1982. szeptember 17-én este ültünk egy almafán a Honti Gyurival, és sebtiben megbeszéltünk mindent, ami fontos. Miután szó esett az összes lényegesebb témáról, azaz életről, halálról és barátságról, végül rákanyarodtunk a jövőre. Honti egy idő után azt mondta, ne beszéljünk csak úgy a levegőbe: válasszunk ki egy időpontot, amikorra már bizonyosan eldől minden, és akkor találkozzunk. Mondjuk húsz év múlva. 2002. szeptember 17-én, 21 óra 26 perckor.

Még három év, és ott fogok állni a megbeszélt helyen, a Múzeum körúton, meg - gondolom - Honti is, mert ilyenekben mindig megbízható volt. Felnőtten, kompaktul, ahogy ígérte.

A kőbányai Szent László Gimnázium irodalmi antológiáját olvasva egy pár percre éppen úgy éreztem magam, mint tizenhét évvel ezelőtt az almafán. Csak éppen most még irigykedem is egy kicsit: a gimnázium gondozásában megjelent "5lett-könyv" (pontosabban: "5LETt-könyv") hetvennél is több szerzője olyasmit tett le az asztalra, ami nemcsak egy középiskolában számítana derék teljesítménynek. Az Oravecz Barna magyartanár úr szerkesztésében megjelent kötet jóval több lett, mint irodalmi próbálkozások gyűjteménye: frappáns visszavágás minden hülye felnőttnek, aki úton-útfélen azt hangoztatja, hogy a mai fiatalok nem írnak, nem olvasnak, hanem a nap huszonnégy órájában bávatagon merednek a tévé képernyőjére.

Oravecz tanár úr tanítványai igenis írnak, mégpedig nem is akármilyen, könnyen megragadható témákról. Kezdetnek például rögtön Hamvas Béla nyomdokába lépnek: Új Babérligetkönyv címmel adják közre azokat az írásokat, amelyek a hamvasi idea ihletésére születtek. Olyan könyvet írtak tehát, "amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra, és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni, és el lehet ajándékozni." A László gimnázium növendékeinek Szendrei Péter szerkesztette Babérliget-történeteiben szó esik az alkotás nehézségeiről - amikor az ember csak ül a papír fölött, s várja, hogy történjék valami -, robogó vonatról, tüneményről, megfáradt munkásról, gyöngéd horgászról, s a csendről, aki egyszer csak felüvölt: "Elég! Hagyjátok abba!" Olvashatunk egy fiatalemberről, aki csak nézi a többieket, de nem mer hozzájuk szólni, másutt meg éppen azt az egyszerűnek csöppet sem mondható kérdést feszegetik, hogy miért jó embernek lenni.

Hogy a Babérligetkönyv korántsem egyszeri nekiveselkedés eredménye, azt az antológia további fejezetei bizonyítják. A Kaleidoszkópba a RÖFI című diákújság - a betűszó a Ráció, Ötlet, Függetlenség, Igazság négyes egységét takarja - 1994 és 1998 közötti évfolyamaiból válogatott verseket, novellákat és jegyzeteket Szajcz Katalin, Reuter Lajos képek ihlette írások közül mutat szemelvényeket a Képírók könyvében, Patóné Szabó Júlia pedig a kiemelkedően jól sikerült esszéket és tanulmányokat gyűjtötte csokorba.

Egy fiatalok által írott könyvbe igazán sok minden belefér: a "hogyan oldottam meg egy fizikapéldát" kezdetű élvezetes élménybeszámolótól az istenes versekig, a shakespeare-i témák tipológiájától addig a kérdésfeltevésig, hogy "Vagy nem a Boldogság az Élet célja?". És ez így van jól, ráadásul nagyon jól van így. A könyvet lapozgató csak ámulhat, hogy több kerületnyire a belvárosi elitiskoláktól, a Sertéshizlaló Rt. Füzér utcai helyiségeiből kinőtt nagy múltú kőbányai gimnáziumban ilyesmi folyik.

És megfogadhatja, hogy három év múlva, ha teheti, elviszi a Hontinak arra a bizonyos találkozóra Varga Mária Irány a Babérliget! című írását. Azt a bizonyosat, amelyben Pierre August Renoir, Ady Endre és Winston Churchill 2027. április 19-én összefutnak a Tibeti-fennsíkra megbeszélt randevún - de Adynál folyton csörög a mobiltelefon.

N. Kósa Judit