Nem tudom, hány órán át hallgatták 1937. február 8-án a Szabad Polgári Kör tagjai id. Verebély Géza előadását, de gyanítom, jócskán gyakorolhatták a türelmesség erényét. A közgondolkodó 1941 januárjában harminchat oldalas füzetben adta ugyanis közre mindazt, amit négy évvel korábban Nagy-Budapest továbbfejlesztése tárgyában felolvasott.

Alig volt a főváros életének olyan területe, amelyre vonatkozóan id. Verebélynek ne lett volna egy jó ötlete. A köztisztaság tárgyában például leszögezte: a rendőrkapitánynak ki kellene neveznie ötszáz ideiglenes köztisztasági ellenőrt a nyugdíjas altisztek sorából, akik fizetést nem kapnának ugyan, de egy pengőre bírságolhatnák a szemetelőket a pénz felét pedig megtarthatnák. Hasonló eréllyel lépett volna föl a házfalakat elcsúfító politikai plakátok ellen: "Ezekkel a plakátokkal a pártok bizony nem szereznek híveket. Tessék a harcot nyilvános gyűléseken, a sajtóban és a postán keresztül folytatni (...) Ezt a plakatírozást pedig a rendőrség egyszerűen tiltsa el. Ugyancsak pusztulásra ítélte volna az egymással nem egyező stílusú üzletportálokat és a "jellegzetes keleti benyomást keltő cégtáblaerdőt, tekintve, hogy azok "hemzsegnek a szlovák, cseh, szerb, lengyel és még különösebben a német-zsidó nevektől. Persze ez ügyben is kész a megoldás: "ha tehát szívben és lélekben velünk együtt vannak, akkor nevükben is azok legyenek.

A szobrok és középületek esetében viszont kifejezetten üdvözölt volna olyan idegen nyelvű táblákat, amelyekről a külföldiek is tájékozódhatnak. Hasonlóképp szükségesnek tartotta új szobrok állítását, sőt ez ügyben az ország hazafias áldozatkészségére is számított. "(...) ne felejtkezzünk meg Hitler és Mussolini szobrai felállításának gondolatáról sem. A magyarság egyik legszebb erénye mindig a hála volt, és ezért nem felejtkezhetünk meg az olyan férfiakról, akik a nagy és szent magyar igazságot szolgálják.

A lendületes városvédő emellett szíve szerint virágba borította volna Budapestet, muskátlit ültetve még a favédő rácsokra és a lámpaoszlopokra is; felszámolta volna a foghíjtelkeket, felhőkarcolót építtetett volna a Rókus kórház helyére, s mivel "előbb-utóbb az új Nemzeti Színházat mégis csak fel kell építenünk, a Blaha Lujza téri épületet visszaadta volna eredeti hivatásának. Népszínház lett volna itt, amely "János vitéz-szerű darabokkal vette volna fel a "legerősebb harcot a jazzband-zenével. S ha mindez megvan, kiaknázta volna a Bazilika erkélyéről nyíló pompás kilátást "hiszen a belföldiek szívesen áldoznának negyven-ötven fillért, a külföldiek pedig 80-100 fillért a lift használatáért , kiszélesítette volna a Duna-parti korzókat, majd pedig modernebb, magasabb házakat építtetett volna az Andrássy úton. Id. Verebély úgy vélte, "a földalatti vasúti hálózat megépítése óriási technikai munkát és óriási költségeket emésztene fel, ezért sokkal gazdaságosabb lenne vízszintes függővasutakat építeni Gellért-hegyi központtal, külvárosi végállomásokkal. S mivel "a magyar parasztság a magyar nemzet alkotó és fenntartó eleme, elengedhetetlenül fontos felépíteni a Magyar Házat is, amely nemcsak a dalos és táncversenyek, valamint a Gyöngyös bokréta-bemutatók székhelye lehetne, hanem állandó kiállításul szolgálna a bor, a szalámi, a paprika, a hagyma és a gulyás számára.

Az idős városvédő legkedvesebb terve mégis az Új Városháza ideája volt. Úgy gondolta, ennek az épületnek Budapest új emblémájává kell válnia, így olyan helyen tanácsos felépíteni, ahol kellő figyelmet kaphat. Meglátása szerint ennek a Horthy Miklós hídtól északra lévő pesti Duna-part, az elevátor és a közraktárak területe felelt volna meg leginkább. Terve megvalósítása érdekében bármire késznek mutatkozott: röpirata előszavában egy kései, világháborús Széchenyi gesztusával még öt éven át fizetendő kereseti és jövedelmi adója tíz százalékát is felajánlotta a szent cél érdekében.

N. Kósa Judit

æ²