A Semmelweis utca 7. egy háromemeletes bérház, amely legfeljebb egyvalamiben rí ki a környék többi épülete közül: homlokzatán valahogy ottfelejtődött egy rücskösre rozsdásodott cégtábla. Rajta ma is olvasható, hogy egykor itt működött a Párisi Diploma Kozmetika.

A kozmetikát - tudható meg a háború előtti távbeszélőnévsorokból - Schweiger Sándorné, rt. ig. özvegye működtette. Több volt ez, mint egyszerű szépségszalon: Alexandrine - alighanem maga Schweigerné - egyenesen kozmetikai rendelőként aposztrofálta a boltját. Amivel persze nem állt egyedül, hiszen a harmincas-negyvenes évek Budapestjén csaknem százötven mester hirdette magát ebben az iparágban, és többségük a kozmetikai intézet, illetve a kozmetikai műterem megjelölést alkalmazta.

Érdemes egyébként végigfutni a telefonkönyv névsorát. Volt, aki Gréte, Vera vagy Dita néven reklámozta magát, más ragaszkodott a hivatalos Dolák-Dernői Józsefné, Block Gyuláné - sőt: Ehrenfeld Hugo - megnevezéshez. És hogy mit kínáltak ezek a mesterek? Kozmetikai kezelést, szőr- és szemölcsirtást, qartz-kezelést és helyi fogyasztást. Ehhez aztán ki-ki azt fűzött hozzá, amit tudott. Mint például Huszár Antalné, aki évtizedes kozmetika-ként határozta meg József körúti üzletét, vagy Gáog Erzsébet, aki modern szépségápolást ígért a műtermében.

Kérdés persze, hogy abban a liposzóma és péháérték előtti korban mi számíthatott modern arcápolásnak. Ezt is megtudhatjuk, ha felütjük a Magyar Úriasszonyok Lapját, amely külön rovatot tartott fönn Házi kozmetika címen. Látni fogjuk, hogy hetven évvel ezelőtt a szépségápolás még nem volt a reklám terepe: a legvadabb nyárban is csak a Caola napozókrémet, a Hudnut arcpúdert és a Nonspi izzadásgátlót hirdették. (Megkíméli a ruhát az idő előtti tönkremenéstől.) De már ekkor új szelek fújtak a kozmetikai iparban: A múlthoz tartoznak azok az idők már, amikor szégyen volt szépségápoló szereket használni, és ujjal mutogattak arra, aki púdert és arckrémet használt. A modern nő, akár kenyérkereső, akár háztartásában hasznosítja magát, gondot fordít teste ápolására, és időt szakít arca ápolására is.

Az újság természetesen pontról pontra végig is vette az ezzel kapcsolatos feladatokat. A magyar úriasszony ennek megfelelően naponta kétszer mosott fogat, ügyelve arra, hogy a legjobb és legolcsóbb fogápolószer a vegytiszta krétapor. Fölösleges szőrszálaitól diatermiás úton szabadult meg, egy óra alatt akár 500-600-tól is, persze garantáltan fájdalommentesen. Hetente kétszer gyümölcskúrát tartott, pláne, hogy tudta: helyi soványodást kenőcsszerű anyag egyszerű használata által nem lehet elérni. Zsíros arcbőrét benzin és alkohol egyenlő arányú keverékével tisztította, a szárazat pedig kénes és salycilos gyógyszappannal. Bágyadt arcizmait toilette-ecettel masszírozta, halovány ajkát fogkefével dörzsölte, fényes orrát zsíros krémmel kente. Homlokráncait széles gumipánttal simította el, lábizzadás ellen pedig naponkénti forró tögyfaháncs-lábfürdőt használt. Ha kritikussá vált a helyzet, nem feledte: A fejlett Röntgen-technika az egyes testtájak túlságos izzadását besugárzásokkal oldja meg radikálisan és teljes eredménnyel.

És a smink? - kérdezhetik önök. Még attól sem tiltották el az úrinőt. A helyesen alkalmazott arckrém, rúzs és púder együtt adják az ápolt arc jellegét - állította a lap szakírója, de hozzátette: Általában szépítőszereink megválogatásánál ne befolyásoltassuk magunkat a reklámtól, hanem szakember segítségével igyekezzünk kialakítani megfelelő egyéni szépségápolásunkat.

Szakember ráadásul kéznél is volt, hiszen nem más adta e bölcs tanácsokat a magyar úriasszonyoknak, mint dr. Földes Mihályné. Ő történetesen Juno néven működtetett kozmetikai intézetet a Károly király úton.