Képzeljék csak el: a Parlament előtt kiállnak a Duna-partra, és végigtekintenek az önök elé táruló panorámán. Balra ott a Várhegy, szemközt a Víziváros, jobbra a Margit híd. Mögötte pedig, a Margit-szigeten a Palatinus Szálló szökken az ég felé: hetvennyolc méteres toronyház huszonnégy emelete várja csodálatos kilátással a vendégeket.

Történhetett volna így is. 1969-ben a Középület-tervező Vállalat elkészítette a Margit-szigeti gyógyvizet kiaknázni hivatott fürdőszálló terveit. Egyre sürgetőbbé vált ugyanis egy olyan létesítmény megépítése, amely nemcsak a fővárost sújtó szállodaiszoba-ínséget enyhíti, hanem azokat is vonzza, akik különféle nyavalyáikra keresnek enyhülést a meleg vízben. A Margit-sziget ideális helyszínnek kínálkozott, hiszen ott a második világháború előtt még egy fényűzően berendezett gyógyszálló, egy szanatórium, egy vízgyógyintézet és két, egyenként százszobás szálloda állt a tehetős vendégek rendelkezésére. Mindebből a háború utánra alig maradt valami, akárcsak a vendéglőkből, kávéházakból és az elegáns táncos szórakozóhelyekből.

Még negyed század elteltével is az volt a legsürgetőbb kérdés, hogy miként lehet pótolni mindazt, ami elveszett. Világos volt, hogy ki kell használni a szigeti gyógyvizeket, s velük a budai és pesti belváros közelségét. Fürdőszállót terveztek tehát, olyan létesítményt, amely a kúrát áhítóknak és a szórakozni vágyóknak is ideális körülményeket kínál. A Palatinus Szálló helyszínéül az Úttörőstadion és a Nemzeti Sportuszoda közötti területet jelölték ki. Úgy tervezték, hogy épp átellenben legyen a Lukács uszodával és a Császár fürdővel, amelyeket a szállóvendégek a kifejezetten e célra létesített átkelőhajóval könnyedén megközelíthettek volna.

Tegyünk hát egy képzeletbeli sétát a soha föl nem épült szállodában. Látják a rengeteg üveget? A huszonnégy emeleten négyszáz szoba kapott helyet, összesen nyolcszáz ággyal. Minden emeleten van egy lakosztály is, de az olcsóbb szobákból is pompás a kilátás: a fal gyakorlatilag csupa ablak. A toronyházat úgynevezett lepényépülettel vették körül. A főbejáraton keresztül a tágas előcsarnokba jutunk, itt van a porta, itt található a pénzváltó, az ajándékbolt, a posta, és mindazok az üzletek, amelyekre a szállóvendégeknek szükségük lehet. Az előcsarnokból nyílik a cukrászda és a társalgó is. Mindhárom helyiségnek üvegből van a fala, sőt ezek az elemek nyáron eltávolíthatók: a vendég úgy érzi, mintha kint ülne a Margit-sziget fái között.

Fél emelettel följebb kaptak helyet a különtermek, de innen lehet bejutni a hatalmas, több részre osztható étterembe is. A terem különlegessége, hogy két oszlopra támaszkodva a park, sőt a Duna fölé nyúlik. Az éttermet körülölelő teraszról a vendég egyenesen a kerthelyiségbe sétálhat. Ekkora szálloda persze elképzelhetetlen mulató nélkül; a tervezők azonban ügyeltek arra, hogy a tánczene ne zavarja a szigeten pihenők nyugalmát. Az ellipszis alakú termet kupolával fedték le, és tökéletesen hangszigetelték. Sétánk utolsó állomása - mi más lehetne - a fürdőkomplexum. A szállóval egybeépült medencékben a sziget híres termálvizében úszhat a nagyérdemű, de igénybe veheti akár a kádfürdőket és a terápiás kezelőhelyiségeket is.

Nem sokkal azután, hogy a fent idézett összefoglaló 1969 júniusában megjelent a Budapest folyóirat hasábjain, a Fővárosi Tanács is megtárgyalta a Margit-sziget fejlesztési tervét. 1970-ben eldőlt: a sziget úgynevezett kultúrpark lesz, ahol sportlétesítmények is helyet kapnak, de könyvtár, koncertterem és kiállítócsarnok is épül. A tervben hangsúlyosan szerepelt egy új gyógyszálló, amelynek helyét immár a Nagyszálló mellett jelölték ki. Toronyépületről akkor már szó sem esett.