Nincs talán még egy pontja Budapestnek, amelyet olyan gondosan terveztek volna meg, s amely mégis annyit változott, mint a Parlament környéke. Bár az egykori Tömő teret mely az 1847-ben "a vasút és gőzmozdonyok segedelmével feltöltött, roppant méretű gödörről kapta a nevét már a múlt század közepén kiszemelték az Országház számára, a Parlament csak a század végén épülhetett fel itt. A közelében terpeszkedő Újépület felfogta ugyanis a hódítók rohamát, így a terület még a városegyesítés idejére is megőrizhette falusias hangulatát. A térre telepített ideiglenes vízmű gépházát deszkakerítéses viskók övezték, a későbbi Kúria helyén katonai szekérraktár állt, az Újépület felé nyíló utca sarkán pedig a Tisza család egyemeletes háza. A jövőre legfeljebb az utalt, hogy 1885-ben, amikor az Országház helyén az első kapavágást tették, a tér túloldalán már készült a Földművelésügyi Minisztérium épülete.

1902-re aztán, amikor a képviselők és a felsőház tagjai végleg átköltözhettek a Duna-partra, már állt a Kúria épülete, és a Szabadság tér is rendkívüli fejlődésnek indult. A Parlament környékén azonban még váratott magára a robbanásszerű változás. Az Országház északi oldalán csak 1929-ben készült el a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. fényűző épülete, ugyanakkor, amikor a tér déli peremén, a Tisza-ház helyén felhúzták az ottani hatalmas bérpalotát. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa itt már igazán semmit sem bízott a véletlenre: 1928-ban Hültl Dezső fővárosi építészszel megterveztették a tér többi épületére rímelő, egységes homlokzatot, s külön rendeletben szabták meg, hogy e helyt csak ötemeletes, nemes anyagokból készült, zárt beépítésű házak emelhetők. A telek felén meg is született az odaálmodott mű, de a szimmetria által megkívánt másik felének helye üresen maradt. Ott emelt 1972-ben modern irodaházat és metrókijárót Pintér Béla. A hétemeletes épület a maga sűrűn tagolt, modern homlokzatával sajátosan ellenpontozza Steindl, Hauszmann, Bukovits és Málnai szomszédos munkáit.

Mindez egyébként szinte semmi azokhoz a kalandokhoz képest, amelyeket az itteni szobrok éltek át. Vegyük csak a névadót: a Kossuth-szobor, amelynek avatásakor, 1927. november 6-án lett Kossuth Lajos tér az addigi Országház tér, kereken harminchárom évig készült. Ez idő alatt számos helyszín szóba került, lebonyolítottak néhány tervpályázatot is, hogy aztán Horvay János nagy nehezen megszülető letargikus Kossuthja egységes ellenkezést váltson ki a főváros népéből. 1952-ben gyorsan le is váltották, akkor került a helyére a ma is látható, lendületes Kossuth. Így esett viszont, hogy nem a névadóé lett az első emlékmű a téren: míg a fenti huzavona zajlott, elkészült Zala György Andrássy Gyulát ábrázoló lovas szobra amelyet eredetileg a Városligetbe szántak , s 1906-ban le is leplezték a Parlament déli oldalán. A második világháborút csodák csodájára szinte épen úszta meg, csak a Kossuth híd munkálatai miatt kellett elbontani. Akkor viszont mit sem számított, hogy a mindenki által elismert, kiváló alkotás: a Sztálin-szobor részeként végezte, akárcsak annyi más. Mint például a tér túloldalán, az északi kapu előtt 1934 áprilisában felállított Tisza István-emlékmű, melyet 1945-ben döntött le a spontán népmozgalom. Tisza helyén ma Varga Imre 1975-ben alkotott Károlyi Mihálya áll, Andrássy helyére 1980-ban Marton László mintázta meg a Dunánál üldögélő József Attilát. Így a Parlament közvetlen környékén csak egyetlen szobor képviseli az állandóságot: II. Rákóczi Ferenc Pásztor János által megalkotott lovas szobra 1937 óta őrzi helyét a Földművelésügyi Minisztériummal szemközt.

Van azonban itt még valami. Nem szobor, még csak nem is emlékmű; az év legtöbb napján szinte föl sem tűnik. Pedig a talapzatát szobrász alkotta, ugyanaz a Kisfaludi Strobl Zsigmond, akinek az optimista Kossuthot köszönhetjük. Az Állami Zászlót éppen harmincöt éve, 1965. március 18-án adták át rendeltetésének.

N. Kósa Judit