Milyen ember lehetett az, aki előttem olvasgatta Méhes András Társalgóját (nélkülözhetetlen vezető a társaságban és az egész életen keresztül)? A Franklin Társulat kiadásában valamikor a húszas évek elején megjelent könyvecske - sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy ez már a harmadik, átdolgozott kiadás volt - szemmel láthatóan napi útmutatóul szolgált elődöm számára. A Virágnyelv című rovatban például ceruzával húzta alá a fontosnak ítélt passzusokat.

Ezenközben bizonyára vad, ellentétes érzelmek dúltak a lelkében. Az aláhúzott növények között a következők szerepelnek ugyanis: árpa-kalász (békével viseld az élet keresztjét), basalikom (közelebbről akarlak megismerni), belindek (roszszul vagyok, ha látlak), burgonya (miért láttatod magad olyan ritkán?), hagyma (meg vagy csalva rútul), komló (hadd öleljelek meg forró szerelemmel), végül pedig tubarózsa (szemedből csak érzéki szerelem villog).

Akár férfi volt, akár nő az egykori tulajdonos, a fentieken kívül is számos hasznos ismeretre tehetett szert a Franklin Társalgójából. Elmélyülhetett a görög és római mitológiában, a különféle időszámításokban és a naprendszer titkaiban, kapott segítséget az emlékkönyvi bejegyzésekhez (százötven oldalnyi bölcsesség és érzelmes vers közül válogathatott), de megtudhatta azt is, hogyan kell helyesen szavalni, jól zenélni és illedelmesen táncolni. Kapott még muníciót a társasági sikerekhez is: olyan titkoknak jutott például birtokába, mint hogy miként kell tüzet kézben tartani, égő gyertyát megenni, tojást hideg vízben megfőzni, esetleg tejet vérré változtatni. (Az utóbbit borkősav hozzáadásával.)

Ha férfi volt, ha nő, egy biztos: most végre megtudhatta, hol a helye. A Társalgó világképe egyszerű volt, tanácsai világosan követhetőek. A férfi a mű olvastán villamoson és omnibuszon átadta a helyét a nőknek; a színházban nem mesélte el a darab meséjét előre a partnerének; társaságba lépve csak a háziasszonynak csókolt kezet, és hölgyek előtt nem kérkedett kalandjaival.

Mert - Méhes úrtól tudta jól - a nő különleges bánásmódot igényel. Legyen akár komoly, akár víg vagy művelt és szellemes, esetleg jámbor, érzéketlen, netán mélabús vagy önfejű (a Társalgó szíves besorolása szerint), gyámolításra és irányításra szorult az életben. Olyasvalaki volt, akit egy ügyes vőlegény észrevétlenül eleve saját viszonyaihoz alkalmazkodni taníthatott, s akinek ezenközben nem volt elég engedelmes leánynak, készségesen segítő társnőnek, udvarias társalgónőnek lennie, hanem az is szükséges volt, hogy az mind a szeretetreméltóság és a báj látszatát viselje.

A nőnek persze azt sem ártott tudnia, hogy miért nem nősülnek meg a fiatalemberek. (Mert a leányok olyan igényeket táplálnak, melyeket a fiatalok nem képesek kielégíteni.) Ha aztán mégis nőül vette valaki, tudomásul kellett vennie, hogy névjegyein nem használhatja leánynevét egymagában, csakis férje nevével együtt. Öltözékére ekkortól minden korábbinál nagyobb gondot viselt, kesztyű nélkül utcára nem lépett, odahaza is csinos ruhában járt. Tudomásul vette, hogy legfőbb támasza a jó ízlés és a tükör, és legfeljebb abban bízhatott, hogy harminc és ötven között hamarább megbocsátják a szélsőségeket, mint alatta és fölötte. Férjén kívül más férfit nem magázott, mert tudta, hogy ezzel csak felbátorítja a bizalmaskodásra.

Ne higgyük azonban, hogy e sok áldozatért cserébe semmilyen viszonzást nem várhatott a nő. Éppen ellenkezőleg: a Társalgón nevelkedett férfi tényleg mindent megtett azért, hogy jól érezze magát. Jelenlétében például semmi olyasmiről nem beszélt, amiről a nőknek fogalmuk sem lehet, és megfogadta a következő tanácsot is: hölgyek társaságában még a leglényegtelenebb dolgok iránt is tanúsítsunk figyelmet, legérdektelenebb s legkevésbbé mulattató elbeszéléseiket vegyük úgy, mintha azok bennünket rendkívül mulattatnának.

Köszönöm, Méhes úr.