A budai Várhegyet koronázó palota, tudjuk jól, csak kontúrjaiban emlékeztet a századfordulón épült elődjére. Más formájú a kupolája, mások az ablakai, a belső terek pedig legfeljebb a márvány bőkezű alkalmazása révén idézik az egykori pompát. A világháborús ostrom egyszer és mindenkorra átszabta ezt a hatalmas, király által szinte sosem lakott királyi palotát.

A két világháború között írt bédekkerekből persze pontos képet kaphatunk arról, hogyan is festett a teljes pusztulás előtt. A leírások fehér márvánnyal borított, kétszáz méter hosszú teremsorról, kétemeletes "buffetgalériáról", Feszty- és Lotz-féle mennyezeti freskókról szólnak, nem beszélve a további csodákról, a román stílben készült Szent István-, a reneszánsz Mátyás-teremről, és a Habsburg-teremről, ahonnan a Várkertbe vezető lépcső is nyílt.

Természetesen magáról a Várkertről is vannak leírásaink. Dr. Thirring Gusztáv 1921-es útikalauzában például így festette le a Várhegy legendás, tizenhét hektáros parkját: "A kert legrégibb és legszebb része az alsókert, a Várhegy déli és keleti lejtőin. Nyugaton a szőlőskert, szökőkúttal, efölött keskeny vonalban bástyafalak és lépcsők közt húzódik a nyúlkert, egy fokkal feljebb a modern újvilágkert, a magas bástyafal fokán. Ettől délre van a Fuchsiakert, szép fenyőkkel. A keleti bástya falán vaslépcsőzet vezet fel a legmagasabban fekvő télikertbe, melynek folytatásaképen több tagozatú monumentális lépcső épült a különböző magasságban levő kerti terraszok összeköttetésére, barlangokkal és vízművekkel kapcsolatban. A télikertből a bástyafalon áttört boltozaton át jutunk a középkertbe, amely hosszan nyúlik el a bástyafal mellett, s az ellipsszel határos. Ez alatt látható a zárt öntőházkert. Az alsókert 3 részre oszlik; az ún. széleskert fölött az alsókert legregényesebb részletei vannak: sziklacsoportok, vízesések, barlangok, lépcsőzetek, bástyafokok stb. A sziklacsoportoktól keletre a Zsigmond idejéből fennmaradt kapu romjai helyén van a királyné magyar népies stílű házikója, körülötte a rondellkert..."

A háború után azonban nagyon nehéz lett az útikalauz-írók dolga. Sem a palota berendezéséből, sem a regényes kertből nem maradt szinte semmi. Még az 1961-es keltezésű Budapest-könyv is csak a Dísz térig kalauzolja a turistát, azzal az ígérettel, hogy mindaz, ami onnan délre található, néhány év múlva újjáépítve, új szerepben várja majd a látogatókat.

A tönkrebombázott palota környékén akkor persze már hosszú ideje komoly munka folyt. A régészek és a műemlékvédők újat, pontosabban régit teremtettek a romok helyén. Gerő László így írt erről 1971-ben megjelent, A Budai Vár című ismertetőjében: "A feltárást nyomon követő építészeti tervezés célja volt a középkori királyi palota és az azt körülvevő királyi vár maradványaiból annyit bemutatni, amennyi csak lehetséges. A palotát a helyreállítási munkálatok megkezdése előtt dél felől kert ölelte körül, amelyet azonban különböző építmények tettek áttekinthetetlenné. Állt itt egy nagyméretű lépcsőrendszer - amely nem vezetett sehova. Voltak itt pálmaházak, kertészlakok és más építmények. Ezek mind hozzájárultak a középkori állapot elkendőzéséhez, amit pedig a régi térképeken nyomon lehetett követni. A sérült építmények lebontása után mindenütt elő is bukkantak - sokszor meglepő magassággal - a középkori várfalak. Ezeket azután már csak ki kellett egészíteni ott, ahol korábban értelmetlenül elbontották őket."

Így épült fel a Vár délkeleti lejtőjének képét meghatározó nagy rondella, a Buzogány-torony és a két kortinafal. A középkori állapotot idéző várudvarokban természetesen korhű kerteket teremtettek: a növényanyagot régi dokumentumok alapján állították össze, a formákat pedig flamand táblaképekről lesték el.

Egy emberöltő telt el azóta, hogy az új Várkert 1966 májusában megnyitotta kapuit a kíváncsi pestiek előtt. Ma már ez a régi-új látvány a természetes. Sajnálkozni is legfeljebb azon lehet, hogy a nagy átalakítás közepette a házikók, barlangok és lépcsők mellett egy igazi kuriózum is elveszett: a nagy rondella nyugati falának repedéseiben a harmincas években még élt az Antirrhinum asarina nevű tátikafaj. Senki sem tudja, hogy a spanyol Pireneusokban honos virág hogyan került a várlejtőre. Az is rejtély, miért nem tudják hosszú ideje szaporítani, visszaszoktatni a nagy gonddal helyreállított falak közé.

N. Kósa Judit

A várkertbeli lépcsők 1940-ből... és hűlt helyük a hatvanas években FORRÁS: BUDAPEST MŰEMLÉKEI (AKADÉMIAI KIADÓ, 1955) ÉS A BUDAI VÁR (PANORÁMA, 1971)anúj