Nemrégiben végigolvastam a Tolnai Világlapjának az 1918 ősze és 1919 nyara között megjelent számait. Megmondom őszintén, megnyugtatott: kormányok jöttek-mentek, államformák váltották egymást, pusztított a spanyolnátha, de Csillag Anna - aki köztudomásúlag 185 centiméteresre növelte Loreley-haját saját találmányú kenőcse segítségével - mindeközben rendületlenül árulta csodaszerét a nagyérdeműnek.

Ha az ember csak ezeket a hirdetéseket nézi, nagyjából el is feledheti, mi minden történt akkoriban Budapesten. Igaz, a Szende és Szabó-féle Károly körúti szakintézet más időkben aligha kínált volna jutányos exhumálást az összes hősi temetőkből - a rajzos reklámok mégis a boldog békeidőket idézik. "Gazd\' uram! Ha a városba megy, vigyen az asszonynak vásárfiába egy doboz Diana-púdert, annak örül az asszonynép!" - csábított az egyik, míg a másik azzal kecsegtetett, a pénzt is visszafizetik, ha három nap alatt nem használ a tyúkszemek ellen alkalmazandó Ria balzsam. ("Ezrekre menő hála- és köszönőiratok.") A kor asszonya Diamant-készítményekkel lopott igéző varázst a szemébe, Eau Radieuse-től lett aranyszőke, Eisner-féle diókivonattól pedig barna, és a Schenke-féle Juno természetes készüléket alkalmazta, ha keblei megnagyobbítása volt a cél.

Mindez persze a mai olvasót legfeljebb azért lepi meg, mert ezeket a csodaszereket akkoriban a gyógyszerészek maguk állították elő. Legtöbbjüknek volt egy-két elődeiktől örökölt receptjük - semmi sem garantálhatott biztosabb gyógyulást. Tüdőbajokra például Vértes gyógyszerész kínált Vasmész-szörpöt; Török József Király utcai patikus Rego tablettákkal biztosította a jó emésztést, a Damjanich utcai gyógyszertárban pedig dr. Harrisch tanár erőlabdacsai voltak kaphatók.

A két világháború közötti Budapest gyógyszertárai - mint ebből is látható - nevüket vagy a környékről (Kígyó, Szondi, Klauzál), vagy a tulajdonosról (például Örkény) kapták, de Szentből is akadt egy bő tucat, Szent Antaltól Szent Klárán át egészen Szent Teréziáig. Volt még Hunnia, Turul, sőt Apponyi Albert gyógyszertár is, akárcsak - hagyományőrzésül - Magyar Király.

Ez utóbbit, az Erzsébet tér sarkán működő patikát egy időben Balta Elemér igazgatta. Ezt onnan tudom, hogy kalandos úton hozzám került egy csomag alig használt angoltapasz. Számításaim szerint legalább hetven évet vészelt át a dombornyomott, nagy műgonddal díszített kis tasak, amely belsejében Balta Elemér gyógyszertárát reklamírozza, fedőlapján viszont az eredeti Court Plaster feliratot viseli, és angolul szólítja fel a vásárlót, hogy használat előtt feltétlenül nedvesítse meg a tapaszt. A gondos gyártó még vérzéscsillapító papírt is mellékelt egy apró zacskóban.

Az 1932-ben kiadott Kincses könyv szerint az angoltapasz aszeptikus kötözőszer. Önök is könnyedén előállíthatják, ha 80 rész vizahólyagot apróra metélve egy teljes napig áztatnak 1400 rész vízben, majd új vízzel gyenge hőnél feloldják, és 80 rész tömény spirituszt, valamint 8 rész glicerint adnak hozzá, és a keveréket ecset segítségével papírra kenik. Eleink, gondolom, épp ezt a munkát akarták megtakarítani, amikor a Magyar Királyhoz címzett gyógyszertárban beszerezték az előre elkészített adagot.

Angoltapaszra viszont mindenképp szükségük volt, hiszen már Z. Tábori Piroska megírta A család tanácsadója című súlyos alapvetésében, hogy a házi gyógyszertárnak - a jódtinktúra, a rézgálicoldat (mérgezésekre), az ólomvíz, a mustárliszt, az Artin hashajtó, a nátha elleni Anacot, a gyomorégést kúráló Alucol, a Kalmopirin, az aszpirin, a Lysoform, a hintőpor, a bórsav és a Trust-vazelin mellett - ez is alapvető eleme. Egy ügyes ember egyébként - a könyv szerint legalábbis - nemcsak az angoltapaszt vagy a szükséges kéz- és arckrémeket, hanem a fogkrémet is előállíthatta odahaza. Nem kellett mást tennie, mint 100 gramm krétaport összekeverni 10 gramm magnéziaporral, hozzáadni 5 gramm florentinai ibolyagyökérport, némi angol menthaolajat, 50 gramm glicerint és 5 gramm orvosi szappanport.