"Északkeleti irányban erősen szembetűnő a Városliget dús növényzete. Keleti irányban az SZTK toronyszerű palotáját vesszük észre irányította a Gellért-hegy tetején nézelődő kisdiákok tekintetét az 1956 tavaszán megjelent Iskolai tanulmányi kirándulások Budapesten című sillabusz. S valóban: a gyerekek kelet felé nézve szemügyre vehették a hatalmas, vöröses tornyot, Budapest első s eladdig egyetlen felhőkarcolóját.

A robusztus épület első szárnyát még a századelőn emelték. 1913-ra készült el a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár épülete a város peremén, a józsefvárosi gázgyár tőszomszédságában, szemközt a Kerepesti temetővel. A húszas évek legvégén azonban hirtelenjében szűknek bizonyult az irodaház: 1929. január elsején a kormány bevezette ugyanis a munkások és az alkalmazottak kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítását, a több biztosított ellátásához pedig több irodistára, hivatali helyiségre és irattárra lett szükség.

A kiegészítés rendkívül gyorsan elkészült, hála az akkortájt forradalmi újdonságnak számító, gyorsan kötő bauxitcementnek. 1930-ra már állt a Fiumei úti felhőkarcoló, hamarosan felhúzták a korábbi épületszárnyra rímelő, csak annál magasabb irodaházat, sőt 1933-ra még a rendkívül gazdag épületdíszek is helyükre kerültek. Így illő büszkeséggel írhatta Baján Gyula az "autocarok utasai számára írott idegenvezető zsebkönyvében: "Az ország leghatalmasabb szociális intézményének, az Országos Társadalombiztosító Intézetnek (betegségi, baleseti, aggkori biztosító) a Fiumei úton van székháza. A Munkásbiztosító Intézet régebbi épületének felhasználásával óriási épülettömböt létesítettek a nagy adminisztrációs szervezetnek. Legkiemelkedőbb része ennek az 1930-ban befejezett tizenöt emeletes torony. Komor Marcell és Jakab Dezső építészek műve.

A neves építészpáros mindent megpróbált annak érdekében, hogy a rémisztően nagy háztömb új elemei ne üssenek el a régi stílusától. Ennek érdekében nemcsak a homlokzat vörös klinkertégla borítását egységesítették, hanem a felhőkarcolónak is szecessziós formát adtak: a legfelső emeletek nyúlánk csipkékben végződtek, a fodros párkányok mellett szoborcsoportok álltak őrt, a torony minden oldalán az ország címerre komponált óra mutatta az időt. Nem véletlen, hogy Komor és Jakab művéről a szigorú Preisich Gábor negyven évvel később így írt: az OTI-székház nem más, mint a magyaros stílustörekvések "utolsó, anakronisztikus kicsengése.

A népnyelvben csak OTI-palotának nevezett épület hosszú ideig megőrizte elsőségét a főváros magas házai között. Az 1961-ben kiadott Budapest útikönyv külön kiemelte, hogy "tornyának felső emeleteiről szép kilátás nyílik a város házrengetegére, sőt rajzot is közölt a nevezetes házról, amelyen jól látható, hogy a torony csúcsán díszelgő koronás címereket előrelátóan hatalmas vörös csillagokkal takarták le.

A torony napjai azonban már meg voltak számolva. A bauxitcement, amely annak idején a bravúrosan gyors építkezést lehetővé tette, álnokul porlani kezdett, s a felhőkarcoló ledőléssel fenyegetett. A hatvanas évek második felében az első, 1966-ban észlelt vészhelyzetet követően felülvizsgálták a bauxitbetonból épült házakat, és az OTI-palota tornya esetében kimondták a verdiktet: le kell bontani. 1969 júniusának utolsó napjaiban már meg is kezdődött a munka.

Aki ma jár a Fiumei úton, csak egy ormótlan, félbehagyottnak tűnő épületmonstrumot lát. A torony erős bástyának tetszik, nyomuk sincs a párkányfodroknak eltűntek mind a felső emeletekkel együtt. Szerencsére mégis maradt valami, ami a régi formagazdagságra emlékeztet: az épületen körbefutó, didaktikus domborművek az áramütéstől a bányaszerencsétlenségig végigveszik mindazokat a veszélyeket, amelyek a dolgozókra leselkednek. Talán csak a bauxitcement hiányzik közülük.

N. Kósa Judit