z az érem minden bizonnyal hamvába holt kísérlet mementója, hiszen 1869-ben nem alakult meg az országos lelencház. Dr. Thim Józsefnek Az elhagyott gyermekek védelméről éppen száz éve írott munkájából is csak annyit tudhatunk meg, hogy 1869-re már elenyészett Gampl Lajos és gróf Nádasdy Lajos öt évvel korábban, nagy lelkesedéssel útjára indított mozgalma. Noha az állam átadta volna erre a célra a kiscelli katonai kórházat, 1868-ban az országos közegészségügyi tanács úgy nyilatkozott, hogy a társadalomnak nem érdeke az új lelencház létesítése. A kormány ezt követően megvonta Gampléktól a támogatást, az összegyűlt pénznek pedig annak rendje és módja szerint nyoma veszett.

Az elhagyott csecsemők ügyében viszont semmilyen lényegi lépést nem tettek 1876 őszéig. Akkor történt, hogy dr. Szalárdi Mór, a Rókus kórház segédorvosa megírta első cikkeit a Pester Lloydban a gyermekhalandóságról. Ezekben az írásokban drámai adatokat közölt: tapasztalatai szerint a kórházban megszületett száz gyermek közül kilencvenhárom még a néhány hónapos kort sem érte meg. Ennek pedig nem lehetett más oka - vonta le a következtetést -, mint az, hogy a Ferenc- és a Józsefvárosban, valamint Kőbányán a nagymérvű szegénység miatt szinte bevett szokássá vált az angyalcsinálás, az újszülöttek meggyilkolása.

Szalárdi a következő években írásban és szóban is igyekezett meggyőzni polgártársait arról, hogy ezen a borzalmas helyzeten csak lelencházak felállításával lehet segíteni. Munkásságának köszönhetően lassan napvilágra került, hogy közvetítés címén kíméletlen gyermekvásár folyt a városban; de azoknak a gyerekeknek sem fordult igazán jobbra a sorsuk, akiket vidékre adtak ki ápolásra. Egy orvosegyesületi jelentés szerint "elnyomorodott, kiéhezett, félholt állapotban hozatnak fel faluról gyógykezelés végett a gyermekek, sőt nem egy esetben állítólag útközben kimúltak, egyenesen a Rókus-kórház boncasztalára kerülnek".

De hiába születtek újabb és újabb tervek, hiába tett 1879-ben a főváros alapítványt is, Szalárdi Mór kezdeményezése csak 1885-ben ért célba. Az országos kiállítás körüli emelkedett közhangulatot kihasználva június 29-én végre megalakíthatta a Fehér Kereszt Országos Lelencházegyesületet, amely kezdetben magánhelyiségekben, majd Mozsár utcai saját házában, végül pedig - özvegy Thurn Jánosné nagylelkű adományának köszönhetően - a Tűzoltó utcában gondozhatta és gyógyíthatta az elhagyott gyermekeket. Az Angyal utca sarkán lévő telken 1897. szeptember 23-án, fényes külsőségek között avatták fel az egyesület új menhelyét.

Amilyen rögös volt az út, amely a Fehér Kereszt megalapításához vezetett, olyan gyorsan követték egymást az események ezután. Az 1898-ban megszavazott XXI. törvény szerint az elhagyott gyermekekkel kapcsolatos költségeket már az országos betegápolási alap volt köteles fedezni. A Fehér Kereszt ennek megfelelően szerződésbe lépett az állammal, és évről évre több - 1901-ben már 4110 - gyereket látott el. 1901-re viszont azok a jogszabályok is megszülettek, amelyek teljes egészében az állam feladatává tették az elhagyott gyerekek gondozását. Hamarosan felállt az Állami Gyermekmenhely Üllői úti - "elosztó" - központja és tizenhat vidéki fiókintézete, a Fehér Kereszt intézményei pedig beolvadtak az állami ellátásba. Igaz, még az 1948-as rendőri zsebkönyvben is a Tűzoltó utcai címet találjuk a lelencház címszó alatt.