Pár hete csak, hogy a jó öreg Hajdú egy különösen lelkes centrifugálás során lábát törte, én meg ott ültem kétségbeesve a romokon. Egyre csak azon gondolkodtam, hogy akkor most mi lesz. Aztán eszembe jutott: hány éve is, hogy Evrika Avtomat megváltólag belépett a családba? Húsz, huszonkettő? Azóta tán még egy megfelelő méretű lavórom sincs.

Meg aztán kedvem se nagyon kézzel mosni. Tökéletesen egyetértek ugyanis az 1933-ban megjelent A magyar úriaszszony háztartása szerzőjével, aki így kezdi okító sorait: A legmegerőltetőbb háztartási munka kétségkívül a mosás. Igaz, Hegedűs Margit okl. tanárnő mindehhez még azt is hozzáteszi, hogy a ruhatisztítás és javítás sok fáradsággal, de egyúttal sok örömmel is jár, mert a jól gondozott ruha soká tart és mindig szép.

Nézzük tehát, hogyan mosott a magyar úriasszony - már ha a tanárnő útmutatása alapján járt el. Forralással és szóda alkalmazásával vizet lágyított, majd szappanforgácsokat tett bele, és beáztatta a ruhát. (Szappanvásárlásnál észben tartotta, hogy jobb a megbízható nagy gyárak által készített márkás árut venni, még ha néhány fillérrel drágább is, mint zugüzemekben készített olcsó árut.) Másnap mosott: a szennyezett részeket szappannal dörzsölte, majd minden darabot jól átgyúrt tiszta meleg vízben. Aztán feltette főni a ruhát, de vigyázott, hogy ne legyen túl szorosan, mert akkor nem lehet farúddal kevergetni. Ezután jött a második mosás - a vizet gyakran cserélte -, végül pedig a többszörös öblítés, először meleg, majd hideg vízben. Eztán már nem maradt más hátra, mint a gondos facsarás, melyről a tanárnő megjegyezte: Nagy háztartásokban, bérházakban, üzemekben érdemes centrifugát beszerezni, ez a legideálisabb facsarókészülék.

A jó háziasszony emellett erősen ügyelt arra is, hogy mit használ mosáskor. Nem feledte ugyanis, hogy a szódából és szappanból álló mosóporok (pl. az Asszonydicséret) csak minden tizedik alkalommal használhatók. Még akkor is, ha sok háziasszony a mosás munkáját akarja a mosóporral elvégeztetni. Ez pedig nem helyes, mert a szennyet nem kifehéríteni, hanem kimosni kell. Az úrinő, ha tehette, gázos vagy magvas vasalót használt, vagy - ha telt a tűpénzből - újfajta elektromos darabot, olyat, amely önműködőleg is képes kikapcsolni. Száraz mosást benzinnel vagy trivel végzett, és csak álmodott az ideálisnak mondott, de túlzottan drága mosógépekről: ezeknél egy lyukacsos dobban forog a ruha, a vizet és a gőzt úgy vezetik be a külső burok és a dob között, hogy a forró gőz ne érje közvetlenül a ruhát. Így aztán e gépek azon kevesek kényelmét szolgálták, akik gőzmosodákba jártak a ruháikat tisztíttatni.

A következő húsz év alatt nagyot fordult a világ, de a mosás bizony szakasztott ugyanúgy folyt a dolgozó nő háztartásában is, mint az úriasszonyéban. Nem véletlen, hogy egy 1950-es tanácsadóban már így intették a háziasszonyokat: Mindezt a gondot, fáradságot elkerülhetjük, ha a mosás munkáját a tisztítóvállalatra hárítjuk át.

A Patyolat Mosoda, Kelmefestő és Vegytisztító Egyesülés fiókjai szerencsére ott voltak minden sarkon, mi több, a vállalat telepei is igencsak ismerősek lehettek a dolgozó nőknek. Hiszen a rideg nevű I. sz. váll. a Szövetség utcában pár évvel korábban még Kovald Péter és Fia Rt. néven volt ismeretes; a Rottenbiller utcai telep Szeleczky András gőzmosodájából lett, a Baross utcai II. sz. váll. pedig a Lohr Mária, Kronfusz cégből. A Nagytemplom utcai Hófehér gőzmosó, a Kiss József utcai Nova Rt., a Klauzál utcai Hattyú gőzmosó és fehérnemű-kölcsönző mind-mind megvolt, csak sorszámot kapott hangzatos neve helyett.

Működött még Tóth Ödön kelmefestő és vegytisztítógyára is a Horánszky (pardon: Makarenko) utcában. Kész csoda egyébként, de téglából rakott, régen kihűlt kéménye ma is ott ágaskodik a belső-józsefvárosi házak között.

N. Kósa Judit