek Országos Egyesülete adta ki. A Postatisztviselők Országos Kaszinója A Posta címmel jelentetett meg hírlevelet, míg a Postaüzemi és Műszaki Üzemi Tisztviselők Egyesülete a Posta Híradó című lapban fordult tagjaihoz. A Postamesterek és Postamesteri Alkalmazottak Országos Önsegélyező és Nyugdíjegyesületének lapja volt a Postaközlöny. A Postaaltisztek Egyesülete jelentette meg a Postakürtöt, a Postatisztviselőnők Országos Egyesülete pedig - esküszöm! - a Postagalambot.
zzel a rövid felsorolással talán sikerült képet adnom arról, milyen élénk és színes társadalmi élet zajlott a Királyi Magyar Postánál 1943-ban. Az akkor kiadott Postás Szaknaptárban ráadásul még arról is olvashatunk, hogy a posta-, távíró- és távbeszélő dolgozók egészségét önálló betegbiztosító intézet óvta. A Posta központi rendelőintézete a Szentkirályi utca 40-ben működött, de ők üzemeltették a XII. kerületi Vöröskereszt Kórházat is.
A biztosított alkalmazottak ingyenes orvosi ellátásban részesültek, a szükséges gyógyszereket a beszerzési ár egyharmadáért, a gyógyvizeket fél áron kapták meg. Anyasági és temetési segély illette meg őket, félárú fogászati ellátás, valamint erősen kedvezményes szemüveg, haskötő, sérvkötő, pólya, mankó és lúdtalpbetét. Megfáradt testük felüdítésében a Postás Nyugdíjjárulék Alap is segített. Modern gyógyüdülőt és balatoni gyermekotthont tartott fönn, a fővárosi Szent Domonkos (ma Cházár András) utcában két étteremmel, könyvtárral, fürdőszobákkal és hosszú, fedett sétafolyosóval kiegészített Nyugdíjas Otthont rendezett be, a Benczúr utcában pedig felépítette a Postatisztviselők Otthonát. Az ottani vendégszobákban kaptak elhelyezést a Budapesten megforduló vidéki alkalmazottak és nyugdíjasok is. (A Bánffyhunyadra vetődő postásoknak bezzeg be kellett érniük egy pamlaggal a főnöki irodában.)
Ugyancsak a Benczúr utcai épületben működött a postások megannyi, szövetségbe tömörült egylete. Az alapszabály szerint "a politikai és felekezeti ügyek a Szövetség működéséből teljesen ki vannak zárva". Érthető, hogy a Magyar Keresztény Postások Országos Gazdasági Egyesülete az Andrássy úton tartott fönn irodákat. Az egyesületek ápolták a "kartársi szeretetet", gyámolították a beteg és elaggott postásokat, a tagok gyermekeinek tanulási ösztöndíjakat nyújtottak, és persze sakk-kört, dalárdát és művészeti önképzőköröket is szerveztek.
A komolyabb esetekkel az Országos Postás Zene- és Kultúregyesület foglalkozott. Zongorázni és énekelni például havi 12 pengőért lehetett az Erkel Ferencz zeneiskolában. Sportolni a régi Lóversenytérre jártak a tagok. Az alapszabály úgy fogalmazott: "az egyesület vezetősége a súlypontot a tömegsportra, a tömegnevelésre helyezi, és azokat a sportágakat fejleszti, amelyek hazafias, nemzetvédelmi célokat is szolgálnak".
Evezzünk hát békésebb vizekre. A Csengery utcai 14-16. alatt működött a postaszemélyzet országos méhészeti egyesülete, a Mikszáth Kálmán tér 5. alatt pedig az adományokból működő Jóléti Alapítvány. (Még az 1943-as budapesti telefonkönyv szaknévsorának bevétele is ide folyt be.) Az alapítvány révén üdülési lehetőséghez, segélyhez juthattak a rászorulók, de kaphattak karácsonyi szeretetcsomagot, családvédelmi, házasodási és önállósítási kölcsönt is.
Nincs abban semmi meglepő, hogy a fiatalok közül sokan vágytak a postások közösségébe. Az 1943-as Postás Szaknaptárban le is írták, milyen feltételekkel jelentkezhetett valaki növendéknek. Legfeljebb 17 évesnek kellett lennie, négy befejezett középiskolai osztállyal; magyar állampolgárnak, tökéletes magyar nyelvismerettel és jó helyesírással; feddhetetlen magaviseletűnek, testileg és szellemileg épnek. Emellett a jelölt nem eshetett az 1939. IV. törvény hatálya alá. Ami tudvalevőleg az első zsidótörvény volt.
