a menüt ettek, akkor fejenként egy pengő hatvan fillért fizettek. Ennyiért levest (reszelt tészta vagy paradicsom-), sültet körettel (mondjuk egy fél töltött csirkét rizzsel, rántott bárányt burgonyasalátával, vadsertést csipkeízzel, esetleg borjúlapockát parajjal) és tésztát, illetve sajtot kaptak. A tészták sorában diós és mákos metélt szerepelt az étlapon, a sajtok között rokfort vajjal, liptói körítve, ementáli, pálpusztai és trappista. De volt még egy lehetőség: "Menü tészta helyett 2 drb. mignon 10 fillér ráfizetés".

Persze lehet, hogy vesevelőt választottak 1,20-ért vagy sörbombát hagymával 50 fillérért, netán rántott, esetleg forrázott pontyot vagy Ostsee-heringet. Az viszont biztos, hogy "kiszolgálási díj fejében a számla összegének 12%-át" számították föl nekik.

Gondolom, a lány tudta, jól jön a családnak az irodában megkeresett pénz; esetleg a férfi nem volt még partiképes. Mindenesetre 1940. szeptember 5-én - a férfi hónapos szobájában összecsomagolva a bőrönd, benne a Dél-Amerikába szóló hajójegy - már a búcsúvacsorát tartották. Ültek a Hotel Carltonban, a nyitott ablakon behallatszott a közeli Duna-korzó zsibongása, és sehogy sem tudtak az étlapra figyelni. Pedig a menüben 2,80-ért erdélyi sertésbordát kínáltak az erőleves, illetve a frankfurti leves után, a tészták között pedig tejberizs és fatörzs is szerepelt. (Egy szelvény: 80 fillér.) Az imbis 3,80-ba került, a ráksaláta 4,30-ba, de volt Hadik-módra készült bevert tojás (1,80), borjúláb rántva (1,60 tartárral), becsinált csirke csirággal (2,60) és libasült is (3 pengőért).

Megismerkedésük tizenötödik évfordulóját 1952. január 9-én ünnepelték, mégpedig az Astoriában. A nő villamoskalauz volt - így találkoztak újra a Rákóczi úton közlekedő 45-ös viszonylaton -, a férfi pedig a metróépítkezésen kapott munkát. A keszonpótlék szinte csábított a költekezésre: bár a HJ jelzésű ételeket - például a székely sertésbordát, a kertész módra készült szűzérméket, a vagdalt sertést vagy a párizsi borjúszeletet - csak húsjegy ellenében rendelhették volna meg, így is volt miből választaniuk. Volt karottakrémleves 4 forint 53 fillérért (este 12,5% zenés felár!), borsópüréleves 2 forintért. Az előételek között 34,80-ért hideg fogast is kínáltak, de ehettek tejfölös gombát tükörtojással, tojáslepényt zöldborsóval, tálon sült tojást debrecenivel, valamint süllőt, pontyot és csirkét. A konyhafőnök aznap szovjet ételkülönlegességekkel is szolgált: a szálkamentes hal orosz módra 18,50 volt, a vagdalt bitocski céklával csak 14.

1968 januárjában a férfit immár újra mérnökként meghívták egy párizsi konferenciára. Az asszonyt tizenhat éve nem látta - a metrótól még 52 tavaszán Sztálinvárosba helyezték -, de most levelet írt neki. Arra kérte, találkozzanak a vonat indulása előtt a Keleti pályaudvar másodosztályú éttermében.

Míg várakozott, az étlapot olvasgatta. A csontleves 2,10 volt, a húsleves csurgatott tésztával 4,50. Babfőzeléket 1 db bordával 10 forintért ehetett volna, ropogós kacsasültet burgonyával és párolt káposztával 20,40-ért. Volt még bőrös sertéssült, malacpörkölt galuskával, főtt marhahús ecetes tormával, tordai lacipecsenye, rántott borda, valamint cseresznyés és almás rétes és gesztenyepüré.

Azt már az önök fantáziájára bízom, hogy az asszony végül megérkezett-e, s hogy egyedül volt-e vagy netán egy tizenéves fruskával, akinek arcáról a férfi vonásai köszöntek vissza. Sőt azt is önök dönthetik el, hogy a férfi végül fölszállt-e a vonatra, vagy itt maradt, hogy közreműködője legyen a gazdasági reformnak.