"Vasárnap délután, néhány perccel azután, hogy a széles, hatalmas Margit hidat a Magyar Köztársaság kormánya átadta a főváros népének, elözönlötték a szigetet az emberek. Budapest népe ismerkedett a szigeti fákkal, sétányokkal, a szépen lekaszált fűvel, és a sziget ismerkedett Budapest népével. Évtizedek óta itt éltek egymás mellett, de úgyszólván alig tudtak valamit egymásról írta az 1948. augusztus 1-jei hídavatásról szóló lírai tudósításában a Szabad Nép.

Valóban nagy nap volt az a ragyogó, nyári vasárnap. Csaknem négy éve volt már, hogy nem lehetett kisétálni a szigetre. Északi oldalán még csak a pillérek és néhány összekötő vasszerkezet volt kész az Árpád hídból, a Margit híd pesti oldali elemeit pedig már 1944 novemberében belerobbantották a folyóba. A külvilágtól elvágott Margit-sziget, ott, a város közepén ideális helyszínnek ígérkezett a német légvédelem számára. A felsőszigeten, ahol nem is olyan régen még Európa elitje pihent a Nagyszállóban, légelhárító ütegeket állítottak fel. Hónapokig hullottak a bombák a parkokra, pavilonokra, fürdőépületekre és villákra. Januárban aztán megindult a harc: 20-ról 21-re virradóan beállt a Duna jege, és a szovjet csapatok megjelentek a keleti part csónakházainál. Egy hétbe telt, míg lépésről lépésre bevették a szigetet. A még meg nem hódított területekre ezenközben sűrű aknazáport zúdítottak: a feljegyzések szerint óránként hatezer lövedék érte a kerteket és az épületeket.

Csodák csodájára a Nagyszálló melletti étteremsor, a méregdrága étlapjáról nevezetes Csárda és a Parisien Grill, valamint a Piccadilly mulató és a Dália Szálló szinte sértetlenül úszta meg a világvégét. Márciusban aztán, amikor már alábbhagyott a jégzajlás, és a bátrabbak csónakra szálltak, kincskeresők jelentek meg a szigeten. Kifosztották az éttermeket, végigkutatták a szállodákat. Budapesten már béke volt, amikor egy eldobott égő papírdarabtól porig égett a mondén ántivilág egyik leghíresebb mulatónegyede.

Hogy milyen látvány fogadta jó három évvel később a főváros népét, amikor az új híd végre a Margit-szigetre is utat nyitott? A régi parkból például nem sok maradt, az újat pedig éppen csak elkezdték telepíteni. József nádor hajdani tündérkertje olyannyira tönkrement, hogy 1947-ben a Budapest című folyóirat a fővárosi kertekről írván név szerint meg sem említette. Még 1948. augusztus elsejére is olvasható ki a tudósításokból csak "szépen kaszált füvet tudtak a szorgos kertészek a hajdani rózsakertek, virágágyak és ligetek helyén felmutatni.

A romeltakarítással már végeztek úgy-ahogy, de bármerre nézett is az ember, az ostrom ütötte sebekbe ütközött a tekintete. A Margit híd lejárójától nem messze, az 1937-ben feltárt Magda-gyógyforrás ivócsarnokából nem maradt más, mint a terasz kőpadozata és a hozzá vezető lépcsősor. A keleti part csónakházai közül csak az Országos Tiszti Kaszinó és a Sirály Evezős Egylet épülete maradt meg, a többit amelyeket egy-két évvel a háború előtt építtettek a klubok elsodorta az elszánt ostrom. Összedőlt a zenélő kút, bomba tépte föl a Szabadtéri Színpad nézőterét; a Piccadilly mulatóból csak a táncparkett betonköre látszott, a zajos Póló bárból még annyi sem. József nádornak a ferences templom romjaihoz ragasztott hajdani nyaralója, amely előbb olcsó szálloda lett, majd cukrászda, végül kétes hírű mulató mellette tejcsarnok , teljesen elpusztult. De kihalt volt a szétlőtt Sportuszoda, az elvadult Palatinus és a japánkert is.

Nagyrét lett a kilenclyukú golfpályából, és persze az sem jutott senkinek eszébe, hogy helyreállítsa az egykor oly elegáns lovaspólópályát. A Szabad Nép elégedetten írhatta 1948-ban: "Ahol valamikor az apró póló lovak hátán nyargaltak egyes kiválasztottak, most budapesti proletárok ültek keresztbe rakott lábakkal, és tágra nyílt szemekkel figyelték, mi történik az MDP nagybudapesti pártbizottságának hatalmas szabadtéri színpadán. (...) nagy nevetés indult el a fák között.

N. Kósa Judit

éxšHxšH0