Százötven éve kertek zöldelltek ott, ahol ma alig süt be a nap a Bródy Sándor utca magasra nyúlt házai közé. Pest 1854-es térképe a gondosan kimért utcák, a kiosztott és beszámozott telkek között csupa Gartent mutat, s hogy mindez lakott terület lesz valamikor , arra csak a Múzeum robusztus tömbje utal. Egy évbe sem telt azonban, és elavult a térkép. 1855-re a 15. szám alatt felépült ugyanis a Kéményseprő-ház, és bizony ott áll azóta is. Klasszicista formájára emlékszik mindenki, aki látta valaha: ha másért nem, hát a kéményseprő figurája miatt, amely ott álldogál a felső szint tengelyében.

A lexikonok egytől egyig azt állítják, hogy Hild Károly (a nevezetesebb József testvére) tervezte az épületet, mégpedig az olasz származású kéményseprőmester, Devecis Márton megbízásából. A ház 1851 és 1855 között épült fel, két évvel később pedig az udvarra messze benyúló szárnnyal bővítették. Udvarán vörös márvány kút áll olvasható mindenütt , azokat az időket idézve, amikor még efféle csobogóból nyerték a vizet a pestiek.

Igen ám, de a legendák makacs dolgok. Elég egy rövid látogatást tenni a Kéményseprő-házban ahhoz, hogy kiderüljön: a legrégebben itt élő családban másfajta történet hagyományozódik nemzedékről nemzedékre. Az egyik lakás bérleti jogát 1929 óta magáénak tudó família szerint mégiscsak Hild József tervezte, mi több, az angolkisasszonyok építtették a házat, hogy a vidéki főnökasszonyok kényelmes szállásra leljenek, ha Pesten akad dolguk. Tőlük vette volna meg az épületet az a bizonyos Devecis, aki mestersége címerét nem volt rest a homlokzatra biggyeszteni.

Attól a tisztességben megőszült kéményseprőtől aztán már egyenes út vezetett a házbeliek által Devecsicsként ismert Gyuláig. A háziúrig, aki nett kézírásával engedélyezte, hogy a bérlő fürdőszobává alakítsa a hajdani kamrát, s aki még a háborúban, sőt azután is megtarthatta nagy fekete autóját, a házbeli gyerekek őszinte csodálatára. Devecsics fönt lakott a legszebb emeleti lakásban, s alighanem lent szorongott a többiekkel a légópincében, amikor egy héttagú amerikai láncos bomba átszakította a tetőt, a födémet, és a ház jobb szárnyának földszintjén kötött ki. A háziúr idővel újjáépíttette a házat: az udvaron még évek múlva is volt egy nagy kupac sitt, közte a bomba néhány jól felismerhető darabja. A jobb oldali lakásokból pedig egyszer és mindenkorra letűntek a szépséges és ódon hangulatú mennyezeti boltívek.

Rendes ember volt a Devecsics bólintanak a mai lakók , akitől végül csak elvette a házat az állam. Idős ember volt ő már akkor, ráadásul nem is Devecsics. A harmincas években kiadott Ki kicsodában legalábbis így szerepel: "Devecis del Vecchio Gyula kéményseprőmester, szül. 1879 Budapesten. Svájci olasz eredetű családja 1838 óta él Budapesten. Nagyatyja vásárolt 1840-ben kéményseprő reáljogot Pesten, s négy fiát is kéményseprőnek nevelte. Ezeknek egyike, Ferenc műegyetemet végzett, a főváros szolgálatába lépett, s a főváros utolsó középítési igazgatójaként vonult nyugalomba. Kéményseprőjogát szintén megtartotta, s kéményseprő volt három fivére is, köztük Devecis del Vecchio Gyulának édesatyja, a Kéményseprő Ipartestület első elnöke. Az ifjú Devecis Gyula műegyetemet végzett. 1919 óta kerületi kéményseprő Budapesten, s 1932 óta a Kéményseprő Ipartestület elnöke. A háborúban mint tüzérfőhadnagy vett részt, a Signum Laudis tulajdonosa. Felesége: Harmath Ilona, a Népszínház volt tagja. Lakása: VIII., Sándor utca 15.

Hát ilyen kéményseprő volt az öreg Devecsics.

A ház egyébként ma is gyönyörű. A rettenetes vaskapun túl a régit még ötvenhatban lőtték szét, s hogy hová tűnt a műbútorasztalos lakó által helyette faragott újabb, azt senki sem tudja csöndes kis kert fogadja a látogatót. A körös-körül magasba nyúló bérházak megszűrik a kinti zajt, ide csak a napfény jut be. A hiánylistát könnyű összeállítani: a régi fakocka helyén ma már tégla van a kapu alatt, az emeleti teraszon pedig olcsó mettlachi. Alumíniumkilincs virít ott, ahol pompás üvegfogantyú volt, megmaradt viszont az öntöttvas erkélyrács. A lépcsőház mennyezetén élénk színekkel festett, ragyogó kép látható. A két alak, mondják, egymással hadban álló kuruc és labanc, akiknek régebben voltak társaik is; tán megvannak még a falakat borító piszkos vakolat alatt. Még titkos alagútja is van a háznak: hogy meddig nyúlhat be a házrengeteg mélyébe, senki sem tudja.

Az udvaron viszont nincsen semmiféle csobogó. A lexikonokban szereplő lenge nőalak jó ideje a szomszédos Vörösmarty gimnázium udvarára költözött.

N. Kósa Judit