1970-ben egész pontosan 1779 taxi rótta Budapest utcáit. A statisztikák szerint 1535 kocsi a Fővárosi Autótaxi piros-fehér kockás jelzését viselte az oldalán, míg 244-en a gazdasági pluralizmus nagyobb dicséretére már a Volántaxi felcsavarodó nyilat mutató emblémájával közlekedtek. Pontosabban: cirkáltak a városban, teljesítették a fuvarokat, és álltak a drosztokon.

Harminc évvel ezelőtt száznegyven telefonos és ötvenhat telefon nélküli állomás szolgált arra, hogy összehozza a mindig túl kevés Pobedát, Moszkvicsot, Warszawát és a frissen beszerzett Fiat 124-eseket a közelgő Zsiguli-program előfutárait a rájuk vadászó utasokkal. A tervekben persze ennél jóval több szerepelt. A Fővárosi Autótaxi Vállalat Forgalmi és Kereskedelmi Igazgatósága által 1970-ben megjelentetett Általános tájékoztató gépkocsivezetők részére már 340 drosztot sorol fel Budapest-szerte, de jó részük mellett ott a jelzés: "tervezett.

Hogy miként működött a telefonos droszt? A legfontosabb tudnivaló talán az, hogy "a telefonnal felszerelt állomások telefonkészüléke és jelzőberendezése a vállalat forgalmi telefonközpontjába volt bekötve. (Közbevetés: egykorú leírás szerint a Kerepesi úti "modern, csupa napfény teremben úgy érzi magát az ember, mint egy űrhajós irányítóközpontban.) Hogy minden olajozottan menjen, és a taxisok ne fölösleges cirkálással töltsék az időt, kimondatott, hogy "a drosztos állomásokra a szabad jelzővel haladó gépkocsivezető, amennyiben az állomáson az ott előírt minimális gépkocsi nem tartózkodik köteles beállni. A gépkocsivezetők a telefonkészülék gombjának lenyomásával jelezték, ha beszélni akartak a központtal, az állomáson tartózkodó kocsik darabszámát pedig egy számtárcsa segítségével közölhették. Ezután már minden egyszerűen ment: a telefonosok az irányítóterem térképének égő lámpáiról leolvasták, hogy a kért címhez legközelebb hol van szabad kocsi, és felhívták az adott drosztot. Tudva, hogy "az állomáson tartózkodó gépkocsik közül annak vezetője, akinek kocsija első helyen áll, köteles az állomás telefonkészüléke mellett tartózkodni, és a telefonkészülék hívó jelzésére jelentkezni.

A kiadványból egyébként az is kiderül, hogy 1970-ben a taxik első díjszabása "az első 350 méterig 6 forint, minden további 350 méterig 1 forint, második díjszabása "az első 296,5 méterig 6 forint, minden további 296,5 méterig 1 forint volt. Várakozási díj "mindenkor kétpercenként 1 forint. A külföldiek utazásának megkönnyítésére viszont Malév- és Mahart-utascsekket rendszeresített a vállalat. Például: "A repülőtérről teljesített fuvaroknál alkalmazza a MALÉV a 4 rubeles és 2 dolláros taxicsekket. A 4 rubeles taxicsekk magyar pénzben 50 forint értéket képvisel. A 2 dolláros taxicsekk, hátlapján a MALÉV bélyegzőjével és ráírva, hogy 60 forint értékű.

A Főtaxi természetesen sok más hasznos tudnivalót is igyekezett megosztani alkalmazottaival. A kiadvány olvasói tisztában lehettek azzal, hogy az "igénybe vevő intésére kötelesek megállni és a fuvart elvállalni, az állomáshelyen várakozók esetében viszont az érkezési sorrend dönt. (Kivéve, ha idős ember, rokkant, állapotos nő, esetleg beteghez siető orvos van közöttük.) Adott esetben utastársítás is lehetséges, ilyenkor az elsőként kiszálló utas kifizeti a viteldíjat, majd újraindul a taxaméter.

A gépkocsivezetőknek szánt sillabusz legtanulságosabb részei mégis azok, amelyek az általános tudnivalókat rögzítették. A Majakovszkij-féle szabadversek tördelését idéző formátumban közölték például, hogy "A TAXI GÉPKOCSIVEZETŐJE mindenkor / UDVARIAS, / FEGYELMEZETT, / TISZTA, / PEDÁNS, / ELŐZÉKENY, és / TÜRELMES. / Gépkocsiját kíméli és tisztántartja, / A hatósági és vállalati szabályokat magáénak tekinti, / Jó forgalmi szakember és jó üzletszerző.

Ezenkívül betartja az utasításokat, nem fecseg el szolgálati titkokat, tiszta az öltözéke és "még valódi, de különösen vélt sérelem esetén is tartózkodik a szóváltástól. Ja, és tudja, ami talán a legfontosabb: "Gyalogátkelőhelyen a gyalogos elsőbbsége csak úgy biztosítható, ha csökkentett sebességgel közelítjük meg!

N. Kósa Judit