Húsz év alatt a ruháit mind kinövi az ember. Eltör több szemüveget, szétfoszlanak a táskái. Elnyű néhány lakást, elkopnak mellőle a barátok, változik a kézírása és a világképe.

Ezt a húsz évet nálam is csak a személyi igazolvány vészelte át. Mégis, a hirdetési nyelvben az ilyenre mondják, hogy újszerű az állapota: borítója kemény, a bordó anyag is csak a gerincénél foszlik egy csöppet. Belülről persze látszik, hogy a ragasztás már nem viselte olyan jól a két évtizedes használatot, de lássuk be, az már nem az én saram. Nem sok esetet tudnék felsorolni, amikor önszántamból lapoztam bele.

A személyim, ezt el kell ismerni, egy nagy túlélő. Átvészelt több okmányreformot, egy rendszer- és egy szimbólumváltást, és még van szűk három éve, hogy a csillagos-kalászos Kádár-címer alatt konokul hirdesse a tankönyvekbe szorult nevet: Magyar Népköztársaság. Mutat persze mást is. Ha úgy tetszik, farkasszemet nézhetek tizennégy, tizennyolc és huszonhárom éves önmagammal, végigolvashatom, hová jártam iskolába, hol laktam e húsz év alatt, és azt is konstatálhatom, hogy bár tizenkét ilyen célú rubrikát hagyott nekem a rendőrség, egyetlen ideiglenes lakcímet sem tudok felmutatni.

De menjünk szépen sorjában. A bordó keményborítás alatt rózsaszín belső lapul. Harminc sima tapintású papírból készült oldal, gondosan fejlécezve. Az Általános adatok után jönnek az Állandólakcím-változások (nyolc lehetőség), majd négy teljes oldal a Különleges bejegyzéseknek. Bár találgatni tudok ugyan, mik lehettek ezek, az én esetemben kizárólag a személyi szám íratott be ide.

Az Ideigleneslakcím-változások után következik az Anyakönyvi rész. Egykoron, amikor efféle bizalmaskodás még összefért a személyiségi jogokkal, ide könyvelték el az ember házastársát de persze hagytak bő másfél oldalt az esetleges Változásoknak is. A következő oldalakra kerültek az igazolvány birtokosának Tizennyolc éven aluli gyermekei: kereken egy tucat fért ki belőlük. A 22. oldalt a Szakképzettségre vonatkozó bejegyzéseknek szentelték, a 23.-tól lehetett felsorolni a Munkahelyváltozásokat. (A tíz rubrika azt mutatja, hogy a Magyar Népköztársaság átlagpolgára egységnyi idő alatt kevesebbszer váltott munkahelyet, mint ideiglenes lakcímet, de többször, mint állandónak minősülő otthont.) Az adatok sorát a Katonai bejegyzések zárták, majd következtek a Tudnivalók.

Nem emlékszem, hogy néhány nap híján tizennégy évesen, amikor megkaptam első s mint látszik, mindmáig egyetlen személyi igazolványomat, végigolvastam-e ezt a kétoldalas, apróbetűs szöveget. Ahogy magamat ismerem, egyébként igen.

De most, húsz év után, különösen nagy hatást gyakorolt rám a törvényhozó kilenc pontban összegzett szigora. Hiszen nem elég, hogy a változások sorában még az elhalálozás bejegyeztetésére is az állampolgárt kötelezték, és hogy az adminisztráció több, egymást ellenőrző szintjéről is gondoskodtak "Új igazolvány átvételét, valamint az igazolvány adataiban beállott változásokat a helyi lakásnyilvántartónál 3 napon belül be kell jelenteni , de azt is leszögezték, milyen büntetést érdemel, aki veszni hagyja a személyijét. A vonatkozó passzus szerint míg az egyszerű igazolványcseréhez, illetve érvényesítéshez 10 forintos okmánybélyeget kellett mellékelni, elvesztés vagy megsemmisülés esetén már 20 forint volt a taksa.

A 8. pont viszont egy általánosan érvényes népköztársaságbeli gyakorlatnak igyekezett megjegyzem: mindhiába elejét venni. A hivatal a maga részéről mindenesetre leszögezte, hogy ellenzi a vízibicikli-kölcsönzők és a kifizetetlen cech miatt ágáló vendéglősök gyakorlatát: "Tilos az igazolványt zálogba adni vagy zálogként átvenni, valamint másra átruházni.

(Ez az írás nem jöhetett volna létre, ha nincs az erzsébetvárosi családorvosi szolgálat, amelynek várótermében a szerző jó néhány kellemes percet töltött személyijével a kezében. Köszönet érte.)

N. Kósa Judit