Ajánlom magamat! - emeli cilinderét egy hal a kispesti Halásztanya vendéglő mintegy negyven éve kiadott reklámlapján. A mondén uszonymozdulat mellé néhány buborék társul, jelezve, hogy a mosolygós hal nemcsak int, beszél is. Ajánlom magamat - mondja tehát, hozzátéve: "és ha megkóstolja a kispesti Halásztanya halkülönlegességeit, Ön is ajánlani fog engem!"

z estélyi öltözetű hal egyike azon dolgoknak, amelyek minden bizonnyal erősen eltértek a Halásztanyát 1938-ban megnyitó Papp József eredeti szándékaitól. Maga az intézmény, a kispesti Városház - történetünk idején: Lenin - téren található Halásztanya vendéglő mégis meglepő változatlanságban élte túl a negyvenes és az ötvenes éveket. Ha ránézünk a fényképére, láthatjuk, hogy a századforduló magyaros stílusában épült, fatornyos és ámbitusos ház szakasztott olyan, mint Papp József idején volt. Leszámítva persze a neoncégért.

Papp úr regnálása alatt a cégnév mellékes volt, inkább a vendéglőst magát reklamírozták minden elképzelhető helyen. Így volt ez már akkor is, amikor 1932-ben a mester átvette a Kossuth Lajos utcán lévő egykori Lukács-vendéglőt. Mivel az épület kapuja a járdaszint alatt nyílt, csak ennyit íratott a homlokzatra: Papp József étterme a Gödörben. A nép pedig tódult, hogy megízlelhesse Papp úr gasztronómiatörténeti jelentőségű találmányát, a filézett pontyot.

Nem csoda, hogy még a hatalmas kőbányai konszern, a Dreher-Haggenmacher cég is fantáziát látott a kispesti vállalkozásban. Megvették Papp Józsefnek a kisváros főterén álló, akkor már romlásnak indult egykori Városi Vigadót, és - ahogy Buza Péter Kispest anno című könyvében olvasható - csak annyit kértek cserébe, hogy amit lehet, tőlük szerezzen be a vendéglős. A szálkátlan ponty kiötlője rendbe tétette a hatalmas kertet, asztalokat állított bele szalmafonatú karosszékekkel, a belső termeket pedig rusztikus bútorokkal rendezte be. Az egyik terembe még egy óriási akvárium is jutott, hogy az úri közönség saját szemével láthassa a filézésre váró halakat. A kapu fölé kiírták, hogy "a vendéglős maga főz", és hamarosan nemcsak Kispesten, hanem a közeli Budapesten is tudta mindenki, hogy hétvégenként minisztereket és valódi sztárokat is látni a Halásztanya romantikus kertjében.

Az életörömöt a jelek szerint az egymást követő rendszerváltások sem tudták kiölni a Halásztanya falai közül. A cilinderes hal mellé köcsögkalapos sertés is került a hatvanas évekbeli reklámkiadványba, aki így kínálta ízeit: "Én sem maradok ám háttérben, mert a Halásztanya kitűnő magyar konyhájának egyik specialitása - a flekken - belőlem készül!" A további kulináris örömöket illetően az ismeretlen szerző két rövid felkiáltást is elegendőnek érzett: "Kecskeméti barack! Tokaji borkülönlegességek!"

Ez az időszak, a hatvanas évek legeleje persze a budapesti vendéglátás egyik kitüntetett korszaka volt. Hogy becsalogassák a dolgozókat az éttermekbe, még 1959 januárjában eltörölték az ülőfogyasztás után járó kétszázalékos felárat, és kötelezővé tették a vendéglőknek, hogy tíz forintnál olcsóbb egytálételeket is tartsanak az étlapon. Sorban nyitotta meg a kapuit az Abbázia, a Berlin, az Európa, az EMKE és a Royal. Így 1961-ben a Belkereskedelmi Minisztérium örömmel állapíthatta meg, hogy "a hétvégi csúcs kivételével" a főváros 228 étterme kielégíti az igényeket. További kedvezményként 1965 elején a kisvendéglőkben még a zenés felárat is megszüntették.

Persze nem gondolom, hogy a Halásztanya elsősorban a kispénzű vendégekre pályázott volna. A kiadvány fotóján egy bajor használtautó-kereskedőnek látszó úr meri a halászlevet egy alumíniumbográcsból, és míg a főpincér tölt neki, ketten is húzzák a fülébe - kétségtelenül valamely echte halásznótát. Ezt az elképzelésemet az is alátámasztja, hogy a prospektusban a cilinderes hal és a köcsögkalapos disznó mondandóját orosz, francia és német nyelvre is lefordították.