Török András volt az utolsó reményem. Három napja igyekeztem már megtudni valamit a hetedik kerületi Barát utcáról, mindhiába. Pedig ott van az, teljesen inadekvát módon a Csikágó peremén, néhány méterre a nyüzsgő Rákóczi úttól: egy darabka harmincas évek. Egy tucat kellemes ház, nagyra nőtt fák, csönd és béke, vidékies hangulat. Átlapoztam megannyi lexikont, kerületi monográfiát, de nem találtam semmit.

Török András Nagy Budapest könyvén azonban nem tudott kifogni a Barát utca. Még egy fél évszázados pesti pletykával is gazdagabb lettem általa: a helyi legenda szerint - mint megtudtam - gazdag gyártulajdonosok vettek itt lakást a barátnőiknek hajdan. Így eshetett, hogy némelyik otthon eredeti felszereléséből még a konyha is hiányzott.

A Nagy Budapest könyv, amelyet Budapest Főváros megbízásából a napokban adott ki a Corvina, Török András korábbi Critical Guide-jának átírt, bővített, magyar nyelvű változata. Hangsúlyozottan szubjektív hangú útikalauz, tele információval, személyes élménnyel, sztorival és kritikával. S bár a szerző elsősorban nem budapestieknek ajánlja művét, hadd tegyem hozzá: a könyv olvastán nagy meglepetések érhetik mindazokat a fővárosiakat, akik eddig azt hitték, mindent, vagy legalábbis eleget tudnak arról a városról, ahol élnek.

Egy biztos: aki végigjárja a könyv által javasolt öt sétát, meglátogatja a csak ínyenceknek ajánlott helyeket, elolvassa a bibliográfiában felsorolt munkákat, felkeresi az érdekesként megjelölt boltokat és antikváriumokat, mi több, végigeszi a szerző kedvenc éttermeit, az perfekt - s egyben kövér - budapesti lesz. Tudni fogja, mi volt egykor a csengetős mozi, melyik volt Budapest első téli építkezése, mióta hiányzik a pont az Akadémia homlokzatán a felirat végéről, s hogy negyven forintot kérnek a Gerbeaud luxusvécéjében, a Király fürdő kabinosának pedig szerény borravaló dukál. A látogató, aki Török Andrástól tanul meg nézni, furcsa és csodálatos dolgokat vehet észre. Egy visszapillantó tükröt valamely Országház utcai palota emeleti ablaka mellett, elhalványult, szinte olvashatatlan feliratot a Bazilika falán - Lenin, Mao, Che, festette bő harminc évvel ezelőtt ide valami elkóborolt ultrabalos lázadó -, esetleg gipszstukkók közé rejtett népköztársasági címereket a Petőfi Sándor utcai hajdani Brammer textilkereskedésben.

Török ráadásul szakít végre azzal a hiedelemmel, hogy a turistát csak az érdekelheti, ami régi. Az övé az első olyan útikönyv, amelyben nemcsak a Halászbástya, a Parlament és a Kúria tervezője neveztetik meg, hanem több modern épületé is: nevet kapnak végre a Duna-parti szállodák és a modern irodaházak építészei, ráadásul várostörténeti érdekességgé válik a Vörösmarty téri Elizélt palota, a Roosevelt téri Spenót-ház és több olyan modern lakóépület, amely előtt eddig aligha állt meg turistabusz.

A könyvben egyébként én a személyes felütést szeretem a legjobban. A legnagyobb közgyűjtemények kollekciójából a múzeumigazgatók ajánlják a kedvenceiket, miközben ismert pesti figurák hívják fel a figyelmünket a város számukra kedves pontjaira. Ha pedig mindez nem volna elég, bepillantást nyerhetünk Török András életének némely emlékezetes eseményébe: hova járt iskolába, honnan indult a nagyobbik gyerek ovibusza, hogyan viselkedett a Széchényi Könyvtárban a SZOT-díjas munkásdalkutató. Megtudjuk, melyik a kedvenc antikváriuma, taxitársasága, kávéháza, cukrászdája.

Szó sincs persze arról, hogy a könyv csak a múltat feszegetné. Ellenkezőleg: hangsúlyozottan aktuális. Ír a Nemzeti Színházzal és a Szent György térrel kapcsolatos tervekről, utal a Nemzeti Múzeum XX. századi kiállításáról folytatott vitákra, Habsburg György esküvőjére, sőt azt is megtudhatjuk, hogy az Írók Boltját bizony az ott dolgozók privatizálták.

Mindentudó könyv tehát Török András ciceronéja, tökéletes eszköz "a 125 éves metropolis teljes körű élvezetéhez". Fogadjanak el azonban mégis egy jó tanácsot tőlem: csak ezzel felszerelkezve ne merészkedjenek túl a Nagykörúton.