Ugye, önök is jól szoktak szórakozni a Dalolva szép az életen? Derülnek Latabár mókázásán, és kifejezetten várják, hogy a Nyugat-majmoló jampec, a nemtelen Szving Tóni végre megkapja a beosztását? És együtt örülnek a gyári dalárdával, amikor a kellő ideológiai váltás bevégeztetvén, a régi helyébe lépő, munkásból lett új karnagyukkal egyetemben fellépdelnek a diadal grádicsán?

Nos, önöknek fogalmuk sincs, milyen hatást váltott ki ez a lendületesen egyszerű film a Bartók Béla Szövetség illetékeseiből. Ha hiszik, ha nem, a testület hivatalos folyóiratában, az Éneklő Nép 1950. novemberi számában külön cikket szenteltek a Dalolva szép az élet gyakorlati tanulságainak. A Harcban a maradiság ellen című írás szerzője így fogalmazott: "Bízunk abban, hogy a Dalolva szép az élet c. film kollektív megtekintése és ankétszerű kiértékelése az ország egész területén még most is nagy számban fellelhető »dalárdák« életében meg fogja indítani a tisztulási folyamatot, és ennek nyomán mind több énekkar fog megszabadulni a múlt elavult szokásaitól, a fejlődés gátolóitól, és mind több olyan énekkar munkájáról számolhatunk be, amelyek a fentiekhez hasonló eredményeken keresztül óhajtják bebizonyítani építőszándékukat a szocialista zenekultúra fejlesztése terén.

Mindez több lehetett puszta bizakodásnál, hiszen még ugyanabban a számban tudósítottak egy jól sikerült ankétról. A szakemberek ezúttal a Ganz Vagongyár énekkarához látogattak, és azon nyomban szakítottak az udvariaskodás polgári csökevényével: "a legapróbb hibákra és erényekre is kiterjedő bírálat tárgyává tették a kórus produkcióját. Ha hiszik, ha nem, "Kerekes János karnagy az elhangzott kritikákra adott részletes válaszában elismerte a még valóban fellelhető hibákat, és meleg szavakkal mondott köszönetet a kapott jó tanácsokért.

Kerekes János igen bölcsen cselekedett. Ha később kézbe vette ugyanis az építő szellemű találkozóról tudósító kiadványt, kicsit előbbre lapozva azt is elolvashatta, hogy a diadalt máshol sem mérik olcsón. A kórusok rádiószerepléseiről szóló cikkből például megtudhatta, hogy ha egyszer a Ganz Vagongyár énekkarát is meghívják a rádióba, nemcsak a tiszta hangzásra, hanem a műsor ügyes összeállítására is figyelemmel kell majd lennie. "Az a karnagy, aki a helyes műsorpolitikával tisztában van, nem szokott tévedni a művek összeválogatásánál, és megfelelően építi fel tervét. Mégis előfordulhat például, hogy... olyan műsort hoznak be, amely az adás idejének megfelelő aktuális eseményekkel nincsen összhangban. Ha pedig ezen az akadályon is túl lett volna, még mindig fenyegetett az obligát ankét: "A meghallgatást vita, építő kritika követi. Az ankétok bevezetése eredményesnek bizonyult, mert eltekintve néhány esettől, amikor a résztvevők nem akarták megérteni a jóindulatú bírálatot a megbeszélések nyomán szebb és jobb rádióműsorokat tudtunk adni.

Karnagyunk ezen a ponton alighanem keserű irigységgel gondolt más, szerencsésebb muzsikusokra, akik például a frissen megalakított rádiókórus hivatásos állományában folytathatták korábbi, pusztán a lelkesedés motiválta tevékenységüket. Az egykori szövőnők, vasutasok és vasmunkások immár csak a zenének élhettek, sőt külföldre is elvihették a magyarországi kultúrpolitika jó hírét. Később aztán így nyilatkoztak élményeikről: "Leírhatatlan az a lelkes szeretet, ahogy Kolozsvár népe fogadott bennünket. A valóságban itt tapasztaltuk legjobban a sztálini nemzetiségi politika gyakorlati megvalósulását. Neki viszont csak a neheze maradt, a napi aprómunka. Ennek mibenlétét talán A tömegzenei együttesek választási munkájáról szóló cikk világítja meg: "Pillantsunk vissza az 1947-ben megtartott parlamenti választásokra, amikor a dolgozók szinte hangtalanul vonultak az urnákhoz. ... Azóta évről évre jobbkedvű, daltól hangosabb lett az ucca, és derűsebbek az emberek. ... Különösen a választásokat előkészítő lakógyűléseken bizonyult értékesnek az énekkarok brigádmunkája, a választások napján pedig a szavazókörzetek területén. Nemcsak az együttesek énekeltek, hanem a tömegdaltanító brigádok munkája nyomán a széles tömegek is daloltak.

Az egyszeri karnagy mindezek után csak legyintett, és a beletörődés látványos gesztusaként bekapcsolta a rádiót. Épp jókor, hiszen a Petőfin épp egy sorozatot adtak, azzal a céllal, hogy a hallgatók "tájékozódást nyerjenek tömegzenei életünk elvi jelentőségi kérdéseiről. Már az előadások címe is ígéretes volt. Ízlelgette őket: Zene és társadalom, A zene szocialista fejlődése, A könnyűzene kérdései. Aztán kilyukadt a legfontosabbnál: "Ellenség a zenében.

N. Kósa Judit

gxiIxiI¨