1949. október 15-én alighanem a BSZKRT-dolgozók százai léptek úgy szolgálatba, hogy a papírba burkolt zsíros kenyér mellé a Szárnyaskerék legfrissebb, az évi tizedik számát is becsúsztatták fényesre kopott aktatáskájukba. A lap címoldalán munkások büszke tekintetű csoportja volt látható: a dolgozók, mint az a képaláírásból kiderült, éppen tervkölcsönnel építették a szocializmust.

Kétségtelen, hogy fél évszázaddal ezelőtt ez volt a legfontosabb téma a közlekedési vállalat lapjában. A belső oldalon Rákosi elvtárs képe alatt jegyeztek buzgón a sapkás-táskás kalauzok, a cikk pedig példátlan lelkesedésről tanúskodott: "A telepek pártirodái a hangyabolyhoz voltak hasonlatosak. A legjobb népnevelők százai ujjongva jöttek és újságolták a párttitkár elvtársaknak, hogy milyen eredményeket értek el. A szép-ilonai népnevelők 118 dolgozónál jártak és győzték meg őket az ötéves tervkölcsön jelentőségéről. Az eredmény nem is maradt el, mert 56.000 forint jegyzést gyűjtöttek. A legjelesebb adakozók közé az élmunkás kalauznő mellett egy takarítónő is feliratkozott: "Szeretnék egy kis könyvtárat is berendezni magamnak otthon, hogy esténkint, munkám végezte után, úgy ideológiailag, mint irodalmilag tovább képezhessem magam.

A szerkesztőknek köszönhetően egyébként két dologról kaphattak pontos képet az áldozatkész dolgozók: hogy mi újság a BSZKRT-nál és a Szovjetunióban. Az utóbbi esetében csupa jó hírről lehetett beszámolni, hiszen gyengülőben volt az imperialisták lánca, legyőzettek a trockista árulók, újabb diadalt aratott a szovjet hajózás, és huszonhét emeletes ház épült a Szmolenszki téren. Sőt a Szikra még nélkülözhetetlen könyveket is ajánlott az olvasóknak: "Mivel mi, BSZKRT-dolgozók szoros kapcsolatban állunk a faluval, a Szovjetunió agrárpolitikájáról szóló könyv számunkra különösen nagy jelentőséggel bír.

A vállalaton belül azonban még volt mit tenni. Vegyük csak a Dózsa György Főműhely kapusainak a nevelőmunka fontosságát hangsúlyozó versenyfelhívását: "Pl. a kapuhoz hívások száma, nem is olyan régen, telepünkön naponta 30-40, sőt sok olyan nap volt, amikor 60-70 fő körül mozgott. Itt, hacsak a megengedett 5 perc beszélgetési időt vesszük alapul, melynél mindegyik többet beszélgetett (10-20 perc), 200-300 percig terjedő idő esett ki naponta a termelésből, mely 1 évre átszámítva kb. 1000-1600 óra (!) kiesést okozott. Ma már ott tartunk, hogy naponta alig van 5-6 kihívás, de ez sem több esetenként 3-5 percnél. És csakis múlhatatlan ügyekben. Lám, mit tesz a nevelőmunka, különösen ha a legfelsőbb politikai akarattal párosul. A szerkesztők nem is mulasztották el kiemelni: Rákosi elvtárs szeptember 30-án elmondott beszéde mindennél jobban elősegítette a munkafegyelem szigorodását.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a vállalat összes gondja egy csapásra megoldódott volna. Még mindig ott voltak az utasok: "Először talán azokról kellene beszélni, akik sokszor gombóccá gyűrve nyújtják át azt, ami nemrég még jegynek volt kiadva. Mennyi munkát, vesződséget jelent egy-egy ilyen jegy. És menynyien lógnak meg így naponta, míg mi ezekkel a jegyekkel bajlódunk. Különös előszeretettel csinálják ezt az eszpresszó-démonok és az őket kísérő jampecok. Sajnos, ha ritkán is, előfordul a dolgozóknál is panaszolta például a lap hasábjain Král Jánosné kalauz. Nem lehet csodálni, hogy mindezek láttán Bugyi Gergely autóbuszkalauz így sóhajtott föl: "Hej, mit nem adnék, ha Moszkvában lehetnék kalauz! De azért itt is igyekezünk, a moszkvai közlekedés példáját szemünk előtt tartva, azt itt is megvalósítani.

Bánatát talán csak az orvosolta, hogy a Nemzetközi Vásáron már bemutatták a "zöldesszürke színű, igen jó benyomást keltő szovjet "trolleybuszokat, amelyeket a dolgozók reményei szerint rövid időn belül forgalomba készültek állítani Budapesten. Az előkészületek már igen előrehaladottak voltak, "az érkező új járómű előkészítésére a BSZKRT tanulópályát létesített a Damjanich utca és Vilma királynő út közötti szakaszon, ahol a trolleybuszvezetőket kiképzik, illetve a villamos- és gépkocsivezetőket átképzik. A nemes célra a vállalat a húszas évekből megmaradt két trolibuszát használta fel, s a Szárnyaskerék egyik szerzője igyekezett még időben eloszlatni az esetleges félreértéseket: "Ezek a trolleybuszok 20 évvel ezelőtt hazánkban készültek, ma már erősen elavultak, korszerűtlenek s kizárólag a kiképzés céljait szolgálják, így nem tévesztendők össze oktatás közben a városban látva őket a Szovjetunió által szállítandó nagyszerű járóművekkel.

N. Kósa Judit