A Nagykörút és az Üllői út találkozásánál négy furcsa sorsú ház néz farkasszemet egymással. '56 kitüntetett helyszíne, a Mária Terézia (közben: Kilián György) laktanya, amelyet még az 1840-es évek elején építettek, ma zsebszínháznak és szerkesztőségnek, irodáknak és bútorboltnak ad helyet. Vele átellenben millenniumkori sarokház ágaskodik. Földszintjén volt egykor a hírhedett Szívós söröző, amely a hatvanas évekre Imbisszé, mára kínai gyorsétteremmé nemesült. Az Iparművészeti Múzeum felé eső sarkon szelíd ívet rajzol a hatvanas évek elején elkészült Lottóház: '56 előtt persze itt is robusztus bérkaszárnya állt.

A negyedik sarkon, az Üllői út és a József körút találkozásánál egy másik modern ház töri meg a két háború között épült tömb egységét. Ezt is a hatvanas évek elején húzták föl, elődje a Corvin-közi harcoknak esett áldozatul. Az épületcsoport eredeti hangulata ezért legfeljebb odabent, a mozinál érezhető. A magas házak között állva viszont csöppet sem könnyű elképzelni, hogy volt idő, amikor hamisítatlan pesti grund volt itt, a Corvin-házak helyén.

Pedig így volt: a nevezetes grund az Üllői út és a József körút találkozásánál terpeszkedő Gschwindt-gyár helyét foglalta el. A kétszáznál is több munkást foglalkoztató szesz-, élesztő-, likőr- és rumüzem csaknem fél évszázadon át uralta itt a terepet, a kétemeletes épülettömbhöz kapcsolódó szénsavas és vasas fürdőt az egész környék látogatta. 1910-re azonban már tarthatatlanná vált, hogy egy dögletes gőzöket eregető gyár foglaljon el ilyen értékes telkeket, így aztán a szeszfeldolgozó a ferencvárosi Ipar utcába, az üzem többi részlege pedig Budafokra költözött.

A lebontott Gschwindt-gyár helyén, a Kisfaludy utca, az Üllői út, a körút és a Práter utcai házak által közrefogott területen pedig maradt a grund. Vándorcirkuszok vertek itt tanyát, és amikor továbbálltak, a környékbeli háziaszszonyok már szalajtották is a gyerekeket, legeltessék meg a spárgára kötött tyúkot a fűrészporral kevert lótrágyán. Nyaranta ideális golyópályául szolgáltak az itteni hepehupák, telente pedig az utcaseprők úgy söpörték a hólevet, hogy sima korcsolyapályául szolgálhasson a csúszkálni vágyóknak. Nem csoda, hogy elirigyelte a magántőke: az itt megnyíló Erdős-féle Lawn-Tennis Pálya telente korcsolyázóhellyé alakult, és bizony mindkét sportban nagy feltűnést keltett a Práter utcai harisnyagyáros bubifrizurás felesége. Később aztán Erdősék vállalkozása is átköltözött a nagyobb forgalommal kecsegtető Kinizsi utcába.

A grundon pedig maradtak a vurstlisok és a mutatványosok, sőt itt működött két-három éven át a nevezetes Kinoriport is. Öles állványról vetítette műsorát a tűzfalra az élelmes vállalkozó: a reklámokat, hogy ne lankadjon a közönség figyelme, időről időre Chaplin-, Buster Keaton- és Harold Loyd-etűdökkel szakította meg.

Legfeljebb tíz évig tartott ez a vidám élet a Gschwindt-gyár helyén. Ekkora telek nem maradhatott kihasználatlanul, ezért már 1919-ben nagyszabású tervet dolgoztak ki a beépítésére. Az Unio Színházüzemi és Színházépítő Rt. 5600 ember befogadására alkalmas Colosseumot szánt ide, cirkusszal, színpaddal, vízmedencével. Egy évre rá mégis győzött a ráció, és az új elképzelések értelmében meg is kezdték a bérházgyűrűbe tervezett Corvin színház alapozását. Igaz, a lakóházak felépítése végül csaknem tíz évet késett, a színházból pedig semmi sem lett: a zsinórpadlás helyét ugyanis egy barakkiskola foglalta el, amely a hadikórházzá kinevezett Práter utcai elemit volt hivatott kiváltani.

A pompás kiképzésű, modern léghűtéssel és -fűtéssel felszerelt, ezerkétszáz személyes Corvin elkészültekor Budapest legnagyobb filmszínháza volt. Olyan nagyszabásúra sikeredett, hogy egy belügyminiszteri rendelet értelmében bevételeinek tíz százalékát a környékbeli mozisok kártalanítására kellett fordítania, és mindenki másnál magasabb helyárakat kellett hirdetnie. Mindez azonban magát a belügyminisztert sem akadályozta meg abban, hogy Horthy Miklós, József királyi főherceg és a fél kabinet társaságában megjelenjék az 1922 novemberében tartott megnyitón.