Családom tapasztaltabb felétől tanultam, hogyan kell a pusztulásra ítélt iratokkal bánni. Az ember maga elé vesz két nejlonzacskót (az óvatosabbja hármat), aztán miszlikre tépi a papírt, és a fecniket gondosan elosztja a zsákokban. Utókor legyen a talpán, aki össze tud belőlük valamit is rakni.

Simon Ambrus székesfővárosi tisztviselő a jelek szerint nem volt birtokában e módszernek. Így eshetett, hogy Adók címzésű dossziéja fennmaradt több mint fél évszázadon át, aztán annak rendje és módja szerint a kukába, onnan az ócskapiacra került. Most itt van az asztalomon: szabadon kutakodhatok a Gázművek egykori alkalmazottjának a negyvenes évek elejéről való adóívei között, végigolvashatom, milyen házat tervezett - talán épített is - Mátyásföld akkori peremére.

Simon Ambrus, úgy látom, akkurátus ember volt. A Maros gyártmányú dossziéba évről évre lefűzte összes adópapírját, így ámulva olvashatom, hányféle jogcímen hajtott be rajta pénzt az állam. 1940-ben a jövedelem-, a föld- és az ingatlan-, valamint a rendkívüli adó mellett lerótta a 4 pengő 20-as ínségjárulékot, rá egy évre 27 pengő 60-at fizetett nép- és családvédelmi pótadó címén. 1942-ben rokkantellátási adót és 25 pengős hadfelszerelési adót kellett fizetnie, amihez hozzájött 12 pengős egyházi adó.

Az ingatlanadót talán éppen mátyásföldi nyaralója után fizette Simon Ambrus. Erre következtetek legalábbis abból, hogy a ház terveit és a mesterek árajánlatait is csatolta az adódossziéhoz. (Rajtuk kívül már csak Magyarország és a visszacsatolt területek háborús rádióriasztási körzeteinek térképe került a kötegbe.)

A Gázművek főtisztviselője 1939-ben kért engedélyt az építkezésre. Mátyásföld akkor már önálló, Cinkotától különvált üdülőhely volt. Az arisztokratikus nyaralóteleptől némileg különbözött a vasútvonal túloldalán létesült Újmátyásföld, ahol inkább polgárok, tisztviselők építkeztek. Simon Ambrus is itt vett telket, a Géza utcában. Igaz, mindjárt duplát - kereken 1500 pengőért. A korabeli térkép tanúsága szerint a Géza utca és a szomszédos Baross Gábor utca a telep legszéléről nyúlt ki a szántók felé: ide, a semmibe települt később az Ikarus gyár.

A dossziéban két engedélyezési terv is fennmaradt. Az első egy háromszobás és egy garzonlakást is magában foglaló házat mutat, a második - a végleges - egy jóval kisebb épületet ábrázol. Már ez utóbbira készítette el árajánlatát 1939 júliusában ifj. Kollár Mihály építőmester, aki ötvennégy pontban foglalta össze az elvégzendő munkákat, és 19500 pengőre tette a költségeket. A részletes leírást böngészve az ember szinte látja a ház körül a betonjárdát, a kertben kialakított két locsolót, a konyha márványmozaik lapburkolatát, a szobák II. osztályú tölgyfaparkettáját vagy a tetőzetet borító I. rendű valódi Hatsek féle Eternit palát. Tudja, hogy Kollár mester ajánlására Simonék fehér, széles peremű acéllemez fürdőkádat, öntöttvas lábakon álló fajansz mosdót terveztek, utóbbit nikkel garniturral. Vécéjük duplafedeles ülésdeszkával, Togó öblítő tartánnyal, húzólánccal készült, fürdőkályhájukat keverőcsaptelep egészítette ki. Egy kockás papírra rótt rajz a kertet mutatja. Mértani rend szerint a fák: alma, ropogós és germersdorfi cseresznye, téli körte, ringló, jonatán, spanyolmeggy, ananászbarack, rószabarack, besztercei szilva, bőralma, pándi meggy, és a legvédettebb sarokban, egy diófa.

A sorban utolsó dokumentum szerint Simon Ambrus 1939 szeptemberében a következő év májusáig kapott haladékot az Iparügyi Minisztérium lakásépítési állandó bizottságától, hogy tető alá hozza a házát. A magas bizottság f igyelmeztette, hogy ha ezt elmulasztaná, elesik a neki megítélt 9000 pengős kölcsöntől.

A történet végét azonban nem tudom. A Géza utcai telken ma már két ház áll. Az egyik - amely egy nálánál jóval nagyobb és modernebb épület falához tapad - akár a rajzokon látott is lehet.

N. Kósa Judit