kazánszerelő egyike volt annak a 21310 állandó és időleges kiállítónak, aki a millenniumi kiállításon végre megmutathatta a világnak, mire képes. Ők az ezredévi tárlat úgynevezett jelenkori főcsoportjában kaptak helyet - a nemzet történetét bemutató históriai főcsoport a Vajdahunyad várában várta a látogatókat. A jelenkori főcsoport pavilonerdejében kizárólag "a magyar korona területén termett, készített vagy előállított" tárgyakat lehetett közszemlére tenni, számukra húsz különböző osztályt különítettek el a szervezők. Jutott hely a művészet, a közművelődés, az oktatás- és az egészségügy, akárcsak a kereskedelem és pénzügy, a mezőgazdaság, az erdészet és vadászat, a közlekedés, a hadügy és mindenfajta ipar termékeinek; a jelenkori főcsoport a háziiparral zárult, amelynek készítményeit az úgynevezett néprajzi faluban tekinthette meg a csaknem hatmillió látogató.

Dull Venczel minden bizonnyal a IX., azaz a gépiparral foglalkozó csoportban mutatta be gyártmányait. Ebben a kategóriában szerepeltek ugyanis a kazánok, motorok, különféle gépek, valamint a fecskendők, tűzoltószerkezetek és a tudományos célra szolgáló műszerek. Pavilonjának helye alighanem a kibővített, immár 13792 négyzetméteres Iparcsarnokban, esetleg az emeletes Gépcsarnokban volt.

Nagyon valószínű azonban, hogy a derék kazánszerelőre és készítményeire igen kevés fény vetült az ezredévi kiállításon. Erre utal többek között az a tény, hogy teljesítményét mindössze a Közreműködők érmével ismerte el a zsűri. Elvégre kaphatott volna akár Díszoklevelet, Millenniumi nagy érmet, Kiállítási érmet is; nem beszélve a szervezőknek osztogatott kitüntetésekről, az úgynevezett királyi elismerésekről és a rendjelekről, esetleg arról a hat nemesi címről, amely ugyancsak e jeles alkalomból talált gazdára. Igaz, a Közreműködők érme még mindig előrébb állt a jutalmak rangsorában, mint az Elismerő oklevél.

Csak hát az igazi figyelem ezen a kiállításon is a különleges produkciókra irányult. A király például a megnyitó napján - írták a lapok - elsőként az Iparcsarnokba tért be ugyan, de ott rögtön lecövekelt Löw Károly zsolnai posztógyáros pazarul fölszerelt pavilonja előtt, majd a tulajdonos kalauzolása mellett megtekintette a villamos motorral működő szövőgép "sajátságos, rendkívül szépen haladó működését". S bár ezután "néhány iparost ki is tüntetett megszólítással", útját hamarosan a borászati pavilon felé vette.

Nem véletlen, hogy a tudósítók ezután sem elsősorban a sok ezer pompás termékkel, az ipar megannyi csodájával foglalkoztak, hanem az izgalmas apróságokat részesítették előnyben. Hogy Karikás Mihály csárdája, Kommer vendéglője vagy a Dreher-féle sörcsarnok kínálja-e a legjobb hűsítőket, vagy milyen látványt nyújt az Iparcsarnok előtti csodaszökőkút, a Fontaine Lumineuse. Írtak a mozgókép illúzióját nyújtó kinetoszkópról, az akvárium cethalairól és a tokaji cognacról, amelyhez sajnos épp akkor nem került pohár, amikor a király megkóstolta volna. Nagy szenzációt keltett a chicagói újságíró, Királyfy Pál is, aki egy fogadás folyományaképpen 88 nap alatt, egy fillér nélkül, gyalog érkezett a tengerentúlról a kiállításra. Hasonló figyelem összpontosult az Ősbudavára temérdek mondén látnivalójára.