"A Rákóczi út vége a nagy kiterjedésű, ovális alakú Baross térbe, a főváros egyik legnagyobb forgalmú terébe torkollik. Több útvonal ágazik ki ebből a fontos forgalmi csomópontból; balra a Rottenbiller utca, jobbra a Mező Imre út indul ki innen, a tér túlsó oldalán pedig, a Rákóczi út folytatásaként V alakban válik el a Thököly és a Kerepesi út. (...) Baross Gábornak a tér közepén álló szobrát Széchy Antal mintázta 1908-ban. A Baross tér jellegét a Rákóczi út torkolatával szemközt emelkedő hatalmas vasúti épület, a Keleti pályaudvar szabja meg írta az 1961-ben megjelent Budapest útikönyv. Tíz évbe sem telt, hogy a precíz leírás teljességgel elavulttá váljék.

Nem mintha a Baross tér pár év alatt megszűnt volna a főváros legforgalmasabb terének lenni. Sőt éppen azért változott meg itt minden, mert a közlekedés változása új megoldásokat kívánt. Újraindult a metró építése, és az új tervek értelmében már nem az utcaszintre, illetve önálló pavilonokba, hanem a gyalogosforgalom elosztására is alkalmas aluljárókba kívánták vezetni az alagutakból ki- és oda beáramló tömeget. Arról nem is beszélve, hogy a Baross tér többszörös körforgalommal sújtott, villamossínekkel sűrűn szabdalt területe már hosszabb ideje kész akadályverseny volt a rajta átkelni kívánó gyalogosok számára.

Nem véletlen, hogy a térre tervezett hatalmas aluljárót amely tízszer akkorának készült, mint az Astoriánál lévő prototípus már a metró átadásának kitűzött időpontja előtt három évvel elkezdték építeni. 1967. július 30-án került sor az első kapavágásra, de a korabeli újsághírek szerint még az utolsó pillanatban is módosultak a tervek. "A tér kellős közepén, ahol a nyitott, süllyesztett gyalogos-aluljáró épül, a földkiemelő gépek már nem látszanak ki a maguk vájta tekintélyes nagyságú mélyedésből. Az aluljáró egyébként nem szögletes, hanem kör alakú lesz. Ez a változtatás annyira új keletű, hogy a tervezőknél csak ezután kezdenek hozzá a makett elkészítéséhez. Szerencsére ez nem gátolja a munkát írta augusztus 19-i számában a Népszabadság.

A legnagyobb felzúdulást azonban mégsem az okozta a fővárosban, hogy aluljáróvá mélyítették a forgalmas tér egyetlen zöld pontját, a Baross-szobor körüli füves földdarabot. Sokkal nagyobb visszhangja lett a másik, akkor még csak tervezett munkának, a Rottenbiller utca és a Mező Imre (ma újfent Fiumei) út közötti felüljáró ötletének. Közúti felüljáró addig egy sem volt Budapesten, így nem csoda, hogy a megszokott látványhoz ragaszkodó pestiek tartottak a Rákóczi utat és a Baross teret ötméteres magasságban derékba szelő építménytől. Az esztétikum mellett kardoskodókat azonban lehűtötték a racionális érveket felhozó szakemberek: a híd nyilatkozták a Népszabadságnak "nemcsak, mint merész, modern elgondolás állja meg a helyét; a felüljáró 17 millió forintba kerül, ha helyette közúti aluljárót építenénk, az 70 millióba kerülne. (...) a téren a pályaudvar homlokzatát is beleértve különben sincs olyan értékes épület, amelyre feltétlenül teljesen szabad rálátást kellene biztosítani.

Harminchárom évvel ezelőtt mindenesetre már kész csatatér volt a pályaudvar környéke. Ásták a kiépítendő új főgyűjtővezeték árkát, a Festetics utcában az úttest teljes szélességében építőanyag-raktárat rendeztek be, a Keleti érkezési oldalánál pedig tábort vert az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat, hogy elvégezze a szükséges talajtani vizsgálatokat. Baross Gábor szobrát szétszedték, és elszállították a Kerepesi temetőbe a munkálatok befejezése után, 1970-ben a pályaudvar indulási oldalánál találtak neki új helyet. De addig még hosszú időnek kellett eltelnie. Megépült az aluljáró és a felüljáró, mindkettőt 1969 karácsonyára adta át polgárainak a város vezetése. Akkortól már alig volt több teendő, mint izgulni, hogy azoknak legyen igazuk, akik megjósolták: a pestiek olyan hamar megszokják majd az új Baross teret, hogy idővel úgy érzik, tán mindig ilyen volt.

N. Kósa Judit

i b£´