Gazdák Budapesti Tejegyesületét, majd az 1883-ban belőle kinőtt Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezetet a szükség hívta életre. A főváros egyszerűen elunta a milimárik diktatúráját, megelégelte, hogy a házalóknál és a piacokon kétes tisztaságú, gyakran vizezett tejet lehet kapni. A gazdák és a földművelésügyi minisztérium kezdeményezésére létrejött Tejcsarnok Szövetkezet már nemcsak összegyűjtötte és eladta, hanem tisztította is, és laboratóriumában megvizsgálta a begyűjtött terméket. 1892-ben a szövetkezet Központi Tejcsarnok Rt. néven gazdasági társasággá alakult, a világháború után pedig fuzionált a Budapesti Általános Tejcsarnok Rt.-vel. Az új vállalkozás a Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Rt. nevet kapta.

A vállalat persze ezenközben ki sem mozdult a Rottenbiller utca 31. alól. A harmincas évekre már egész kis gyárbirodalommá fejlődött: ide érkezett meg a Pest környékéről, sőt a távolabbi megyékből összegyűjtött tej, itt kezelték és palackozták, itt működött a joghurtüzem és a vaj-, valamint a túrókészítő részleg, de volt kannagyár, közel száz lovat befogadni képes istálló és autójavító műhely is. Mindebből ma már viszonylag kevés látható, de a központi épület még áll, szemközt a Dob utca torkolatával.

Igaz, nyoma sincs annak a nyüzsgésnek, amelyről 1937 elején írt a Budapesti Polgári Iskola című szaklap egy tanulmányi kirándulás tapasztalatairól beszámoló szerzője. "Sokszor 40-50 megrakott kocsi nyüzsög az udvaron. Ez szemkápráztató és bizony az ember hallószerveit is próbára tevő forgalom" - jegyezte meg, majd bemutatta, hogyan kerülnek a beérkező kannák a mozgó transzportőrökre, onnan pedig a tejkóstoló elé, aki kanalával (melyet egy berendezés minden nyelet után sterilizált) az összes kanna tartalmát megízlelte. A jónak minősített tej a buktatón folytatta útját: steril kavicstömegen szűrték át, hogy aztán az átvevőmedencében összekeverjék. Itt jött létre a hamisítatlan pesti elegytej: 3,5 százalék zsírtartalmú, 12,3 százalék szárazanyag-tartalmú, 8,5 százalék zsírmentes szárazanyag-tartalmú, 0,6-0,9 százalék hamutartalmú. (Ne kérdezzék meg, hogy mi szükség az utóbbira.)

Nem is volt más hátra, mint a pasztőrözés. A szűrt tej csőhálózaton került be a tejműhelybe, ahol felhevítették, majd lehűtötték. Az így sterilizált folyadékot ezután az úgynevezett "kék kamrába" vezették, ahová rajta kívül már csak a tökéletesen csíramentesített levegő juthatott be. Itt 3-4 fokra hűtötték: ebben az állapotban került a medencékbe, ahol folyamatosan kavarták, hogy a minősége egyenletes maradjon. Olykor 100-150 ezer liter tej is pihent a Rottenbiller utcai telepen, míg végül kannákban vagy tejes-, illetve joghurtosüvegekbe töltve kiszállították a tejcsarnok fiókjainak és árusítócsarnokainak valamelyikébe.

A polgári iskolai tanároknak szánt leírásból temérdek érdekes részletet tudhat meg a mai olvasó. Azt például, hogy a joghurtnak szánt tejet először felfőzték, és csak aztán oltották be a különleges ízt adó Bacillus bulgaricus baktériumtörzzsel. Kiderítheti, hogy az étkezési célra szánt asztali túró mellett úgynevezett sovány túrót is forgalomba hozott a központi tejcsarnok. Ezt a fölözésből visszamaradt terméket a Sárkány utcai kazeingyár dolgozta föl, de szívesen vette a vegyipar is, amely ragasztóanyagokat és műanyag gombokat, csatokat készített belőle.