Az otthon a nőnek az egész világ. Ez a tömör definíció - hol máshol - Az otthon című könyv első mondatában olvasható. A mű, amely útmutató a ház czélszerű és ízlésteljes berendezésére s vezetésére, 1882-ben jelent meg Budapesten. Lapjain keresztül beleshetünk a kiépülőben lévő főváros polgárlakásaiba, hiszen a szerző, a titokzatos Egy nagyvilági hölgy (aki nem más volt, mint a női lapokat szerkesztő, irodalmi szalont vezető Wohl Janka) kimondotta: azon nagy középosztálynak ajánlja művét, melynek jövedelme korlátolt, de ízlése művelt.

A nagyvilági hölgyben igazán alapos szerzőt tisztelhetünk. A lakberendezési tanácsok mellett családterápiát is nyújtott például: Ha a családapa hazatér, derült, nyugodt kedéllyel fogadják, melyet nem izgat helytelen ambiczió, fényüzés utáni vágy, beérkezett számlák miatti aggodalom. Ötletei praktikusak voltak, gondolkodása rugalmas. Nemcsak azt mondta meg, milyen legyen a falikárpit és a szőnyeg (semmiképp sem brüsszeli, mert az gyorsan kopik), hanem arra is kitért, hogy mindenekfölött fontos a tisztaság és a rend. Különösen nagy súlyt fektetett a díszítésre: mint írta, zongora és az asztalon elszórt néhány könyv nélkül szinte elképzelhetetlen az elegáns szalon, de legalább ilyen fontosak a festmények. Jótettet cselekszenek, de gyakran kitűnő üzletet is csinálnak azok, kik tehetséges fiatal festők sikerült munkáit vásárolják - állította, hozzátéve, hogy régi mesterek művei csak akkor kínáltatnak olcsó áron, ha valódiságuk kétséges.

Wohl Janka útmutatójában azt is felsorolta, milyen helyiségekből állt a korlátolt jövedelmű középosztály otthona. Lehetett benne előcsarnok vagy előszoba, néhány fogadási terem (úgy is mint a háziasszony és a háziúr szalonja, a nagy szalon, illetve a tánczterem). Majd következett az ebédlő, a hálószoba, a nő és a férfi öltözőszobája, valamint a fürdőszoba. Volt még esetleg boudoir, férfiszoba és könyvtár, tekézőterem, vendégszoba, illetve gyermekszoba, nem beszélve a nevelők szobáiról és a cselédszobákról. A konyha mellett persze elengedhetetlenül fontos volt egy éléskamra és egy külön tejeskamra is, de nem ártott, ha főzelékpincét is tartott a háziasszony.

A nagyvilági hölgy egyébként a modern lakásfelszerelés lelkes propagátora volt. Meleg szívvel ajánlotta a több helyiséget is fűteni képes Meidinger-kályhákat, a zsinóros csengőt helyettesítő villanyos távírót és a megfelelő lakásvilágítást. Mint írta, a légszesz szemrontó, a gyertya pedig drága, ezért ideálisnak a petróleum mondható legújabb tökéletesített dupla lánggal. Ajánlotta a vízvezetéket is, amelyet határozottan tanácsos konyhába, előcsarnokba s fürdőszobába alkalmaztatni.

Apropó fürdőszoba. A nagyvilági hölgy ilyesmire viszonylag kevés szót vesztegetett, de művéből azért kiderül, hogyan mosdott a középpolgár. Az öltözőszoba leírásánál a következőket olvashatjuk: szekrényekből, toilette-asztalból, guggonyokból és karosszékekből álló berendezését a padlóba eresztett márvány-medencze egészítheti ki, douche készülékkel. A medenczét délszaki növények környezik. Ha ez nem megoldható, marad a külön fürdőszoba, mi oly helyeken, hol vízvezeték van, igen könnyű dolog. (Szerzőnk fakádat semmiképp sem javall, felhívja viszont a figyelmet egy fontos berendezési tárgyra, mit lehetőleg czélszerűen angolosan rendezünk el.)

Mindezek mellett alkalmaztatik a mosdóasztal, amelyet akár a háló- vagy az öltözőszobában is el lehet helyezni. Ennek részét képezi egy nagy öblös mosdótál, egy kisebb mosdótál, spongyatartó, nagy és kis vizeskancsó, szappan- és kefetartó, két pohár, lábvíz-tál (mely alul áll) és medencze a piszkos víz felvételére. Japán mintákra, arany díszekre semmi szükség: költségtakarékos, de mégis elegáns megoldás a fehér porcelán, rajta mindössze a monogram vagy - na jó - a címer.

N. Kósa Judit