Ha 1934-ben lettem volna úriasszony, karácsony előtt már számláltam volna a napokat, mikor jön meg végre a szívemnek oly kedves másfélhetilap. Hiszen több mint egy évtizednyi buzgó olvasás rég megtanított volna arra, hogy a Magyar Úriasszonyok Lapja című szépirodalmi, ismeretterjesztő és háztartási folyóiratban nem csalódhatom. E jeles ünnepen is tanulságos történetekkel, derűs anekdotákkal és bölcs tanácsokkal látnak majd el a szerkesztők.

A lapot kézbe kapva csapot-papot otthagytam volna, és nekiültem volna olvasni. Szakasztott úgy, ahogy az 1934 karácsonyi lapszám tanúsága szerint H. F.-né cselekedett. A szerkesztő legalábbis az ő rajongó sorait idézte meghatottan, majd így köszönte meg a miskolci úriasszony által írottakat: Nagyságos Asszonyom, a szeretet a legértékesebb ajándékával aggatta tele a mi szerény karácsonyfánkat. Apropó karácsonyfa: a vezércikk ezúttal a Beszélgetés a karácsonyfával címet kapta. A válság érződött minden sorából. Nem vagy már hivalkodó fény, amelyről beszélnek a szomszédok. (...) Most igazán az önfeláldozó szeretet varázsol a lakásba. Most nem telefónon rendelnek minden díszeiddel együtt, most a szív szorongó szeretetéből hajtasz ki.

Ha 1934-ben lettem volna úriasszony, könny gyűlt volna ettől a szemembe. Aztán továbblapoztam volna, vigasztalódni az isonzói csatatérről karácsonyra hazatért hadnagy történetével, a Nobel-díjas Lagerlöf Zelma novellájával vagy a százéves korában remekműveket festő Tizian és a bukfencező Wagner Richard színes leírásával. Utóbbiak azt bizonyították volna, hogy bármennyire is szeretné az új pszichológia a szellem kiválóságát a dekadens test függvényének betudni, a művelődéstörténelem mégis azt igazolja, hogy a kiváltságos szellemek csodálatos testi erő kifejtésére is képesek voltak. Tréfákat olvastam volna, meg teljes újságoldalnyi vallomást Kertész Béla szerkesztőtől arról, hogyan bukkan rá témáira - hát csak él, mint bárki más -, s még a lélegzetem is elakadt volna, végigböngészve egy megcsalt aszszony férjéhez írott búcsúlevelét.

Aztán, ahogy én magamat ismerem, igen hamar a társasági hírekhez lapoztam volna. Hmmm - mondtam volna elégedetten, látva például, hogy Fényes közönség jelenlétében és kitűnő hangulatban zajlott le a Budapesti Ref. Diákszövetség és a Rákóczi Öregcserkész Klub Rákóczi-teaestélye a Britannia-szálló termeiben. Ezután rátértem volna az eljegyzésekről és esküvőkről tudósító Hímen-hírekre, majd nekiláttam volna a Mit főzzek? rovatnak. Alighanem alaposan elolvastam volna az úriasszonyoknak szánt ételsorokat, hogy végül az Egyszerű étlap-ot kövessem. (Hogy mi volt a különbség? Karácsony első napján például az úriasszony ebédre tyúklevest adott finom tésztával, kacsasültet piros káposztával, kompóttal, majd Pali-tortát és gyümölcsöt. Vacsorára rizskörítést, valamint uborkát és kompótot kínált a hideg kacsához, majd jöttek az aprósütemények. Az Egyszerű étlap híve viszont mindezt megúszta délben daragombócos libaaprólék-levessel, aztán az aprólékhoz rizst adott, majd felszolgálta a sült libát vegyes kompóttal, végül a diótortát és a gyümölcsöt. Estére megtette a hideg sült délről, meg a kompót.)

Ha 1934-ben lettem volna úriasszony, kedves lapomból tudtam volna, mitől lesz szalagos a fánk, hogyan készül a finom borecet; reumára vadgesztenyevirágot használtam volna, a kifényesedett férfiruhát gőzöltem volna, petróleummal töröltem volna át a zománckádat. Az alacsony termetű gyereknek nyújtót szereltem volna az ajtó közé, aztán Schöberl-féle fotelágyat vettem volna és praktikus jénai üvegedényt. Földesné Juno kozmetikai intézetét látogattam volna, és ha gyanakvásra okot adó levelet kaptam volna - benne unintelligens levélfotográfiával - egy férfiismerősömtől, haladéktalanul írtam volna a Szerk.-nek.

Egy dolog azonban biztos. Még ha 1934-ben lettem volna úriasszony, akkor sem lettem volna hajlandó a tíz pengőért megrendelhető mintára tűfestéssel szarvasbikát hímezni, még akkor sem, ha az árban a selyem- és gyapjúanyag is benne foglaltatott volna.

N. Kósa Judit