A Kossuth hidat, tudjuk jól, alig kilenc hónap alatt építették fel. Sokkal tovább tartott viszont lebontani. A híd, amelyen drámai időzítéssel az utolsó budapesti átkelő vízbe robbantásának évfordulóján, 1946. január 18-án gördültek át az első járművek, nehezen adta meg magát. Tíz évre tervezték, éppen tíz évig szolgált mégis újabb öt évnek kellett eltelnie, hogy végleg eltűnjön a budapesti panorámából. Ma már csak néhány fénykép őrzi az egykori látványt: a hídét, amely a Báthory utca vonalában indult ki a Kossuth tér déli oldaláról, hogy aztán a Batthyány tér és a Szilágyi Dezső tér között félúton érjen partot a budai oldalon.

Pedig nem akármilyen alkotás volt a hajdani Kossuth híd, a sietség különleges műszaki megoldásokat szült. Pilléreit cölöpökkel erősítették a mederhez, aztán kibetonozták a vízbe süllyesztett vasbeton köpenyeket, a víz sodrásának ellensúlyozására pedig kőrakásokat hordtak köréjük. A "kilenclyukú híd közepén kezdettől rácsos vasszerkezet biztosította az átkelést, a szélső pillérek közötti faszerkezetet csak később cserélték fémre.

1956 tavaszára a "félállandó szerkezet betöltötte tizedik évét, így annak rendje és módja szerint lezárták a forgalom elől. Mementó lett, ahogyan az éppen akkor kiadott, Iskolai tanulmányi kirándulások Budapesten című sillabuszból is kitűnt: "Előttünk a Kossuth híd rácsos gerendája keresztezi a Dunát. Közvetlenül a felszabadulás után épült, a dolgozók hősi erőfeszítésével. (...) Külföldön is nagy elismerést aratott a dolgozóknak ez a nagy teljesítménye. A hídon egy darabig még engedélyezték a gyalogosforgalmat, de 1958. április 15-én már arról adtak hírt az újságok, hogy "kompjárat indult a lezárt Kossuth híd mellett. Cseppet sem meglepő, hogy Granasztói Pál és Polónyi Károly 1959-ben megjelent Budapest holnap című könyvében már csak a következők olvashatók a hősi műről: "A Kossuth híd sürgősen elbontásra vár, s helyén a partok eredeti állapotát vissza kell állítani. A dunai panorámában e helyen híd, még ha szükséges volna, sem előnyös, de nem is szükséges; a gyalogosforgalom átkelési hajójáratokkal, később pedig az itt haladó földalatti vasúttal, megoldható. Még később gondolni lehet itt közúti alagútra is, ennek kitorkollásai azonban mindkét parton csak nehézkesen oldhatók meg. A Kossuth híd egy hősi munka emléke megörökíthető sokféleképpen; eltávolítása után azonban Budapest látképe (...) minden irányból hirtelen szebbé, tágasabbá válna.

1960 márciusának utolsó napjaiban neki is láttak a bontásnak. A Hídépítő Vállalat szakemberei úgy tervezték: ugyanannyi idő alatt, amennyi a felépítéshez kellett, ezzel is végezhetnek. Az 1961-ban közreadott Budapest-útikönyv már befejezett tényként taglalta a Kossuth híd bontását: "(...) megépültek a lerombolt Duna-hidak, és a Kossuth híd feleslegessé vált. Éveken át a forgalom elől teljesen lezárva, mint valami hídmúzeum, emelkedtek szürke traverzei a Duna fölött. 1960-ban véglegesen lebontották.

Az igazság azonban az volt, hogy csak a vasszerkezet lebontása és a pillérek felső részének eltávolítása ment viszonylag könnyen. (Igaz, míg az építéshez egyetlen úszódaru állt rendelkezésre, a bontáshoz már hármat használtak.) A cölöpökkel rögzített vasbeton szekrények igen jól tartották magukat, s bár a három pestit néhány hónap alatt elszakították a folyómedertől, a budaiakat pedig felrobbantották, a középső kettő szilárdan állt a helyén. Kiderült ugyanis, hogy a körülöttük lévő kőhalmokba bombák és lövedékek is keveredtek. Kiemelés helyett hatalmas acélgereblyékkel kellett hát szétteríteni őket, s csak azután lehetett elbontani a középső mederpilléreket, ami viszont jó néhány hónapig eltartott.

S hogy mi történt a Kossuth híd darabjaival? Az épségben megőrzött mederpilléreket leúsztatták a folyón: ezekből Kulcspuszta környékén lett gátelem. A vasszerkezet egy részét beolvasztották, a többit haszonvasként értékesítették bárhol lapulhat tehát egy darabka Kossuth híd.

N. Kósa Judit