Mindazoknak, akik se művészfilmeket nem néznek, se pesti értelmiségiek nomád nyaralóiba, eldugott horgásztanyáira nem járnak olyan helyekre tehát, ahol a "telekre még jó lesz minősítésű tárgyak végzik , valószínűleg fogalmuk sincs a hatvanas évek tárgykultúrájáról. Nem tudják, hány otthont díszített rokka obligát kóccal, hányban tűntek fel kerámiadakszlik és álafrikai zsugorított majomkoponyák, de nem láttak még szalmaernyős bambusz állólámpát és rafiával kombinált vas térelválasztót sem.

Mindazoknak, akiket életkoruk zsenge volta megfosztott a közvetlen tapasztalás lehetőségétől, csak az Iparművészeti Tanács és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közös kiadásában 1964-ben megjelent Lakásművészet című kötetet tudom ajánlani. A József Attila Szabadegyetemen e témában elhangzott előadások gyűjteménye efféle szentenciákkal teszi gazdagabbá az olvasót: "De azért az igazán értékes régit is megbecsüljük. A régi stílusenteriőrből a múlt értékeinek fonala tovább ível a mába, egy-egy szép régi bútordarab vagy emlékeket őrző tárgy kulturált elhelyezésével. De mindez (...) a városképben ugyanígy jelentkezik! Modern városainkban megbecsüljük a múltat, ha értékes. A fenti kijelentést legfeljebb színezi, hogy ekkor már épült a Szentendrei úti házgyár, 1964 végén pedig jóvá is hagyták a főváros első paneles lakótelepe, az új kelenföldi városrész beruházási programját. Évek kérdése, hogy minden kerület megkapja a maga modern házmonstrumait.

De térjünk vissza a Lakásművészethez. A könyv bizonyította például, hogy bár a régi lakások alapterületükben nagyobbak voltak az újaknál, "mai lakásainkban az analizált életfolyamatok, a tudományosan meghatározott funkciók kielégítését a háztartási gépek sora, a központi fűtés igyekszik biztosítani. Egyébként is "a kétszárnyú, szobaközépre helyezett ajtók (...) minden benne rejlő igyekezet mellett sem tudják a versailles-i kastély teremsorát a Baross utcába átplántálni. Viszonylag kisebb hellyel kell tehát okosan gazdálkodni adják ki a jelszót, és hadat üzennek minden limlomnak, a fölösleges ebédlőknek és vendégváró szobáknak. Beépített szekrény és ülőbútorként is alkalmazható heverő a titok nyitja, s ha már ez sem elég: "szükség van állandó lakáscserére is, hogy a növekvő család (...) igényeinek éppen megfelelő nagyobb lakásba jusson. Addig azonban minden család jó hasznát veheti az üvegszállal erősített, poliészterből készült mosdó-kád kombinációnak, a ruhaszárításra kiképzett szekrénynek vagy a modulbútorokkal felszerelt, gépesített lakókonyhának. ("A régi nagy, reprezentációs ebédeket és vacsorákat szolgáltató házi konyhaüzem a múlté; jobbat és fáradság nélkül lehet az éttermekben kapni.) A szerzők a harmadik ötéves tervre ígérték még a korszerű, vezető nélküli felvonókat és a központi tévéantennákat is, de hozzátették: a jelzett időszakban még aligha kerülhet sor a nyári hűtést is biztosító lakótelepi fűtőrendszerek felszerelésére. Megfogalmaztak viszont egy fontos intelmet: "egy WC állapota hű tükre a lakás kultúrfokának. A modern lakás apostolai persze nem álltak meg itt. Ízléses és modern kerámiákat, terítőket, lámpákat és képeket, egyszerű vonalú kisbútorokat ajánlottak, bőszen ostorozták viszont a díszpárnákat, a srégen elhelyezett szőnyegeket, és különös indulatot keltett bennük, hogy "a vázát a rádió vagy a televízió tetejére állítják, vagy azokat »nippekkel« ékesítik. Máshol így írtak: "amennyiben a korszerű lakás, illetve a környezet igényli a porcelánfigurát vagy az ilyen jellegű plasztikai alkotásokat, lehetséges a megfelelő hatású műanyag ilyen célra történő felhasználása is.

Ne higgyük egyébként, hogy a TIT előadóiban a kétség apró szikrája sem lobbant fel azt illetően, hova és hogyan fejlődik a világ. A szabadegyetemen mindenesetre elhangzott: "majdnem jóslásszámba megy azt megállapítani, vajon ma tervezett lakásaink mi módon felelnek majd meg az 50 év múlva élők életformájának és igényeinek.

N. Kósa Judit

erÒ