Quincz Etel gyári munkásnő éppen csak betöltötte a tizenharmadik életévét, amikor 1913. január 28-án felvételt nyert a Budapest VI. kerületi Erdőtelki Háztartási Népiskolába. Ettől kezdve hetente többször munka után még be kellett ülnie az iskolapadba: heti tíz órában írást és olvasást, számtant, egészségtant, éneklést, kézimunkát és háztartási ismereteket tanult. Az utóbbiból elméleti és gyakorlati foglalkozásokon is részt vett.

inderre az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk kötelezte Quincz Etelt. Az kimondta ugyanis, hogy "minden gyermek 6-ik évétől 12 éves koráig a mindennapi, 12-dik évétől 15-dik életévének befejezéséig az ismétlő iskolába tartozik járni". Csak hát idővel az élet fölülírta a törvényeket, és - ahogyan az a Budapest félszázados fejlődéséről szóló, 1923-as kiadványban olvasható - kiderült, hogy az ismétlő iskolák "kevéssé felelhettek meg az élet gyakorlati igényeinek".

Különösen igaz volt ez a leányiskolákra, "melyek látogatói csaknem kizárólag munkásnők és egyéb alsó társadalmi osztályok gyermekei lévén, a jobb osztályok leányai magukat azoktól teljesen indokolt erkölcsi okokból egészen távol tartották". A dolog végül odáig fajult, hogy a tanügyigazgatás belátta: a leányokat még a pénzbüntetés fenyegetésével sem képes az ismétlő iskolákba terelni. Ezért ezeket a tanintézményeket még a századfordulón gyakorlati iskolákká szervezték át, ahol a hangsúlyt inkább a háztartási ismeretekre - a szabásra és varrásra, a főzésre, a gyermekgondozásra és a betegápolásra - helyezték. A fiúk oktatásában a kertészkedéssel és állattenyésztéssel kapcsolatos tudnivalók álltak a főhelyen.

A háztartási és gazdasági iskolák éppen a tízes évek elején és közepén élték virágkorukat. Akkoriban több mint negyven intézményben, kétszáznál is több osztályban okították a 12-15 éves, legalább négy elemit végzett fiúkat és lányokat. Elsősorban persze az utóbbiakat, hiszen a fiúk előtt a tanoncképzés is nyitva állt.

Quincz Etelnek, aki Angyalföldön, a Zsilip utcában lakott, szerencséje volt. Az Erdőtelki Háztartási Népiskola igen közel esett ugyanis, csak át kellett ballagnia a Váci út túloldalára. A hatalmas, szinte vadonatúj tömb ott magasodott a Janicsár utca sarkán: negyven tantermével és két tornatermével az egyik legnagyobb iskola volt, amelyet a Bárczy-féle program idején építettek. A tanítónők - Quincz Etel Háztartási Népiskolai Értesítőjének tanúsága szerint Fray Istvánné és Ábrahám Gyuláné - délelőttönként az elemistákat oktatták, délutánonként pedig a háztartási ismeretekben mélyedtek el.

Quincz Etelről egyébként csak igen keveset tudhatunk meg ebből az értesítőből. (Persze már az is kész csoda, hogy a kis füzet átvészelt kilencven évet.) Mielőtt gyári munkásnő lett, elvégzett öt elemit. Alighanem elkezdhette a hatodikat is, mert csak a háztartási népiskola második osztályának második félévére iratkozott be. Az viszont biztos, hogy jó rendűnek számított, hiszen főként kettesei voltak - éneklésből és kézimunkából pedig egyest, azaz jelest kapott.

Mivel az értesítőben semmi nyoma fenyítésnek, feltételezhetjük, hogy Quincz Etel mindenben a rendtartási szabályok szerint járt el. A tanítást figyelemmel hallgatta, a kiszabott elméleti és gyakorlati munkát pontosan végezte; az iskolában tisztán és a szükséges iskolaszerrel, a főzésgyakorlaton tiszta köténnyel jelent meg. Az iskola bútoraiban és felszereléseiben kárt nem tett, az utcán nem lármázott, semmilyen "szorosabb értelemben vett erkölcsi kihágást" nem követett el.