"Legyen szabad itt elsősorban kérnem a Vigadó, a Belvárosi, az Egyetem téri, a Batthyány téri templomok és Semmelweis Apród utcai copf stílusú szülőháza helyreállítását, valamint a budavári lakónegyed műemléki együttesének folyamatos helyreállítását kérlelte építésztársait és a messzi hivatalt a főváros készülő általános rendezési tervéről rendezett ankéton Gerő László. Szorongást tükröző kérését menten meg is indokolta: "A tervekből csak nehezen olvasható ki az a fölösleges, helyenként abszurd méreteket és formát öltő mélyreható változtatás, (...) amelyet első nyers állapotukban módom volt tanulmányozni.

1953 novemberét írták akkor. Még romokban a Duna-part, eltakarításra váró sitthalom a főváros számos jeles épülete; teremteni vágyó, csillogó tekintetű építészek hegyezik ceruzájukat a tervezőirodákban. Még szép, hogy a műemlékvédők megütköztek az előterjesztés következő mondatán: "Feltétlenül elhelyezendők: az új Nemzeti Színház, amelyet az általános terv az Engels térre javasol, a Nemzeti Koncertterem a Vigadó épületében és a Boráros tértől északra a pesti Duna-parton elhelyezni javasolt Nemzeti Könyvtár. Háromezer személyes koncertterem a Vigadóban? Az épületből csak a főfalakat hagyta meg a többhetes ostrom; előle szinte teljesen eltűnt a szállodasor, a Lloyd-háznak írmagja sem maradt. A műemlékvédők könyörgőre fogták: csak a Vigadót ne.

Tény, hogy csak három évvel később, 1956. augusztus 6-án írtak ki nyilvános tervpályázatot "a romos pesti Vigadó megtartandó épületrészeivel egybeépülő hangversenyterem elvi megoldására. A következő év őszén, amikor az újságok közölték az első díjas vázlatot, a közvéleményt szinte sokkolta a tervezők merész elgondolása. A rajzon a Vörösmarty térre néző a kiégett Haas-palota helyére elképzelt üvegkocka volt látható, hátsó frontján a Vigadó homlokzatának elmosódó részleteivel. A korabeli szokások ismeretében leszögezhetjük: nem lehetett kicsi a botrány, amely ezután kitört. Pár hétbe telt csak, és a Népszabadság nyilvános vitáról számolt be, melyet azért rendeztek meg, mert "a pályadíj odaítélése annak idején élénk tiltakozást váltott ki a dolgozók körében. A felmerülő kérdéseket így foglalta össze Granasztói Pál és Polónyi Károly az 1959-ben megjelent Budapest holnapban: "A közelmúltban egy tervpályázat kapcsán viták folytak afölött, hogy helyes-e a teleknek ezen a részén, a Vigadó szomszédságában modern homlokzatot kialakítani, de arról is, helyes-e itt egyáltalán hangverseny-épületet emelni. A homlokzatot illetően véleményünk nem lehet más, mint az, hogy ma modern épületet bármilyen céllal csak modern homlokzattal lehet építeni... Nehezebb probléma, helyes-e itt hangverseny-épületet létesíteni, nem volna-e célszerűbb (...) a Vigadó műemléki részeit fogadó- és báltermek részére helyreállítani, a Vörösmarty tér felől pedig, hozzá csatlakozva, más célú, például irodaépületet emelni. Egy ilyen elgondolás (...) elodázná a Vigadó felhasználásának és így helyreállításának kérdését.

A háborús pusztítás után épp tizenöt évnek kellett eltelnie, hogy 1960. március 10-én arról adhassanak hírt a lapok: megindult a Vigadó műemléki helyreállítása. Úgy tervezték, 1965-re, fennállásának századik évfordulójára újjá is varázsolják Feszl remekét. A nagy elánnal kezdett munka azonban hamarosan lelassult, végül le is állt, tökéletesen valóra váltva Granasztóiék jóslatát. 1966. március 12-ére elkészültek ugyan a külső felújítással, de addigra kiderült, hogy már szó sincs Nemzeti Koncertteremről. A Vörösmarty téri oldalon 1971-re felhúzták az Elizélt palotaként ismert kulturális irodaházat, s míg lilás üvege a tér többi hál' istennek megmaradt házát tükrözte vissza, a Vigadó ablakai továbbra is vakon bámultak át Budára. Felújítása végül éppen húsz évig tartott: kapuit csak 1980. március 12-én nyithatta meg újra.

N. Kósa Judit

hangT¹²