"Fel tehát, alakítsuk, szervezzük meg a Pesti expedíciókat! Segítsük ezt a várost, amely a miénk, amelyben jól érezzük magunkat, amelyet büszkén mutatunk az idegennek, hozzunk érte egy vasúti jegynyi áldozatot is, hogy a sok rozsdás redőny berregve repüljön fel a vak és néma üzletben, hogy megteljenek a gyönyörű hotelek, hogy pezsgő, lüktető élet induljon meg az ődöngésben, amely Pest szívét gyakran úgy összeszorítja" - kérlelte honfitársait a Fővárosunk Budapest szerzője 1930 tavaszán.

Az új folyóiratnak ez volt a legelső száma. Lapjairól csak úgy sütött a gazdasági világválság sújtotta főváros iránti feltétlen rajongás. Őszinte lelkesedéssel méltatta Budapestet - és persze az új vállalkozást - az összes erre felkért közéleti személyiség is: köztük Vass József népjóléti miniszter és Ripka Ferenc főpolgármester.

A Fővárosunk Budapest első olvasói megtudhatták például, hogy Takács II, a legnépszerűbb futballsztár civilben autószerelő volt az Autótaxinál, és tisztában volt azzal, hogy "a futball nem nyújt komoly megélhetést, csak addig, amíg ki nem öregszik az ember". A folyóirat szavazatokat gyűjtött a hallgatóközönség kedvenc rádiósára, és elárulta, hogy a Magyar Rádió szünetjele kilenc hangból áll, "gis-h-a-h-gis-h-a-h-gis". Még egy jó hírrel is szolgált: "a rádiórendelet kimondja, hogy a háziúr a külső antenna építését és fenntartását köteles tűrni".

Az újságból kiderült, mikor tartanak fogadóórát a különféle minisztériumok, hol találhatók a kamarák és a konzulátusok, mennyibe kerülnek a vízumok. Az olvasók tájékoztatást kaptak a hangversenyekről, kiállításokról és a dekonjunktúra miatt alig-alig működő színházakról. Megtudhatták azt is, melyek a jobb ötórai és esti tánchelyek (példának okáért az Attila utcai Bellevue Szálló, a Teréz körúti Britannia és a Bristol), illetve hol tartanak mindennap divatbemutatót (többek között a Förstner nővéreknél, a Vörösmarty tér 4.-ben és Neumann Bertánál, a Dorottya utcában).

A Fővárosunk Budapest abban is igyekezett segíteni, hogy mindenki megtalálja az éppen neki való szórakozást. A szerkesztők persze úgy vélték, minden látogató jól teszi, ha elmegy például a Királyi Várpalotába, a Vigadóba, a Nemzeti Múzeumba vagy a Zrínyi utca 2. alatti Bűnügyi, esetleg a Markó utcai Börtönügyi Múzeumba. A gazda azonban emellett a Közvágóhidat, a Kis Rókus utcai Vetőmagvizsgálót és a Kitaibel Pál utcai Rovartani Állomást sem hagyhatta ki, nem beszélve a Ménesi úti Kertészeti Tanintézetről és az állatkertről. A kereskedőknek viszont a Szabadság téri Áru- és Értéktőzsdét és a Központi Vásárcsarnokot írták elő, míg az iparosoknak a József körúti Technológiai Iparmúzeumot és az Erzsébet körúti Szabadalmi Hivatalt ajánlották.

Akinek nem volt kedve a magányos felfedezőutakhoz, akár az IBUSZ autó-körutazásaihoz is csatlakozhatott. Nyolc pengő ellenében megmutatták neki a város látnivalóit - még uzsonnát is kapott -, húsz pengőért a budai vendéglőkbe is elvitték. Tizenkét pengő volt az ára a "Special express" félnapos körútnak: bármily szűkre volt is szabva az idegen ideje, ennyiért már elmondhatta magáról, hogy látta Budapestet.

Ha pedig maradt még egy éjszakára, a Budapest éjjel című cikk tanácsait követve megnézhette, milyen a főváros lámpagyújtás után. Remélhetőleg távol tartotta magát az éjszakai masszőrintézetektől és a tripóktól, azaz a zugkluboktól. Benézhetett viszont a Moulin Rouge-ba vagy a Parisien Grillbe, esetleg a terézvárosi Kék Egérbe. Ha a bohémok társasága vonzotta, bizonyára a Simplon, a New York vagy a Japán mellett döntött. Ha viszont különcködni vágyott, akkor vélhetően azt a Dohány utcai kávémérést kereste föl, amely éjjel háromkor nyitott, és ahol drótháló alatt tartották az ételt - "a könnyebb ellenőrzés kedvéért"./p>