rra sajnos nem emlékszem, nyelvőr koromban az idegen szavakra is vadásznom kellett-e. Egyáltalán: milyen idegen szavakat használ egy elemista? Akárhogy töröm a fejem, legfeljebb a matrica, a matchbox és a bubble gum jut eszembe. Igaz, ajánlhattam volna helyettük a levonó, a kisautó és a felfújható rágógumi kifejezéseket, de ahogy magamat ismerem, eszem ágában se lett volna.

Ne higgyék azonban, hogy én most aktualizálni próbálok, és a kormány szigorú nyelvtörvényéből igyekszem gúnyt űzni. Egyáltalán nem. Inkább csak arra akarom felhívni a figyelmet: a magyar nyelv tisztaságának keménykezű védelme a legkevésbé sem új jelenség. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a kis füzet, amely itt van előttem. A magyar kereskedők nyelvvédő könyvét Pintér Jenő írta, és a szerző költségén Regényi Sándor adta ki. Pintér Jenő irodalomtörténész volt és akadémiai tag, nem utolsósorban budapesti tankerületi főigazgató. Regényi Sándorban a Barcsay utcai Madách Imre Gimnázium tanárát tisztelhették a kortársak - a kiadó is az iskola címén volt bejegyezve.

Pintér tanár úr a következő szavakkal indokolta a könyvecske megírását: "Ha a külföldi kereskedő mindent megtesz beszédének és írásának tisztaságáért, a magyar kereskedők is bizonyára átérzik, mi a kötelességük nyelvünk szókincse és kifejezéskészlete iránt." Nos, kötelességük volt például csak szükség esetén írni hoszszabb mondatokat, mert "a magyar nyelv jobban szereti a rövid mondatot, mint a hosszút"; csak akkor írni aki-t és amely-et, ha helyénvaló, és ami a legfontosabb, mellőzni az idegen és helytelen szavakat.

A magyar kereskedő lőfegyver helyett lövőfegyvert, kötszer helyett kötözőszert, kettő pengő helyett két pengőt, szemétláda helyett szemetesládát mondott. Ha dugárura gondolt, csempészárut írt, ha lőporra, akkor puskaport, ha meg babkávéra, akkor szemes kávét. Az úri divat férfidivattá, a zárszámadás záró számadássá, a nyugágy fekvőszékké nemesült a választékosan beszélő kereskedő szótárában. Tisztességes nyelvvédő soha le nem írta volna, hogy dacára, képez vagy létezik.

Na de beszéljünk végre a lényegről. Pintér Jenő ötvenöt teljes oldalon sorolta azokat a hibás - jelesül: idegen - szavakat, amelyek helyett magyar kifejezéseket ajánlott. Afrik helyett tengeri füvet, akta helyett iratot, akvárium helyett vízmedencét, anzix helyett képeslapot, aszpik helyett finom kocsonyát, atlasz helyett térképkönyvet, ázsió helyett értéktöbbletet. És akkor még csak az a betűsek közül szemelgettem. Nézzük a b-t. Tudják önök, mi a belég? Szitavászon. A binokli? Kettős messzelátó. A bolcni? Csapszegvágó, vasalódugó. Bug? Él, nadrág vasalása. Na látják.

Komolyan mondom, minél tovább olvasom Pintér Jenő gyűjteményét, annál nagyobb kedvet kapok a szótanuláshoz. Veszek egy szótárfüzetet, mint régen, kettéhajtom a lapokat, az egyik felére felírom a pre-Pintér szavakat, a másikra az általa diktáltakat, és istenuccse!, bemagolom őket. Ezután nemcsak a celofánt (üvegpapír), a liftet (fölvonó), a trafikot (dohányosbolt), a motort (hajtógép) és a ventilátort (szélcsavar) fogom használni, hanem egy csomó mást is, amit Pintér Jenő és kollégái mára sikeresen kitöröltek a nyelvből. Ha úri kedvem úgy diktálja, lósnt mondok arcvíz helyett, plörőzt, ha strucctollra gondolok, tóp-színt, ha valami okból olyasmiről beszélnék, ami vakondszínű.