gaz, a lebegővasutat valódi, élő lóerő működtette - így esetében legfeljebb a fantázia előlegezhette meg a mozdonyok későbbi robaját -, és ahelyett, hogy sínen futott volna, a takarékosság a levegőbe emelte. Az egykorú leírásokból azonban kiderül, hogy azért légiesnek a legkevésbé sem volt mondható a brit építőmester, Henry Palmer találmánya. Lebegőnek is csak azért nevezték, mert nem a földön, hanem bakokra állított pályán futott. Tulajdonképpen inkább a későbbi függővasutak rokona volt: a bakokra fektetett gerendák és pallók helyettesítették a vaspályát, ezeken futott a kovácsoltvas rudakból eszkábált kocsik négy kereke. A kocsikra kétoldalt kasokat függesztettek, ott utazott a közönség, illetve ott helyezték el a szállítmányt. A vontató ló a pálya mellett lépdelt.

Egyes vélemények szerint Európa első lebegővasútja volt az, amely néhány hónapon keresztül Kőbányát kötötte össze Pesttel. Történt ugyanis, hogy 1826-ban Bodmer János Gáspár (nevében legalábbis megmagyarosult bádeni sóbánya-igazgató) szövetkezett a Bollinger és társa bécsi mechanikai céggel, és szabadalmat jelentett be a Palmer-féle lófogatú lebegővasút továbbfejlesztésére. Mivel a pozsonyi országgyűlés is épp az első vasútvonal kiépítése fölött vitatkozott, Bollinger kampányt indított: a honatyák tetszését leginkább a Pest-Szolnok- Debrecen vonal nyerte el.

József főherceg azonban a realitások embere volt. Ő az egyszerűbben megvalósítható kőbányai próbavasút megépítésére tett javaslatot, sőt az e célt szolgáló részvénytársaság megalakulását is pártolta. A rendek fölkarolták a tervet, és a szükséges bizottság felállása után - elnökévé Wenckheim József bárót nevezték ki - hamarosan kibocsátották a részvényeket. A lelkesedést mutatja, hogy a húsz részvénnyel rendelkező Bodmer mellett még 191 támogatója volt a társaságnak: Ditrich József báró százhatvanat, Liebenberg Ignác ötvenet, József főherceg húszat jegyzett, de szép számmal akadtak a részvényesek között pesti és pozsonyi magánemberek, kereskedők és nemesek is.

Bodmer ezek után rögvest akcióba lendült. 1827 áprilisában megérkezett Pestre, és 19-én már megtartotta az első helyszíni szemlét. Eldőlt, hogy a vasút a hatvani lineától (azaz a mai Baross tér közelében lévő vámháztól) indul majd egyenes vonalban a kőbányai szőlők felé, végállomása pedig a kőbányáknál és téglagyáraknál lesz. Májusban megalakították az építőbizottságot, amelynek elnökévé Festetits János József grófot, helyettesévé pedig Kemnitzer Károlyt nevezték ki. A sikertörténet fölé azonban ezen a ponton felhők borultak: alig néhány napja folyt az építkezés, amikor - május 18-án - Bodmer meghalt.

A vasútépítés persze nem állt le. Júliusban elkészült a pálya, és a sikeres próbaüzemet követően augusztus 20-án megtarthatták az ünnepélyes avatót. Maga József főherceg is felkapaszkodott a magyar színekkel ékesített kocsikra, és egészen a kerepesi vámig utazott a lóvontatta vasúton. Visszafelé már 68 gránátost vitt a szerelvény teljes felszerelésben, hogy aztán Kőbányáról még jobban megpakolva - 448 mázsa épületkővel, gabonával, tűzifával, négy hordó borral, téglával és 40 mázsa gyapjúval - induljon vissza Pestnek. A szemtanúk szerint a két kis ló ezt a feladatot is játszi könnyedséggel teljesítette.