Menten széles mosolyra húzódik a szám, ha meghallom, netán olvasom, hogy "pestiesen szólva". Mert pontosan tudom, hogy ezt a szellemes fordulatot semmi más nem követheti, mint a jól ismert két szó: "nem semmi". Fogalmam sincs persze, hogy a "pestiesen szólva" nagy kedvelői, a tévéhíradó-szerkesztők és a sajtólevelezők miért gondolják azt, hogy a "nem semmi" csak a főváros kietlen aszfaltdzsungelében dívik, s miért ne alkalmaznák teszem azt Pécelütt vagy Balatonfüreden. De azt hiszik. Így aztán még sosem jutott eszükbe, hogy aszongyák: "pestiesen szólva, magas neki, mint nyúlnak a farzseb". Pedig az én nagynénikém történetesen ezt szokta mondani, és ő csak igazán indokolt esetben mozdul ki a Nagyvárad térről.

A "pestiesen szólva" ráadásul azért is idétlen mondás, mert pesti, pontosabban Pesthez kapcsolódó szólás - elmélyült kutatómunkámból legalábbis ez derül ki - nincsen. A nép ajakán évszázadokon keresztül csak Buda neve élt; s ma, amikor éppen fordítva van - gondoljunk csak arra, hogy az ország bármely pontjáról Pestre "megy föl" például az ember - rég befellegzett a népi mondásoknak.

Száz évvel ezelőtt azonban még érdemes volt efféléket gyűjteni. 1896-ban, amikor Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) kiadta dr. Göőz Józsefnek az ezredéves ünnepség alkalmából írott Budapest-történetét, a jeles szerző több tucat Budát idéző mondást gyűjtött össze a "Budapestre vonatkozó szólásmódok" című fejezetben. És, ha hiszik, ha nem, van közte olyan is, amelyet még az utókor is ért. Ilyen például az "Áll Buda még", vagy a "Nem oda Buda", s abban is biztos vagyok, hogy amíg lesz Magyar Televízió, és benne népmesesorozat (szó-mi, szó-fá-mi-ré-mi-dó) az "Egyszer volt Budán kutyavásár"-ról is minden újabb nemzedék tudni fogja, mire vonatkozik.

Vannak azonban Göőz József gyűjtésében olyan kifejezések is, amelyek már közreadásuk pillanatában túlhaladottnak voltak mondhatók. A budai bort akkorra már emlékké degradálta a filoxéra: aligha lehetett arra számítani, hogy lesz még valaki, akinek "Megjárja fejét a budai törökvér", aki "Vérét veszi Budán a vörös korsónak", s akiről rosszallóan megkérdezhetjük, hogy "Mi lehet torkának a budai szőlő?". A budai bor egyszer és mindenkorra megszűnt "nyelízű"-nek lenni. ("Tréfás szójáték" - kommentálta az utóbbit Göőz József.) Egyébként aligha találnánk ma olyan embert, aki tudja, hogy a "Mi hír van Budába?"-ra az az adekvát válasz, hogy "Német" - esetleg "Török" - "van várába." Ehelyett ma már a "Mi újság?" "Semmi" párbeszéd dívik. A "Több is veszett Buda alatt"-ot Moháccsal használjuk, a "Tökkel harangoztak Budán"-ról pedig kevesen sejtik, hogy "annak mondják, ki erejét meghaladó munkába kezd, s czélját hamarosan el nem érheti". A "Megjött Antal Budáról; zöld ágat hozott" mondás a szerencsés emberekre vonatkozott, a "Budára is beillenék bírónak" a tanultakra, a "Nincs Budának mérőjé"-t pedig azokra a gazdagokra használták, akik mindig sopánkodtak. "Budai vékával mért", aki Háry János módra hazudott: az ilyennek bizonyára gyakran mondták, hogy "Ha Budáról jött volna, sem hinném". Esetleg azt is hozzáfűzték, hogy "Itt van Buda, itt hegedülj".

Sorolhatnám még egy darabig Göőz doktor válogatott gyűjtését, de hát eb lesz Budán bíró. Meg egyébként is: attól tartok, ebben az elpestiesült világban annyit ér ez, mint mikor Budán muzsikálnak, oszt ide nem hallik.

N. Kósa Judit