bűnüldöző munka intellektuális része azonban a detektívekre hárult. Ez olvasható ki legalábbis a fővárosi detektívtestület fenntartásában működő Nyugdíjpótló és Segélyező Egyesület jubileumi kiadványából. A könyvben idézik például a Pesti Hírlap 1884. augusztus 2-i számát: "Ami a magasabb szellemi képességet illeti, az magában sem a zsandárságtól, sem a katonailag szervezett rendőrségtől nem várható, csak a detektívosztálytól". S lám, az erre hivatkozó sürgetés hamarosan eredménnyel járt, hiszen 1886. január elsejével hivatalba léptek az első detektívek, szám szerint huszonnyolcan.

Ez azonban csak a kezdet volt. A millennium idejére 124-re nőtt a detektívtestület létszáma, 1911-ben már 190-en voltak, tíz évre rá pedig 653-an. Igaz, a dolguk is egyre több lett. A millenáris kiállítás idején például kézi nyilvántartást állítottak össze a notórius zsebmetszőkről; az ő dolguk lett a közlekedés megfigyelése és az erkölcsrendészet összefogása. Ugyancsak ők ellenőrizték az ékszerüzleteket és zálogházakat, a zsibárusokat és a kocsmárosokat, a népkonyhákat, a lapkihordókat és a gyümölcsárusokat.

A századfordulótól nagy hasznát vették az Amerikából importált új módszernek, a daktiloszkópiának: 1908-ban az ujjlenyomatok vizsgálata segített például hozzá az Apponyi Lajos gróf Andrássy úti villájában járt betörők azonosításához. Egészen más eszközökre volt viszont szükség a sztrájkolók, az "orosz szocialista terroristák" és a szerencsejátékok hiénáinak megfékezésében. Ez a feladat a detektívtestület puhatoló osztályára hárult: az ő információiknak köszönhetően buktak le tömegével a zugbukmékerek, a hamiskártyások, a kuruzslók és a jósnők.

Trianon sokat rontott a helyzeten. A tapasztalatok azt mutatták ugyanis, hogy "alig kétórai gyorsvonati út után a menekülő bűntettes eléri a határt". Új utakat választottak maguk a bűnözők is: 1921-től jelentősen emelkedett az intellektuális bűncselekmények száma, így a detektívek idejük nagy részében csalási, sikkasztási, okirat-hamisítási és pénzhamisítási ügyekkel foglalkoztak. "Soha annyi pénzintézeti vezető, bankár, gazdasági vállalat igazgatója, gyáros és nagykereskedő nem fordult meg a főkapitányság detektívszobáiban gyanúsítottként, mint ebben az esztendőben" - álmélkodtak az album szerzői.

Nem csoda, hogy e folyamatok láttán a rendőrség vezetői nemcsak a testület létszámának növelését szorgalmazták, hanem 1923-ban a detektív-szakoktatásra épülő szakvizsgákat is bevezették. A tanfolyamokon a jövendő szakemberek büntetőjogot, kriminalisztikát, államrendészetet, közigazgatási alapismereteket és - talán nem épp az intellektuális bűnözőkkel összefüggésben - elsősegélynyújtást tanultak.

Mindez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy olykor a tolvajok, betörők, csalók és nagystílű sikkasztók kerekedtek felül. Az album szerzői persze erre is tudtak magyarázatot: "a pénzügyi kormány kényszerű szűkmarkúsága hátráltatja a legtöbb esetben a sikert. Kicsi a rendőrség autóparkja, a detektívtestület tagjai semmiféle költségmegtérítést vagy nyomozati pótlékot nem kapnak". A pesti detektívek villamoson is csak úgy üldözhették a tetteseket, ha a viteldíjat a saját zsebükből fedezték. Nem csoda, hogy irigykedve figyelték a repülővel bíró londoni és New York-i nyomozókat, illetve azokat a bécsi kollégákat, akiknek rádió állt a rendelkezésükre.