z 1937. október 4-i számot - a szezon első újságját - Berendy János úr, I. kerületi lakos nevére postázta a Budapesti Korcsolyázó Egylet. A címzett ceruzával gondosan aláhúzta, mennyit tartozik fizetni egy "másodnapos tagsági jegyért" az új belépő (beíratási díjjal együtt 42 pengőt, majd a havi részleteket), illetve az, aki ugyancsak új tag, de köztisztviselő is (ő csak 31,50-et). És láss csodát, az újság mellett megőrződött A jég november 19-i száma is. Azt bizony már Hubner Irma úrnőnek címezte a Batthyány utcába a városligeti korcsolyacsarnokban működő kiadóhivatal.

Hogy mi az a másodnapos tagsági jegy? Nos, ahogy a neve is mutatja, aki ilyet váltott - nagyjából feleannyiért, mintha mindennapos jegyet vett volna -, csak a szezon felét, pontosan 53 napot tölthetett a Műjégen. Igaz, választhatott, hogy a páros vagy a páratlan napokat, illetve (pótdíj ellenében) a hétfő-szerda-pénteket, netán a kedd- csütörtök-szombatot szenteli-e a testgyakorlásnak. A lap igen bonyolult táblázatban adta közre a tagsági jegyek árrendszerét. Mi e helyt emeljünk ki csak annyit: a régi rendes tagoknak a beíratkozási díjon felül havi negyven pengőjükbe került, hogy mindennap kilátogathassanak a jégre. Ez nem volt olcsó mulatság. De még többet kellett áldoznia annak, aki még csak föl sem csatolta a korcsolyáját: a kísérőjegy jóval többe került ugyanis.

Na de hagyjuk a pénzügyeket. Különösen, hogy a BKE tagjainak aligha ez okozta a legtöbb gondot. A jelek szerint sokkal inkább izgatta őket, hogy alig egy hónappal a november elejére tervezett évadnyitó előtt még "harctéri állapotok" uralkodtak a Hősök terén. A város az 1938-as eucharisztikus kongresszusra készült, javában folyt a városligeti tó medrének betonozása. S bár a határidőt betartották, a megnyitó mégis késett: ezért azonban kizárólag a meglepően enyhe időt lehetett hibáztatni - jelezte később a vezetőség.

Akkor persze már egészen más foglalkoztatta a bógnizni vágyó úri közönséget. A térrendezés a tavat felszabadította ugyan, de komoly gondokat okozott a közlekedésben. "Egy-egy szép vasárnapon vagy egy-egy nagyobb jégsportesemény alkalmából a parkoló autók százai lepik el a korcsolyázócsarnok környékét, az átmenő autók, taxik száma pedig szintén sok százra szökik fel" - írta A jég, amely szerencsére egy füst alatt a megoldásról is tudósított. A BKE felkérte a fővárost, hogy autóúttal kösse össze az Andrássy út végét és a korcsolyacsarnokot, és ezen az úton csakis egyirányú forgalmat engedélyezzen. A főváros pedig "nagy megértéssel kezelte a BKE megalapozott kérését".

Nem volt tehát olyan dolog, amit Berendy János és Hubner Irma, amikor minden második héten kézhez vették A jég legfrissebb számát, ne tudhattak volna meg a lapból. Benne voltak a világ- és Európa-bajnokságok időpontjai, a hitelesített világrekordok, az egyleti információk és jó néhány izgalmas hír a nagyvilágból - például az, hogy 1937-ben a nemzetközi korcsolyaszövetség nem tudta eldönteni, melyik az "igazi" a távoli Japánból jelentkező két tagszervezet közül. Elolvashatták, hogy a BKE új lámpákat szereltetett a Műjégpálya lejáró lépcsői fölé, és hogy Biró A. cipészmester - ki korcsolya- és sícipői minőségéért szavatosságot vállal - a Szondy utcából a Podmaniczky utcába költözött.

Volt persze hátránya is annak, hogy a "korcsolyázósporttal foglalkozó időszaki lap" csak a szezonban jelent meg. Ennek tudható be ugyanis, hogy a sportbarátok csak októberben olvashatták egy februári közlemény helyreigazítását. Imígyen: "Nem felel meg a valóságnak, hogy az 1937. évi női magyar bajnokságot Lápócsy-korcsolyával nyerték, hanem az igazság az, hogy az 1936. és 1937. évi női magyar bajnokságot GRO-PÉ-korcsolyával nyerték".