Istenem, de utáltam a Műjeget. Két dologtól iszonyodom szerfölött: a hidegtől és a tömegtől. Márpedig gyerekkorom városligeti Műjégpályája mindkettőből bőséges kínálattal rendelkezett, plusz még ott volt a Homokóra, naponta tízszer, recsegő bakelitről. Álltam a lökdösődő sokaság közepén, billegtem a merev korcsolyacipőben, hátamon hókásás akrilpulóver, az ujjaim vörösek voltak és fájtak is cefetül, én meg a sírás határán bámultam a kérkedőn piruettező szegről-végről rokont, akinek szüleimtől rendelt tiszte szerint engem kellett volna megtanítania korcsolyázni.

Hát nem sikerült neki.

Az a gyanúm egyébként, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki már-már visszataszítónak találja a téli sportokat. Útikönyveink és városismertetőink szerzői feltűnő szűkszavúsággal írnak a városligeti jégpálya kínálta örömökről, sőt úgy tűnhet, eszükben sem volt korcsolyát csatolva kipróbálni, milyen érzés a vidám forgatagban siklani óraszám. Thirring Gusztáv vonakodását persze indokolhatja, hogy az ő idejében még csak az időjárás kényének-kedvének kitett természetes jégnek örvendhettek a pestiek, az 1869-ben létesített pályát csak 1926-ban váltotta fel ugyanis a jégcsináló masina. 1921-ben megjelent útikönyvében ez olvasható: "A Városliget élénkségét a benne elhelyezett nagy muzeumok, a Széchenyi-fürdő és a nagyszerű Állatkert, a jégpálya, a cirkusz, a Fővárosi szinház és a nép szórakozó helyéül szolgáló liget (vurstli) fokozza. 1933-ban azonban már megbízhatóan üzemelt a Műjég, Baján Gyula a maga Ciceronéjában mégis hűvös távolságtartással fogalmazta meg a legszükségesebb tudnivalókat: "A városligeti tó partján épült a műjégpálya pavillonja, amely egész télen rendelkezésére áll a korcsolyázóknak.

A jelek szerint csak Megyery Ellából, a világi hívságok iránt egyébként is igen fogékony útikönyvszerzőből váltott ki némi lelkesedést a korcsolyapálya. Igaz, a művét ugyancsak 1933-ban papírra vető hölgy mindenfajta, a szabad ég alatt zajló és különleges toalettek felvételére okot adó rendezvényről igen jó véleménnyel volt. Az ő leírása a következő: "Most a Városligeti-tó partján állunk, ahol nyáron csónakázgató szerelmespárok andalognak, télen pedig, pattogó katonabanda mellett, száz és száz korcsolyázó kering, mert ez a miniatűr sanktmoritzi tó a Műjégpálya, ahol szezonban nívós nemzetközi versenyeket, jéghockey-mérkőzéseket, kosztümös jégünnepélyeket rendeznek.

Miniatűr Sankt-Moritz ide vagy oda, a csónakon való andalgás kétségtelenül népszerűbb volt Pesten, mint a korcsolyázás. Az 1942-es távbeszélőnévsor tanúsága szerint legalábbis tucatnyi evező és csónakázó egylet, nyolc-tíz atlétikai és tornaklub működött akkortájt a fővárosban, sőt még a lawn tennis hívei is több különböző egyesület közül választhattak, szegény korcsolyázóknak viszont csak a régi jó a városligeti jéggel egyidős Budapesti Korcsolyázó Egylet jutott. (Már ha nem számítjuk a Budapesti Lawn Tennis és Korcsolyázó Egyletet, amely érzésem szerint pusztán a fájdalommentes évszakváltást szolgálta.)

Pár év telt csak el aztán, és a léha időtöltésről az ép testben regnáló ép lélekre helyeződött a hangsúly. 1959-ben a Budapesti Zsebkalauz már büszkén sorolta az adatokat: "férőhely: 15000 fő, 6000 négyzetméter területű műjég, 300 méter gyorskorcsolya pálya, az ugyanazon évben kiadott Budapesti kirándulóhelyek című kötet pedig így írt: "Sok kiváló, európahírű magyar versenyző nőtt fel itt, a ligeti jégpályán, s abból a sok ezer látogatóból, akik szép téli vasárnapokon ellepik a műjégpályát, új meg új bajnokjelöltek regrutálódnak. No igen bólinthatnék erre tapasztaltan, ha nem szegné szavamat az 1972-es Hol sportolhatunk című kiadvány megannyi informatív sora. Hiszen a karcsú kis kiadvány nemcsak arról tájékoztat, mikor és mennyiért volt látogatható akkoriban a Műjég ("belépőjegy ára: 6,30 Ft., bérlet: tanulóknak minden második napon érvényes csak, ára 75,- Ft.), s hogy menynyibe kerültek a szükséges sportfelszerelések (csak ízelítőül: kulcsos korcsolya: 79,- Ft., műkorcsolya: 140-320,- Ft., műkorcsolyacipő, női: 240-280,- Ft.). A sportpropagandisták füzetkéje egy olyan kérdésre is választ ad, amelybe még ma is beleborzongok. Ez olvasható benne: "Hol lehet még korcsolyázni? Műjégpálya ugyan csak egy van az országban, de bárhol lehet korcsolyapályát készíteni, ahol akarat van. Mert az összes kellékek csupán ezek: hideg, sík terület, víz, és ez már nem is okvetlen szükséges: egy helyiség a korcsolyacsatoláshoz.

Nem okvetlen, ezt állíthatom.

N. Kósa Judit

lR