z általuk gyártott jégszekrény egyszerű, de igen praktikus szerkezet volt - tudhatjuk meg Z. Tábori Piroska művéből, az 1930-ban kiadott A család tanácsadójából. Mint írta, a hűtőkészülékek közül "a jégszekrény a legismertebb és legelterjedtebb". Nem más volt ez, mint egy faszekrény, amelynek üreges falát szigetelőanyaggal, például parafával vonták be, belsejét pedig rozsdamentes pléhvel - esetleg porcelánnal - burkolták. Belső rekeszei közül az egyiket jéggel töltötték meg. A hideg levegő leszállt a szekrény aljára, majd oldalt elindult fölfelé. Értelemszerűen azok az élelmiszerek lettek a leghidegebbek, amelyek a legalsó rekeszben kaptak helyet. Az olvadó vizet - írta a könyv - egy tartóban gyűjtötték össze, és egy alkalmatos kis csapon engedték ki.

Eddig az elmélet. Hogy azért ez mégsem lehetett annyira egyszerű dolog, mutatja, hogy Z. Tábori Piroska könyvében külön fejezet szól a gyakorlati tudnivalókról. Kiderül például, hogy a jégszekrényt hetente egyszer meleg vízzel ki kellett mosni, alaposan szellőztetni, majd ősszel szódás vízzel kisúrolni és gyapjúrongygyal átdörgölni. Azt is megtudhatjuk, hogy "a jég könnyebben szétreped, ha kötőtűt szúrunk bele; mennél frissebb a jég, annál inkább", sőt hogy egy kis darab jeget flanelen virágcserépbe lógatva, többet lombbal kibélelt, földbe vájt lyukba rejtve bárki kényelmesen eltarthatott. A háziasszony, ha a jég gyors olvadását akarta megakadályozni, marhasóval hintette be, majd újságpapírba csavarta a birtokában lévő darabot. Ha viszont nem volt jege, agyagedénybe fél kiló kénsavat, negyed liter vizet és 150 gramm kénsavas szódát tett, és ebben forgatta a megfagyasztani kívánt vízzel teli edényt.

A jeget persze elsősorban vette a pesti ember. A télen vermekbe hordott természetes, illetve a jéggyárakból kikerült mesterséges jeget nyaranta kocsikon hordták szét a városban, ki-ki annyit vett belőle, amennyi elfért a jégszekrényében. De míg a szakemberek arról vitáztak, mi a jobb, "a nagy hidegben fagyott, így tartósabb" természetes jég vagy a tiszta csapvízből fagyasztott mesterséges, Z. Tábori Piroska megállapította: "nem könnyű azonban minden időben jeget beszerezni a hűtőszekrény megtöltésére". Ezért - írta a szerző - pusztán gyakorlati szempontoktól vezetve egyre többen szereztek be önműködő hűtőkészülékeket, amelyeknek üzeme olcsó és egyszerű volt, hiszen "bekapcsolódnak az elektromos áramba és rögtön működésbe jönnek".

Nem csoda, hogy a negyvenes évekre egyre többen szálltak be a hűtőgépbizniszbe. Az Alfa Separator Rt. és a Hennefeld Rt. többek között jéggyártó berendezéseket kínált, a Koldator - Reichard László okleveles gépészmérnök hűtőberendezés-vállalata - villamos hűtőgépeket árusított. Ugyanő képviselte az amerikai Kelvinator céget is, míg az ATE hűtők vezérképviseletét Igaly és Társa látta el.