"Az államhatalom vezetésében nincs állandóság ez természetes. Ha nincs is meg a rendszeres váltógazdaság, az egymást követő pártok, kormányok uralmánál többé-kevésbé változik a rendszer bizonyos vonatkozásokban. Ha már most a közigazgatást, a fővárost is, kitesszük ilyen politikai rendszerváltozások állandó lehetőségének és rázkódtatásainak, akkor a főváros fejlődése, fejlesztése nem lesz tervszerű, nem lesz folyamatos, és vagyonát is nagyon megterhelheti a változó rezsimek bizalmasainak természetszerű elhelyezkedése. Kiérlelt életbölcsességről tanúskodnak e szavak. Főváros és államhatalom többéves viszályán edződött alighanem az, aki így foglalta össze nézeteit: "A főváros igazgatását (...) teljesen ki kellett volna kapcsolni az országos politikából és függetlenségét, politikától elvonatkoztatott önállóságát kellett volna (...) jobban kiépíteni.

A fenti passzusok A főváros című városfejlesztési, közgazdasági és idegenforgalmi periodika hetven év előtti, 1930. március 20-án megjelent számában láttak ugyanis napvilágot, amikor a kormány a fővárosi törvény módosításán keresztül saját befolyásának növelésére és a választott tisztségviselők hatalmának csökkentésére készült Budapesten. A megszorítások azonban már jóval korábban megkezdődtek: a "szanálási törvény által radikálisan leépítették a fővárosi adminisztrációt, "pedig a boldog Magyarországot igazgató állami közigazgatás összesen sem foglalkoztatott több államtitkárt, mint ma egyetlen minisztérium. Pár lappal hátrább ráadásul egy derűs leírást is közölt az újság a minisztériumba rendelt fontos ügyiratról, melyet heteken át kerestek, végül mégis a titkárnő székén bukkantak rá: lám, odafönt a szó szoros értelmében ültek rajta.

Kritikus lap volt A főváros, szó se róla, de dicsérni is tudott. Felkai Ferenc dr.-ról, az elnöki ügyosztályt vezető tanácsnok-főjegyző helyetteséről például siettek megállapítani, hogy "a sok nemet is anynyi szeretetre méltósággal tudja mondani, hogy tőle még az elutasítás sem fáj nagyon. A Beszkárttal kapcsolatban pedig éppen a szerkesztők utasítottak el minden bírálatot: "A közlekedéspolitika sohasem volt jó és nem is lesz az soha, mert különleges természeténél fogva nem lehet tökéletes szögezték le, hozzátéve, hogy "a közlekedés gyorsabbá és kielégítőbbé váljék, ahoz a villamosokat a föld alá és a házak fölé kellene áthelyezni, de amikor a milliós főváros egy nyolcmilliós kis, agyonnyomorított ország fővárosa, ilyen óriási beruházásokra gondolni sem lehet. Tudósítottak emellett a főváros élelmezési helyzetéről, valamint arról, hogy a lakóházak tervezését segítendő ideje elkészíteni Budapest napsütési térképét. Közölték az idegenforgalmi naptárt (júniusra például egy Nemzetközi Szesztilalom-ellenes Kongresszus volt előjegyezve), akárcsak a főbb bankok és üzemek gazdálkodási adatait.

A főváros című orgánumnak mégis a kritika volt az igazi hangja. Egy helyütt azt firtatták, vajh megtérülhetett-e az az összeg, amelyet a lipcsei vásárra kiküldött fővárosi képviselők útjára fordítottak, hiszen "ennek a kéjutazásnak a költségeire kiutalt a tekintetes Tanács az öt lelkes, tudásszomjú városatya kezeihez 15000 pengőt. Másutt azt feszegették, fedett piacok vagy vásárcsarnokok építését kell-e szorgalmaznia a városnak: "a szakemberek hosszas és költséges külföldi tanulmányozás után mind a két megoldás mellett nyilatkoztak. A segélyezés kurrens rendszere fölött való már-már komoly töprengést viszont a Segítsük a Póló Clubot című szösszenettel fejelték meg: "Sportnak sport, sőt szép sport a póló (...) költséges, úri passzió! Ugy látszik, ezt tudják a Városháza urai is és sietnek 4000 pengővel segélyezni a Póló Clubot az általa kifejtett idegenforgalmi propaganda-tevékenységért.

A leghevesebb támadások a székesfővárosi házinyomdát érték: az üzem költségei tetemesek, a város különösen nagy összeget költ a számos alkalmazott bérére, miközben az elherdált pénzzel közel sincs arányban a megtermelt nyereség. Elég A főváros kolofonjához lapozni ezután, hogy lássuk, a kiadó nem is esett abba a hibába, hogy a bírált nyomdánál dolgoztatott volna: neki Friedmann műintézete is megfelelt a Wesselényi utcában, amely az újságot lapozgatva ma is jól látható sok szedési hibával dolgozott ugyan, és a korrigálás is meglehetős gondokkal küszködött, de túlköltekezésről esetükben a jelek szerint szó sem lehetett.

N. Kósa Judit