zvegy Fényes Mártonné persze méltán bízhatott saját józan ítélőképességében. A Plasztikon akkorra már túlélt egy háborút, legalább három rendszerváltozást és egy világméretű gazdasági válságot. 1880-ban még a régi Vurstliban (mely a mai Operaház környékén állt) mutatta be a Fényes dinasztia az első viaszfigurákat: akkortájt az emberevők karavánja bizonyult a legnagyobb közönségsikernek. A millenniumkor költöztek át a Ligetbe, ahol már tömegeket vonzott a csak tizenhat éven felüliek számára látogatható bonctani múzeum. Fényesné összegzése szerint a nagyérdemű ott megismerhette "nemcsak az egészséges emberi testet és annak minden részletét, hanem meglátja a nemi betegségeket és azoknak pusztító következményeit is".

Brrr. Térjünk talán vissza a közélethez. Pontosabban a politikához, amely az 1929-es nagy rekonstrukció után a szőrös testű hableány helyét volt hivatott átvenni a panoptikumban. A világ békéjének intézői csak a kiindulópontot jelentették ugyanis: utánuk a nem sokkal korábban elhunyt Apponyi Albert, majd a windsori hercegi pár következett. Aztán persze csendben visszalopakodott a Plasztikon valódi természete, a hamisítatlan borzalom. Hailé Szelasziét, Abesszínia császárát fia, leánya, szelídített oroszlánja és testőrei körében ábrázolták; mellette ott állt Franco tábornok, majd jöttek "A bolsevista Oroszországban halálraítélt, kivégzett és örökös börtönre ítélt vezérek". Sztálin, a "véreskezű diktátor" mellé Fényesné okulásul odaállította Trockijt, Kamenyevet, Zinovjevet, Jagodát, Putna tábornokot és Tuhacsevszkijt is.

Gondolom, a Vurstli törzsközönségének ennyi elég is volt a kortársak világából. Útjuk - amelyet a Plasztikon kiállításának rózsaszín papírra nyomott tárgymagyarázójával a kézben járhattak végig - ezután az inkvizíció kínzókamráiba, majd a gyilkosok és rablógyilkosok celláiba vezetett. Itt aztán igazán elemében volt a Fényes-féle vállalkozás. Kellő részletességgel ábrázoltatott például Varga Pál szegkovács, az újlipótvárosi Streisinger Ernő vaskereskedő bestiális gyilkosa; Kucsera Bertalan, aki kalapáccsal ölte meg Fodor Dezső klubpénztárnokot; Horváth Sándor állástalan kereskedősegéd, aki egy Vilmos császár úti trafikosnő életére tört. A közönség borzongva nézhetett a szeme közé Horváth István angyalföldi szénkihordónak, aki egy rendőrt lőtt agyon annak szolgálati fegyverével. Elborzadhatott Matuska Szilvesztertől, Pipás Pistától (igazi nevén Rieger Pálné) vagy éppen olyan nemzetközi hírességektől, mint Hauptmann Brunó, a Lindbergh-bébi elrablója.

A Plasztikon vezetője ezután oldotta egy kicsit a feszültséget. Jöttek a jól bevált afrikai emberevők és kínai ópiumszívók, majd a főhelyről kiszorult - elhunyt vagy merénylet áldozatául esett - politikusok. Aki megtekintette Dolfuss kancellárt, Gömbös Gyulát és V. Györgyöt, pihenhetett egy kicsit az oroszlánfejű ember, a szakállas nő, az orrszarvú asszony, II. Ramszesz és Robespierre körében. Megható gesztus, hogy ezen a fertályon még Feuermann Lipótnak is jutott hely. Ő nem más volt, mint "a Plasztikon közel négy évtizeden át volt hűséges portása, a régi Városliget népszerű Poldi bácsija, akit a Millennium alkalmával I. Ferenc József királyunk kitüntetett".

A nagyérdemű, ha bírta még, ezután felkapaszkodhatott az erkélyre. Ott a tizenhárom aradi vértanú utolsó tanácskozása fogadta, valamint egy rövid, de végső soron máig érvényes történelmi áttekintés Szent Istvántól Bethlen Istvánig. Jutott itt hely Kossuthnak, Petőfinek, Tisza Istvánnak, akárcsak a Habsburg-család krémjének. Közéjük ékelődött a főcserkész Baden-Powell és Gandhi, akit illetően Fényesné sietett megjegyezni: "jellemző, hogy évek óta kecsketejjel tartja fenn magát". Itt, az erkélyen álldogált II. Miklós cár, Hindenburg tábornok, a kalapos II. József és Adolf Hitler is.

Ha hiszik, ha nem, a Plasztikon százharminc figurája - plusz a nyers hús evésétől elrettenteni hivatott hengerféreg és a teljes bonctani osztály - gyakorlatilag épen megúszta a második világháborút. Fényesék a felszabadulás után persze igyekeztek aktualizálni a kínálatot. Alaposan átrendezték a szobrokat, a borzalmak termének főhelyére pedig kitették Mengelét. 1949-ben még azzal is megpróbálkoztak, hogy egy vidám munkással és munkásnővel népszerűsítsék az ötéves tervet.