Manapság ha nyár, akkor móka, kacagás. Könnyű nyári bohózat tortadobálással és nadrágelvesztéssel, operett piknikus alkatú szubrettel, esetleg nemzeti sorstragédia katarzissal és néptanítói felhanggal. Vagy épp ellenkezőleg: erőltetett ütemű koncertkörút, hiszen kilencvenháromezer négyzetkilométert magyar zenész minden különösebb feltűnés nélkül képes végighaknizni.

Persze nem volt ez mindig így. Kereken negyven évvel ezelőtt legalábbis méretes botrányt kavart a dzsesszkoncert rendezésére tett első bágyadt hazai kísérlet. Pedig szó sem volt partizánakcióról, egyéni kezdeményezésről vagy illegális szervezkedésről. Maga a nagy hatalmú Országos Rendező Iroda döntött úgy ugyanis, hogy dzsesszfesztivált szervez a Népstadionban, ahol aztán összemérheti tehetségét a baráti államok és néhány nyugati ország könnyűzenei elitje.

Hogy hol követték el a hibát, ma már nehéz volna kideríteni. Egy dolog azonban biztos: a könnyű nyári szórakozásból éktelen vihar kerekedett. Pedig hol volt akkor még az Ifipark, ugyan ki álmodott Metróról, Omegáról, Illésről, miniszoknyáról és hosszú hajról? A rendezvényt követő egyhetes vészjósló hallgatás után, 1958. július 27-i számában mégis dörgedelmes hangú és gunyoros idézőjelekkel tűzdelt cikket közölt a Népszabadság. Márpedig - talán még önök is emlékeznek erre - a párt lapjának vasárnapi kiadásában, aláírás nélküli cikkben megbíráltatni akkortájt nem számított kifejezetten jó ómennek.

"Megértjük" - írta a lap -, "ha az Országos Rendező Iroda a jó zenére szánt tetemes kiadásait a nagyközönséget érdeklő és jelentős pénzügyi sikert biztosító produkciókkal akarja »behozni«. Igen, méltányolni kell e törekvést, de csak bizonyos határok között! (...) Ugyanis egyenesen kínálja mindazt a lehetőséget - botrány, szervezetlenség -, ami a Népstadionban, és majd hogy nem az Erkel Színházban is eluralkodott. Nemcsak arról van itt szó, hogy a közönség soraiban levő fiatalok egy része megfeledkezve önmagáról, embertársairól, mindenből kivetkőzve, olyan fékeveszett vad tombolást rögtönzött a rock and roll hatására - az ő hibájukról is lehet és kell is beszélni, de most a hangsúlyt arra tesszük: azok a hibásak, akik az effajta dervis-vitustáncra alkalmat adnak. Tévedés ne essék, nem vagyunk az ízléses tánczene ellenségei. A Rádió Zenekar - hogy csak példaként említsük -, bemutatta már, hogy a rock and rollt is lehet kulturáltan előadni..."

Hát így. Lehet ezek után csodálkozni azon, hogy rekkenő nyár ide vagy oda, a fővárosi tanácsnak alig pár napra volt szüksége a legfontosabb döntések meghozatalához? A népművelési osztály már augusztus 5-i ülésén kezdeményezte a visszásságok megszüntetését. A módszer igen egyszerű volt: ekkortól az osztály dolgozói és a társadalmi aktívák hétvégenként fokozott éberséggel járták a szabadtéri rendezvényeket és a zenés műsort kínáló vendéglátóhelyeket, s ahol ízléstelenséget, nívótlanságot tapasztaltak, ott pénzbírság kirovását, valamint a műsor megváltoztatását kezdeményezték.

Legnagyobb bánatukra azonban továbbra sem kaptak ellenőrzési jogot az Országos Rendező Iroda műsorai fölött. Annak ellenére nem, hogy - mint az újság írta - "legutóbb megtekintették a Népstadionban az úgynevezett jazzfesztivál előadását, és egymás között megállapították, hogy ilyesfajta rendezvényhez, ha rajtuk múlt volna, nem adták volna a hozzájárulásukat".