gy viszont nyolcvan év múltán is elolvashatjuk, hogy az évente száznál alig több leányt oktató intézményben milyen tankönyveket alkalmaztak; megtudhatjuk, hogy hol laktak a hetente 14-16 órát tartó pedagógusok; kisilabizálhatjuk, melyik nebuló milyen eredményt ért el, és a statisztikák arról is tájékoztatnak, mivel foglalkoztak a növendékek szülei. Az 1923/24-es tanévben például öt diák gondviselője volt gazda, egyé bérlő, tizenhété önálló iparos, hatvanhaté nagykereskedő, húszé önálló értelmiségi, hété magánzó. Gyakorlatilag mindnyájan budapestiek voltak; kilencvennégy százalékuk beszélt németül, de anyanyelvének mindenki a magyart tekintette. A vallási kimutatás még abba is beavat: a tízszázaléknyi római katolikusra és a néhány reformátusra nyolcvannégy százaléknyi izraelita jutott a Szekeres-féle iskolában.

Azért is jó olvasmány egy ilyen értesítő, mert kiderül belőle, mi minden történt a tanórákon kívül. Az 1923/24-es tanévben például nagyobb szabású ünnepet rendeztek az Országos Gyermekvédő Liga javára a Zeneakadémia Kamaratermében. Hirsch Sári VI. osztályos tanuló mondta a prológot, az önképzőkör tréfás jelenetet adott elő, Haas Klára Gárdonyitól szavalt, a svédtornacsapat pedig Menuetto és Magyar szóló címmel adott elő gyakorlatot. Az iskolai énekkar a Magyar Hiszekegyet és a Lampérth-Dobó-féle Irredenta dalt énekelte.

Bár a várt siker nem maradt el - "a nagy adók és költségek mellett három milliót tudtunk a Ligának juttatni" -, két évvel később már más megoldás mellett döntött a tanári kar. "Azt szeretnők elérni, hogy a gyermek csak azt adja, amit maga ad" - magyarázta az igazgatónő. Ennek megfelelően a nagyobb leányokat elvitték az éjjeli menedékül és szegény gyerekek napközi otthonául szolgáló Vág utcai Népházba. A kísérlet bevált: karácsonykor nemcsak hatalmas halom használt ruhával, hanem a lányok által horgolt babacipőkkel és sapkákkal, no meg naranccsal, süteménnyel, cukorkával lephették meg a nélkülözőket.

Voltak persze ennél kevésbé emelkedett programok is. A tanulmányi kirándulások például a közvetlen környezetük értékeivel ismertették meg a nebulókat: "A királyi vár, a Mátyás-templom, Halászbástya minden közelsége mellett is olyan távol volt a pesti gyermekektől, hogy legtöbbje a mi vezetésünk mellett látta ezeket először. A Mezőgazdasági Múzeum, Jéggyár, Selyemgyár, Aquincum, János-hegy mind maradandó értékeket hagyott a tanulók lelkében." A nagyobbakat mindazonáltal Debrecenbe is elkísérték: "Az volt a célunk, hogy gyermekeink, akik nem mérföldekben, hanem gondolatban és érzésben annyira távol vannak a színmagyar vidékektől, megismerjék annak sajátosságait".

Egyszóval igazán kellemes iskola lehetett Szekeres Margité. Érettségit nem adott ugyan - aki azt célozta meg, hatodik után átigazolt a közeli Ráskai Lea vagy Veres Pálné leánygimnáziumba -, de tízéves kortól itt is lehetett történelmet, földrajzot, irodalmat, természettant, vegytant, mennyiségtant, németet és franciát, valamint közgazdaságtant, háztartástant, kézimunkát és rajzot tanulni. Nem meglepő, hogy az 1925/26-os tanévről beszámoló értesítőből kiderül: "volt növendékeink közül többen arra kértek, tegyük valamilyen formában lehetővé, hogy időről időre összegyűlve tovább is itt dolgozhassanak". Kérésük meghallgatásra talált, így kéthetente szombaton Raj Ilona Mária irányítása mellett irodalomról, történelemről és művészettörténeti eseményekről beszélgettek.