"A népstadion körülbelül tíz hektárnyi területen, a régi lóversenytéren kerül felépítésre. (...) A stadion felépítésénél irányadó tervnek Limbeck Gyula elvtárs, a kitűnő stadion-építő munkáját fogadták el. (...) Beszéltünk Limbeck elvtárssal, aki a stadion tervéről a következőket mondotta: - A 25 000 ülő- és 50 000 állóhelyre tervezett népstadion pályaszintje a jelenlegi homokos talaj felületénél mintegy két méterrel lenne mélyebben. Az ülőhelyek kétharmadát az alumíniumból készült, előreugró előtetők védik majd a naptól és az esőtől. A főfeljáratnál alumínium-vázú torony emelkedik a nézőtér fölé, itt kerül elhelyezésre a zászlóárboc és egy óra, amelynek jellegzetes harangjátéka nyitná meg a látványos sportünnepségeket és küzdelmeket. A tetőn elhelyezett kilátó-vendéglőbe villámfelvonó viszi a közönséget. (...) A stadionhoz hársfasétányon jut el a közönség" - írta a Szabad Nép 1948. március 21-i száma.

Sok minden történt ezután. Limbeck Gyula elvtárs neve ugyan soha többet nem bukkant fel a párt lapjában, de az újság meglehetős rendszerességgel tudósított az évről évre egyre nagyobb szabásúnak ígérkező vállalkozás sorsáról és a terv változásairól. 1949. évi karácsonyi számából például a következőket tudhatta meg az olvasó: "A Népstadionban 50 000 ülőhely lesz: két és félszer annyi, mint az állóhely. Ez is mutatja, milyen nagy gondot fordítanak a tömegek kényelmére. A régen épített sporttelepeken kevés volt az ülőhelyek száma." (Szegény, szegény Limbeck elvtárs...)

A munka tényleg impozáns volt. Kétezren dolgoztak folyamatosan az építkezésen, mi több, \'49 augusztusában még négyezer VIT-es fiatal is besegített. Megmozgattak hatszázezer köbméter földet, felhasználtak hatmillió kilogramm vasat, hetvenkétezer köbméter kavicsot, kétezer vagon cementet. A robusztus pilonok és a rájuk támaszkodó lelátók elsősorban előre gyártott elemekből készültek, így a monstrum építése még télen is folyhatott. Volt is min dolgozni, hiszen Dávid Károly 1950-ben (az építkezés ideje alatt) elfogadott tervei már - a Minisztertanács kívánságának megfelelően - egy százezer fő befogadására képes stadiont mutattak. Eközben a hajdani Régi Lóversenytér környékén is nagy volt a sürgés-forgás: a Népstadiont a metró végállomásának is szánták, így nemcsak az alagutat fúrták feszített tempóban, hanem a tervezett állomás kupolás, dór oszlopos felszíni csarnokai is megépültek.

A Népstadiont éppen negyvenöt évvel ezelőtt, 1953. augusztus 20-án avatták fel. Azok a sportolók, akik a pálya füvén fegyelmezetten álltak A BÉKÉÉRT HARCOLUNK felirat egyes betűiben, azt hihették, egy félkész sportlétesítményt ünnepelnek. Hiszen alig négy hónappal korábban Ragyogó jövőnk tervei című cikkében még arról írt a Szabad Nép, milyen lesz a Népstadion, ha tényleg befejezik: "A földalatti végállomásától 50 méter széles felvonulási díszútvonal vezet a pályákhoz. Az út két oldalán 10-10 méter széles vízmedence húzódik, magasba szökkenő szökőkutakkal, s a víz tükre fölött emelkednek majd a tanuló, dolgozó, sportoló és harcoló ifjúságot ábrázoló 3 méter magas szobrok is. A felvonulási útvonal tengelyében helyezkedik majd el az előadóteremmel, társalgóval, fürdőkkel ellátott 12 emeletes sportszálló."

Nos, a toronyból ma is csak három emelet áll, a tribün kétharmad részben készült el. Nincs szökőkút, dromosz, kupolás metróállomás. Talán csak a hazai bauxitból készült rémséges alumínium szobrok emlékeztetnek a hajdani tervekre. Mégis: a Népstadion és a felvonulási út torzója alighanem mindennél többet mond el a fél évszázaddal ezelőtti Budapestről.